2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Eredetileg bútorfestőt kerestem, ismerősöknél érdeklődtem, ki fest hagyományos, magyaros mintájú, szép parasztbútorokat, ugyanis érdekelt a téma. Egy ismerősöm Pop Évát ajánlotta, aki egy nyárádmenti parasztház bútorait varázsolta gyönyörűen újjá, díszítette szebbnél szebb mintákkal. Így hát bekopogtam hozzá. Éppen festett, de nem bútort, amire számítottam, hanem napraforgós képeket.  

Mesefigurák vásznon (Fotó: Mezey Sarolta)


Eredetileg bútorfestőt kerestem, ismerősöknél érdeklődtem, ki fest hagyományos, magyaros mintájú, szép parasztbútorokat, ugyanis érdekelt a téma. Egy ismerősöm Pop Évát ajánlotta, aki egy nyárádmenti parasztház bútorait varázsolta gyönyörűen újjá, díszítette szebbnél szebb mintákkal. Így hát bekopogtam hozzá. Éppen festett, de nem bútort, amire számítottam, hanem napraforgós képeket.

– Hol vannak a bútorok? – kérdeztem.

– Most nem azzal foglalkozom. Csak néhanapján, barátoknak, ismerősöknek hobbiból festek. Nem nagy dolog, akinek kézügyessége, kis tehetsége van és mintákkal rendelkezik, nekikezdhet. Én mindent festek... – és mesélni kezdett.

– 1960-ban, amikor a Művészeti Líceumban 30 gyerekkel – 15 zene és 15 rajz szakon – beindult az oktatás, Csorvássy, Bordi, Piskolti, Izsák Márton, Incze István kimentek falura, és negyedik osztályt végzett gyerekeket toboroztak. Megkérdezték a tanító nénitől, ki tehetséges, kit találnak alkalmasnak a művészeti oktatásra. 150 gyerek jelentkezett a 15 helyre. Így jelentkeztem Nyárádszentlászlóról. A rajz kizáró jellegű volt, s ha ezen átmentünk, akkor jött a román nyelvvizsga. Csakhogy egy nyárádmenti gyermek abban az időben egy szót sem tudott románul. Még a rendőr is magyar volt a faluban, s 1962-ig még villany sem volt, tévében, rádióban sem hallhattunk román szót. A tanárok megmondták, a leányka tehetséges, de románul nem tud. Kioktattak, hogy bármit kérdeznek, csak mondjam, hogy da. A vizsgáztató tanár románul megkérdezte: Cum te cheamă? – erre azt mondtam, hogy da. A vizsgám sikerült, de Da-leányka maradtam. Szóval így kezdődött. Nagyon megszerettem a rajzolást, s a későbbiek során is ezt a készséget kamatoztattam. A rokkantak szövetkezetéhez kerültem, ahol kézi festéssel egyedi abroszokat, terítőket készítettünk. Aztán kiváltottam az iparengedélyt, és különféle textíliákra – vászonra, selyemre – , ruhadara-bokra festettem mindenféle mintát. Akkoriban nagyon keresett volt ez az áru – mondta. Pop Éva most is fest, most már nyugdíjasként, hobbiszinten. Mégpedig gyerekbútort, sötétítőket, mindenféle textíliát, gyerekszobák falát, üveget. Ugyanabban a stílusban, ugyanaz a minta kerül a falra, a sötétítőre, a csillárra, a bútorra. A svédországi unokák is micimackós szobát kaptak „ajándékba”, amitől színes, hangulatos, mesés lett az életterük.

A sötétítőfüggönyök láttán bánom, miért is nem bukkantam rá korábban, amikor a gyerekszobát kellett „felöltöztetni”.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató