Az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc ünnepén több helyszínen felolvassák azt a kiáltványt, amely megfogalmazta a forradalom alapelveit, s amelyet – mint ismeretes – március 15-e reggelén a Nemzeti dallal együtt a forradalmárok elvittek Landerer és Heckenast nyomdájába, ahol a nyomdagépet lefoglalva kinyomtatták. A kiáltvány jelmondata: „Legyen béke, szabadság és egyetértés”.
A mai világpolitikai helyzetképet tekintve ez a „követelés” aktuális. Mert ma valóban aggasztóan érint mindenkit – határon innen és túli magyarokat egyaránt, és nem csak – az az ellenséges hangulat, amely begyűrűzött a Kárpát-medencébe. Az egyén az életben, önmegvalósítása során valóban „békét, egyetértést”, gondolatainak, akaratának szabadságát „kívánja”, mert ezek alapvető feltételek ahhoz, hogy ki-ki a maga képessége, készsége szerint életében elérje mindazt, amit szeretne. Ehhez kellenek azok a társadalmi, gazdasági feltételek, amelyek mindezt lehetővé teszik. Ezeket a lehetőségeket, a társadalmi normákat az az állami konstrukció teremti meg, amely adott születésünkkor, és alakul életünk során. Egy életöltőn át sok minden változhat, ideológiák, országhatárok, a társadalmi struktúra, a népesség, a gazdaság stb. A béke, a szabadság és az egyetértés alapfeltétele annak a biztonságnak, kiszámíthatóságnak, a biztos jövőképnek, amelyet megfogalmaz magában az egyén a boldogságkeresés útján.
A történelemben volt és van ma is példa arra, hogy a szabadság korlátozása milyen brutális formákat ölt a kényszerített ideológia (diktatúra, hatalmi konszolidáció) hatására. A vezető politikai elit eszmei megszilárdításának, a machináció leghatékonyabb eszköze az, amikor az „ellenzékieket” kizárják a társadalomból. Az ellenségkép kreálása, a félelemkeltés a hatalomerősítés egyik védőbástyája. Igazolt tény, hogy világszerte a forradalmak akkor robbantak ki, amikor véget ért a társadalom, a „nép” tűrőképessége. Közelmúltunk is szolgál erre példákat. Mi több, ma is tanúi lehetünk a nagyhatalmi viszálykodásoknak, s ezek a nagypolitikai játszmák akaratunk ellenére is befolyásolják mindannyiunk életét, sorsát. A bizonytalan jövőkép, a félelem, az ellenségkép-kreálás ma is rányomja bélyegét a mindennapok aggodalmaira.
A nemzetállami koncepció fellazult ugyan Európában, mivel ma már kevésbé jelentősek a politikailag meghúzott határok. Biztosított az ideológiai szabadság, nem korlátozzák az egyének szabad mozgását (csak jogilag indokolt esetben). Azért hozzátehetjük, úgy tűnik, hogy a szuverenitás leple alatt vannak már olyan ideológiai trendek, amelyek felidézik ezt a koncepciót. És a nemzethez való tartozást némiképpen az ellenségkép kreálásával és fenntartásával erősítenék, ami viszont újabb, elsősorban etnikai konfliktusokat generálhat, ami aggasztó lehet, ha felerősödik. Ebben a kontextusban, az 1848-ban megfogalmazott „béke és egyetértés” ideálja továbbra is eszménykép marad(hat). Annál szomorúbb viszont az, hogy az utóbbi időben tanúi lehetünk annak, hogy a közvitában egymás ellen acsarkodik magyar és magyar, ahelyett, hogy összefognánk, és közösen törekednénk arra, hogy megteremtsük mindazt, amit e jelmondatban megfogalmaztak az 1848-as forradalmárok.
Mit kíván ma a magyar nemzet és ennek ma élő tagjai? Hogy hagyják békén, szabadon élni, gondolkodni a politikusok ott, ahol a legjobban érzik magukat, ahol megvalósíthatják álmaikat, terveiket, hogy megtalálják a helyes irányt a boldogságkeresés útján!
Legyen végre béke és egyetértés!
