2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Szíriai Nemzeti Koalíció megerősítette részvételét a genfi tárgyalások újabb fordulóján

  • 2014-02-04 16:39:01

  • MTI

A Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) részt vesz a genfi tárgyalások újabb fordulóján – erősítette meg kedden a szervezet szándékát Ahmad el-Dzsarba, az SZNK vezetője a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott tárgyalásán Moszkvában.

 

A Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) részt vesz a genfi tárgyalások újabb fordulóján – erősítette meg kedden a szervezet szándékát Ahmad el-Dzsarba, az SZNK vezetője a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott tárgyalásán Moszkvában.

Ahmad el-Dzsarba „kemény elhatározásról” beszélt és emlékeztetett arra, hogy a 2012. június 30-án Genfben elfogadott nyilatkozat végrehajtása miatt egyeztek bele a szíriai kormány és az ellenzéki politikai erők genfi tárgyalásain való részvételbe. Mint mondta, ezt a montreux-i Szíria-konferencián is hangoztatták. Nehezményezte, hogy a szíriai kormány részéről nem hangzott el, miszerint hajlandó lenne teljesíteni a lassan két éve megszületett genfi megállapodást.

Az SZNK fő követelése, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök távozzon a hatalomból. Ahmad el-Dzsarba a Golosz Rossziji orosz rádiónak azt nyilatkozta, hogy a tárgyalások fő feladata a szíriai átmeneti kormányzat létrehozása, és annak tagjaira megvannak a javaslataik.

A szíriai ellenzéki vezető mostani moszkvai tárgyalásán azt is elmondta, annak ellenére döntöttek úgy, továbbra is részt vesznek a svájci tárgyalásokon, hogy az első forduló idején is folytatódott a gyilkolás Szíriában.

A svájci nagyvárosban a tervek szerint a jövő hétfőn folytatják az egyeztetéseket a szíriai politikai erők.

A szíriai ellenzéki politikai erők többségét összefogó Szíriai Nemzeti Koalíció képviselőit még a Genf-2 konferencia előtt Moszkvába várták, de csak most tettek eleget a meghívásnak. Ahmad el-Dzsarba erre utalva közölte, elismerik, hogy Oroszország fontos szerepet játszik a szíriai konfliktus rendezésében. Történelminek nevezte az orosz és a szíriai kapcsolatokat és arról beszélt, hogy Szíriában türelmetlenül várják az eredményeket.

A belső harcok megosztotta SZNK csak nem sokkal a Montreux-ben január 22-én tartott konferencia előtt egyezett bele a részvételbe. A döntés a Nyugat és a szervezet arab támogatóinak nyomására született meg.

Szergej Lavrov azt hangoztatta, hogy Moszkva az SZNK részvételét a szíriai erők tárgyalásain a véres konfliktus békés rendezése érdekében hozott döntésként értékeli. Az orosz külügyminiszter „igen hasznosnak” nevezte az SZNK vezetőjével folytatott megbeszélést „a genfi folyamat továbbhaladásával kapcsolatos álláspontok tisztázása szempontjából”.

Lavrov hangsúlyozta, hogy Moszkva a szíriai válság három éve alatt kivétel nélkül valamennyi szíriai erővel párbeszédre törekedett a válság rendezése érdekében és erre ösztönözte az Egyesült Államokat, az európai országokat, valamint a közel-keleti régió államait. Hozzátette, hogy nem a terrorista, hanem a politikai erőkkel való párbeszédre gondolt.

Moszkva tematikus tárgyalócsoportokat javasol

Moszkva azt javasolta a szíriai kormánynak és az ellenzéknek, hogy tematikus munkacsoportokat hozzanak létre a Genf-2 nemzetközi békekonferencia keretében – nyilatkozta kedden Gennagyij Gatyilov orosz külügyminiszter-helyettes.

A külügyi vezető a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek azt mondta, csak akkor lehet továbblépni a szíriai rendezésben, ha döntenek a tűzszünet, a humanitárius segítségnyújtás, az átmeneti kormányzat kérdéseiről. Moszkvában úgy látják, hogy ezeknek a problémáknak a megoldása miatt van szükség a tematikus munkacsoportokra és egyszerre kell több kérdésben előre lépni.

Gennagyij Gatyilov azzal indokolta a javaslatot, hogy minden egyes kérdésben konkrét erőfeszítésekre van szükség, illetve a problémák megoldása egymástól eltérő szintű nehézséget okoz. A szíriai átmeneti kormányzat létrehozataláról szóló tárgyalásokat a bonyolultabbak közé sorolta.

Az orosz külügyminiszter-helyettes közölte, hogy elsősorban a szíriai tárgyalóküldöttségeknek kell kialakítaniuk ezeket a tematikus tárgyalócsoportokat az ENSZ közvetítésével. Szavai szerint Oroszország azonban kész segítséget nyújtani a kellő irányba való elmozduláshoz.

Időközben Mihail Bogdanov az orosz elnök közel-keleti megbízottja, külügyminiszter-helyettes közölte, Moszkvában nem kételkednek abban, hogy a damaszkuszi kormány küldöttsége részt vesz a szíriai rendezésről szóló genfi tárgyalások jövő hétfőre tervezett második fordulóján. A magas rangú orosz diplomata elmondta, hogy „számos bonyolult probléma áll fenn, amelyek rendezéséhez politikai bölcsességre van szükség”. Arra számítanak, hogy „a szíriai tárgyalófelek folytatják a türelmes, konstruktív párbeszédet”.

A Kommerszant című tekintélyes orosz napilap értesülése szerint John Kerry amerikai külügyminiszter a múlt hétvégén Münchenben azt javasolta orosz kollégájának, hogy a szíriai válságot a térség három hatalmának bevonásával próbálják meg rendezni. Washington a szíriai ellenzékiek és a kormány tárgyalásaival párhuzamos, regionális egyeztetésekbe Oroszország és az Egyesült Államok mellett a szíriai ellenzéket támogató Szaúd-Arábiát és Törökországot, illetve a damaszkuszi rezsim kulcsfontosságú szövetségesét, Iránt is bevonná.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató