Szeretet vagy kényeztetés? Hol a határ?
2014-02-05 16:31:14
- Menyhárt Borbála
Megvásároljuk a huszadik játékmackót is, azonnal leakasztjuk a polcról a kisautót, amire rámutat, vagy hiába van az asztalon tízféle étel, felállunk és elkészítjük neki a tizenegyediket, amint azt kiszólja a száján – sorolhatnánk még hosszan, mivel halmozzák el a szülők gyerekeiket.
Megvásároljuk a huszadik játékmackót is, azonnal leakasztjuk a polcról a kisautót, amire rámutat, vagy hiába van az asztalon tízféle étel, felállunk és elkészítjük neki a tizenegyediket, amint azt kiszólja a száján – sorolhatnánk még hosszan, mivel halmozzák el a szülők gyerekeiket. De hol a határ a szeretet kimutatásának a vágya és aközött, hogy mindent megengedünk a gyereknek? Mi a kevés és mi a sok? Milyen veszélyeket rejt, ha a gyerek mindig azt csinálhat, amit akar, korlátozás nélkül? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Cosma István pszichológussal.
– Amikor gyermeknevelésről, szülő-gyerek kapcsolatról beszélünk, pontosítani kell, hogy a szülő nevelőként is ott van a gyerek életében, és a nevelés azt jelenti, hogy bizonyos dolgokat megtanít neki. Ha megnézzük a gyerekek fejlődésével kapcsolatos elméleteket, egyértelműen kitűnik, hogy a család az elsődleges szocializációs közeg, az a hely, ahol a gyerek egy csomó mindent megtanul önmagáról, a kapcsolatokról, a világról. Virginia Satir azt mondja, a család az emberformáló műhely, és ezzel sok mindent elmond arról, hogy mit is jelent a nevelés, a gondoskodó szeretet, az elfogadás, odafigyelés. Ezekben a kapcsolati rendszerekben nagyon fontos, hogy a szülő valóban szülői pozíciót töltsön be. Manapság nagyon divatos, hogy arra kell törekedni, hogy a gyerekemnek barátja legyek. Persze, rendkívül fontos a jó viszony, a biztonság, az odafigyelés, a szeretet kinyilvánítása, de a szülői mivoltról sem szabad megfeledkezni. A nevelésben, a családi rendszerben óriási jelentőségük van a szabályoknak, korlátoknak.
– Milyen veszélyekkel jár ezek hiánya?
– Ha a gyerek megszokja, hogy vannak szabályok, ezek biztonságot adnak neki, keretet arra, hogy ő hogyan is viselkedhet, hogyan viszonyulhat különféle helyzetekhez. Hiszen később, amikor felnövünk, az életben is vannak bizonyos írott és íratlan szabályok, így jó, ha ezzel a fogalommal már kisgyerekkorban megismerkednek. Fontos, hogy ezek a szabályok a gyerekek korának, illetve értelmi szintjének megfelelően legyenek megfogalmazva, hogy megértsék, amikor annyit mondunk: ülj csendben!, az valójában mit is jelent, mit várunk el tőle. Ha csak annyit mondunk: rendetlen vagy!, nem fogja tudni, most éppen melyik szabályt hágta át. Fontos tisztázni, melyek az elvárások, és hogy ezek miért fontosak. Nem elég annyival letudni, hogy csak azért, mert mi felnőttek vagyunk, és nekünk szabad ezt meg azt megszabni, hanem a gyerek értse meg, ezek betartása milyen előnyökkel jár rá nézve. Fontos, hogy a szabályok felállításakor ne legyünk túlságosan merevek, de a gyerek tudja, hogy vannak határok.
– Gyakran okoz konfliktust a családban, hogy amit egyik szülő tilt, azt a másik készségesen megengedi…
– Itt jön be egy másik kulcsszó, a következetesség, a határozottság. Ha múlt héten valami miatt elnéző voltam egy adott kérdés kapcsán, és ezen a héten már megszidom ugyanazért, a gyerek összezavarodik, nem fogja érteni, most mihez kell tartsa magát. Akár dühös is lehet, hisztis, hiszen felmerül benne, hogy ha ez a tiltás múlt héten nem volt érvényes, most miért az? A szülők pedig jussanak egységes álláspontra, hogy mi az, ami tiltott és mi az, ami megengedett. Mindannyian egy bizonyos családi rendszerből jövünk, ahol voltak bizonyos rituálék, szabályok. Ha az anya tilt egy olyan dolgot, amit az apa megenged, az megint nagyon összezavarja a gyereket. Annyit fog mindebből leszűrni, hogy bizonyos dologban apánál érdemes próbálkozni, a másikban pedig anyánál. És amire szintén oda kell figyelni, hogy azok a szabályok, amelyek a gyerekre érvényesek, a család többi tagjára is vonatkozzanak. Egy példa: ha a gyereknek azt mondjuk, nem eszünk a tévé előtt, de látja, hogy a felnőttek ezt megteszik, újra összezavarodik. A másik dolog, hogy ha nagyon szigorú, agresszív hangnemben szólunk rá, tiltunk meg neki valamit, akkor dacolni kezdhet, mondván, még azért sem. De, hangsúlyozom, a határozottság nagyon fontos, éreznie kell, hogy a szülő komolyan gondolja.
– Rend a lelke mindennek – állítja a szülők egyik tábora, akik azt vallják: kisgyerekként meg kell szokja, bizonyos időpontban kelünk, eszünk, játszunk, fekszünk. Mások meg szinte teljesen a gyerek kénye-kedve szerint alakítják a napi programot. Milyen előnyei, illetve hátrányai vannak egyiknek-másiknak?
– A gyermeknevelésben nagyon fontos kérdés, hogy hogyan viselkedünk mi, felnőttek. A gyerekek ugyanis sasszemmel figyelik a viselkedésünket, a szocializációjuk része a modellkövetés, azonosulnak a szülőkkel. Ha a gyerek látja, hogy mi is tartjuk magunkat bizonyos rituálékhoz, egy viszonylag állandó napi programhoz, azaz a reggeli felkelés, az étkezés, lefekvés viszonylag azonos időintervallumban történik, és igyekszünk azt betartani, ő is ezt a példát fogja követni. Megszokja, hogy van egy rend, amihez tartsa magát, és ez jó, hiszen az egyéni rituáléknak mentálhigiénés szerepük van. Hangsúlyozom, a gyereknek nem mondani, tiltani kell, hanem példát mutatni, ez a leghatásosabb. Hiába mondjuk neki, hogy csak mértékkel lehet tévézni, ha azt látja, hogy mi, szülők, amint hazaérünk, első dolgunk, hogy bekapcsoljuk a tévét, és eközben végezzük a munkánkat. Ilyenkor a gyerek arra fog hivatkozni, hogy ő is tud tévé mellett tanulni. És már kisgyerekkorában oda kell erre figyelni, mert ha tizenéves korban akarjuk majd elkezdeni hozzászoktatni a szabályokhoz, az nagyon nehezen fog menni. Ha 7 éves koráig a gyerek hozzászokott, hogy annyit tévézhet, számítógépezhet, amennyit akar, azután hiába próbáljuk leszoktatni róla, arra hivatkozva, hogy tanulnia kell. Azt fogja mondani, hogy nem, nem akarja, nem szereti. Egy másik fontos dolog, hogy a gyereknek legyenek feladatai. A gyerekek szeretik, ha bevonják őket, ha valamit rájuk bíznak. Egyszerű dolgokról van szó, például már kiskorukban tanulják meg, hogy ha játszottak a játékaikkal, akkor utána az ő dolguk, hogy azokat összeszedjék. Ha hozzászoknak ahhoz, hogy vannak keretek, szabályok, mindez majd könnyíti a helyzetet, amikor eljutnak óvodába, iskolába, hiszen el tudják fogadni, hogy most tizenöt percet játszunk, utána csendben ülünk, bizonyos időpontban uzsonnázunk. Ha ezek kiesnek, a családban nem alakulnak ki, akkor a határok összemosódhatnak, az időkeretek hiányozni fognak, a gyereknek nehezebb lesz, mert az óvodában, iskolában vannak szabályok, amelyekhez alkalmazkodni kell. Lázadni fog ellene, utálni fogja, hiszen egyből van valaki, aki megmondja neki, hogy most csendben kell ülni, nem állhat fel, ki kell várni a szünetet, ha ki akar menni. Legyen napirend, de arra figyeljünk oda, hogy hagyjunk neki időt gyereknek lenni, játszani, ne zsúfoljuk be különféle kötelező tevékenységekkel a napját.
– Gyakran tapasztalható, hogy a szülőnek nincs ideje a gyerekre, és drága játékokkal, kívánságai teljesítésével próbálja kompenzálni a jelenlétének hiányát…
– A szülők arra törekszenek, hogy minél jobban teljesítsenek szülőként, és sokszor megkérdőjelezik, vajon jól csinálják-e vagy sem. Tökéletes szülők szeretnének lenni, de ezt a fogalmat nem szabad összetéveszteni azzal, hogy mindent megengedünk és megadunk a gyereknek. A tökéletes szülő fogalom nagyon jól hangzik, de a gyakorlatban nagyon nehéz megvalósítani. Hiszen mi felnőttként is tudatosítjuk magunkban, hogy a szüleink bizonyos dolgokat jól csináltak, másokat pedig szerettük volna, ha másként tesznek. A szülői szerepet valójában a gyakorlatban tanuljuk meg, csomó mindenre útközben jövünk rá. Vívódunk, hogy vajon elég időt töltünk-e a gyerekkel, hiszen ő igényli az együtt töltött minőségi időt. Felgyorsult az életünk, így gyakran érezzük, hogy ezen a téren vannak hiányosságok. Időnként elismerik a szülők, hogy lelkiismeret-furdalásuk van, mivel a munkahelyi feladataik esetleg túl sok időt vonnak el a gyerektől. És a szeretetet mint érzést összetévesztik, és cselekvésekhez, tárgyakhoz nyúlnak, ezzel szeretnének kárpótolni. Meg vannak győződve, hogy a gyerek akkor igazán boldog, ha minden tárgyi dolgot megkap, amire vágyik. Viszont ez rendkívül veszélyes, hiszen ha gyerekként úgy nő fel, hogy mindent megkapott, ahogy kiszólta a száján, akkor egy adott ponton az alakul ki benne, hogy az élet erről szól, az neki kijár. Az élet viszont nem erről szól. Ott vannak a helyzetek, amikor a nemekkel kell szembesülnünk, amikor csalódunk. És ezek egyben tanulási helyzetek is, amelyek felkészítik a gyereket az életre.
– Hogyan ajánlatos kezelni a jutalmazás–büntetés kérdését?
– A gyerekek gyakran próbálgatják a szülői határokat, hogy meddig mehetnek el. Megint bejön a következetesség kérdése, hogy miként alakulnak ki a büntetési, jutalmazási keretek a családon belül. Semmiképpen ne mondjuk a gyerekünknek, hogy rossz vagy, lusta vagy, nem szeretlek, mert ezek nagyon mélyen megérintik, mély nyomot hagynak a lelkivilágukban, mert gondolkodni kezdenek, vajon komolyan gondolta-e a szülő, szereti-e őt egyáltalán. Mindig az éppen akkori viselkedését minősítsük és bíráljuk, nem pedig a gyereket magát. A gyereknek éreznie kell, hogy a szülő úgy fogadja el őt, amilyen, még akkor is, ha néha téved. A jutalmazás kapcsán pedig nem tárgyakra gondolok, hanem elismerő szavakra, dicséretre. Fontos számunkra az elismerés, felnőttként is jólesik a lelkünknek. Gyakran tapasztalom a gyerekekkel való munkában, hogy ha annyit mondok nekik, tudom, ez nehezebb feladat, de biztos meg tudod csinálni, az már önmagában egy erős motiváció számukra. Az elkényeztetés kapcsán sokszor megfogalmazzák a szülők, hogy nem mondják a gyereknek, hogy ügyes, nehogy öntelt legyen. De ezek az elismerések nem önteltséghez vezetnek, hanem inkább segítik az érzelmi biztonság kialakulását.
– Elsősorban a kisebb gyerekekre jellemző, hogy nyilvános hisztivel próbálják zsarolni a szülőt, hogy elérjék céljukat, esetleg megszerezzenek egy játékot. Hogyan reagálhat ilyenkor a szülő?
– Ilyen esetekben is a határok próbálgatása zajlik. Mindig kérdés, hogy éppen mit akar a gyerek elérni. Van egy szándéka, és esetleg erre nincsen más eszköze, csak a zsarolás. Előfordul, hogy a szülő már a csend kedvéért is ráhagy a gyerekre, és ezzel veszélyes precedenst teremt. Vagy gyakran megerősítésként ott van a gyerekben a zsarolás mint problémamegoldás, mivel már többször csinálta ezt, és elérte a célját. Sokszor a szülő nem érti, a gyerek miért reagál így, és ha visít, a szülő felemeli a hangját, viszont a gyerek erre még jobban fog ordítani. Itt már érzések jönnek elő, de valójában nem tudjuk, mi a probléma. Ezek a helyzetek gyakran vásárláskor fordulnak elő, ezért jó előre megbeszélni, hogy tegyük fel, amikor együtt megyünk bevásárolni, választhat ő is egy dolgot. De az is előfordulhat, hogy a gyerek egyszerűen csak fel szeretné magára hívni a figyelmet, odafigyelésre vágyik, azért hisztizik.
