Okult a hatalom a tavalyi elnökmenesztési kísérlet kudarcából: szerdán a képviselőház döntő fórumként módosította a népszavazási törvényt olyanformán, hogy a referendumokon ezentúl 30 százalékos részvételi arány kelljen az érvényességhez, az eddigi 50 százalék plusz egy fő helyett.
Okult a hatalom a tavalyi elnökmenesztési kísérlet kudarcából: szerdán a képviselőház döntő fórumként módosította a népszavazási törvényt olyanformán, hogy a referendumokon ezentúl 30 százalékos részvételi arány kelljen az érvényességhez, az eddigi 50 százalék plusz egy fő helyett. A dolog még nem dőlt el végleg, mert az ellenzék az Alkotmánybíróságon óvta meg ezt a törvénymódosítást.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy veszélyes játszmába kezdtek a politikusok. Egy népszavazásnak az a lényege, hogy egy közösség életében nagy fontossággal bíró ügyben kérje ki a választók véleményét, és az is a demokrácia alapszabályai közé tartozik, hogy a döntéseket mindig a többségnek kell meghoznia. Ezért már elvi megközelítésből is helytelen olyan lehetőséget adni bárki kezébe, hogy manipulálható csoportok útján befolyásolhassa a teljes társadalom életét.
Mert maga a politikum adott esetben fütyül a választói akaratra. Az utóbbi három romániai népszavazáson politikai játszmákban kérték ki a választók véleményét. Két alkalommal az országkapitány partra tevésével próbálkozott sikertelenül a parlament. A harmadik referendumon pedig az elnök kezdeményezésére háromszáz fős parlament létesítése mellett foglaltak állást a választók. Ez a népszavazás érvényes volt, csak épp a népakaratot nem méltatta senki annyira, hogy valamit lépjen is a nyomán. Kétség egy szem sincs afelől, hogy a másik két referendumnál érvényes döntés esetén azonnal kirúgták volna a kapitányt az államelnöki hivatalból.
Az persze meg sem fordul a megélhetési politikusok fejében, hogy a népszavazásokon látott alacsony részvétel talán annak is betudható, hogy a választók egyszerűen nem tekintették annyira fontos kérdésnek a hatalmi játszmákat, hogy azért vegyék a fáradságot és elmenjenek az urnákhoz. És azon is lehetne bőven vitázni, hogy a távolmaradást mekkora mértékben lehet véleménykifejtésnek értékelni, főleg a legutóbbi referendum után megindult ügyészségi vizsgálatok fényében, amelyek a regátban a száz százalékot is meghaladó részvételi arányok mikéntjét kezdték boncolgatni. Persze, vélhetően a hatalmi széljárás nyomán, eddig eredmény nélkül.
A népszavazásokon és az általában a választásokon tapasztalt érdektelenség leküzdésére jobb megoldás is van, mint ez a passzivitásra rálicitáló, a zavarosban horgászóknak kedvező döntés. Lehetne okulni azoknak az európai államoknak a gyakorlatából, ahol kötelező a választásokon való részvétel, és büntetik a távolmaradást. Ez a civil kurázsinak is jót tenne hosszú távon, és sok, eddig vitás kérdést is elkerülhetővé tenne. Lehet, pontosan azért nem fordult meg a választóikat csak szavazónyájnak néző politikusok fejében?
