Szeretet tálban, tenyérben
2018-03-20 16:18:29
- Nagy Székely Ildikó
Kacsó Darabont Magdolna mindennap legalább ötven egyforma részre osztja szeretetét.
Kacsó Darabont Magdolna mindennap legalább ötven egyforma részre osztja szeretetét. Csillogó kutyaszemek várják a hajnali simogatást, kismacskák lesik lépteit, és még a más portáján élő, ütlegeléstől megmentett tehén is rendszerint megáll a kapuja előtt.
– Vajdaszentiványon csak úgy emlegetnek az emberek: az asszony, aki beszél az álla-tokkal – kacagja el magát, amikor már jó félórája beszélgetünk. Mint a legtöbb dolog a világon, az állatok szeretete és tisztelete is a gyermekkorban gyökerezik, nincs ez másként Magdolnánál sem.
– Kislánykoromban mindig összeszedtem, babusgattam az utamba kerülő négylábúakat, ha valamelyiknek baja esett, megsirattam. Felnőttként Marosvásárhelyen, a Kárpátok sétányon, egy földszinti tömbházlakásban éltünk a férjemmel és a lányommal. Volt egy kutyánk, amellyel gyakran jártunk a Marosra. Minden kiruccanáson két-három kutyus szegődött a nyomunkba, és mi egyiket sem zavartuk el. Miután a lányom Angliába ment egyetemre, a szobája valóságos állatmenhellyé változott. A szomszédok, persze, nem nézték jó szemmel a bővülő csapatot, feljelentgettek, minden héten ott volt a büntetés a postaládánkban. Egy idő után elegünk lett. Eladtuk a lakást, és anyósomék falujában kerestünk házat. Számomra nem az épület kinézete volt az elsődleges szempont, hanem az, hogy minél nagyobb legyen a terület körülötte.
– Hány pártfogolttal indult a vajdaszent-iványi élet?
– Úgy terveztük, hogy a tizedik kóbor kutyánál megállunk. De egymás után érkeztek a segítségre szoruló állatok. Douglas, a rangidős már az első nap beállított. Aztán rátaláltunk Mackóra. December volt, úgy láttuk, meg van fagyva. De sikerült megmentenünk. Mindig azt mondtuk, ez az utolsó kutyus, többet nem áll módunkban befogadni. Aztán mindig megszegtük a fogadalmat. Egy időben százan voltak a pártfogoltjaink. Jelenleg összesen 38 kutya és hét macska lakik velünk, illetve anyósoméknál. Hat kutyának a lányom közvetítésével Angliában találunk otthont. Én egyébként nagyon szigorú vagyok az örökbefogadást illetően, kikérdezem a jelentkezőt mindenről, ami az állat szempontjából fontos, szerződést kötünk, és ahhoz is ragaszkodom, hogy látogathassam az elengedett kedvenceket.
– Úgy tudom, nemcsak a „bentlakókról” gondoskodik.
– Mivel nálunk már jó ideje telt ház van, öt szomszédnál is van olyan kutya, amely ugyan nem „lakótárs”, de enni tőlem kap, én ivartalaníttattam, chipeztettem. Nagy eredménynek tartom, hogy a falubeliek megértették az ivartalanítás fontosságát. Egy évben kétszer jön állatorvos Vajdaszentiványra, most éppen húsvét utánra várjuk, és aki kéri, annak ingyen ivartalanítja a kutyáját, macskáját. Csupán így lehet elejét venni annak, hogy a nem kívánt kölykök zsákban, nejlonszatyorban végezzék. Mióta a szentiványiak ezt elfogadták, szinte egyáltalán nem látni az utakon gazdátlan ebet.
– Hogyan lehet ennyi állatnak ételt biztosítani?
– Ezt csak én tudom és a Jóisten. Mivel a férjemmel vegetáriánusok vagyunk, a magunk eledele megterem a kertünkben, húst csak a kutyáknak, macskáknak vásárolunk. Hetente 10–15 kilogramm csirkeaprólékot szoktam venni, de laskát rizzsel, illetve száraz ételt is adok a „kosztosaimnak”. A nyugdíjam kicsi, jövedelemkiegészítésként kézműveskedni szoktam: gyöngyöt fűzök, üveget festek. Egy alapítvány révén értékesítem az árut. A márciuskáim árából az új kutyusoknak vettem chipet. Húsvétra is kaptam meghívást egy ilyen vásárra, oda üvegtálcákat viszek.
– Hogyan telik egy napja?
– Korán kelek, mert várnak a kicsik. A kis testű kutyáim szobatiszták, bent laknak velünk a házban. Rendszerint Sziszi ébred elsőnek, kopogó léptekkel érkezik az ágyamhoz, nyomában még három jó barát. Kiengedem őket, akkor már a nagyok is kérik a figyelmet, játszani akarnak. Mindenik kutyámnak jár reggel pár jó szó, simogatás. Aztán a férjemmel felváltva friss vizet teszünk nekik, felszedjük az udvarról az éjszakai piszkot, télen kicseréljük a szalmát. Délelőttönként gyakran akad elintéznivalóm a városban, délután, amikor hazaérek, etetés, itatás következik. Este újra kitakarítjuk az udvart, aztán sorra megszeretgetjük az állatainkat. Van egy hintám, nyáron ott szoktam pihenni, olyankor a kutyáim körém sereglenek. Valaki azt mondta egyszer, ez az igazi földi paradicsom.
– A közösségi oldalán olvastam egy húszéves szomszéd kutyáról, Fürgéről, amelyhez önt különleges történet fűzi.
– Egy idős férfié volt a kutya, régebb mindig kint ült az út közepén. Amikor a gazdája a közeli bárba indult, elkísérte, aztán leült az ajtónál, és megvárta. Két-három éve a férfi elhunyt, egy idős asszony maradt csak a házban, akit a rokonok az öregek házába vittek. A kutya teljesen egyedül maradt. Szerettem volna magamhoz venni, de bármennyire is kedvelt engem, nem akarta elhagyni az otthonát. Így csak enni vittem neki. Hálából mindig elkísért a buszmegállóig, amikor a városba indultam, és délben ugyanott várt. Most már annyira öreg, hogy nem hagyja el a házat, talán már nem is lát, de a hangomat megismeri, és ugyanúgy örül, mint kiskorában.
Beszélgetésünk végén Magdolna azt is elmesélte, hogyan beszélt le egy falubeli férfit arról, hogy bottal verje az útról mindegyre letérő tehenét.
– Azt szeretném, ha ragadós lenne a példám, és mások sem tudnának közömbösen elmenni egy bajba jutott állat mellett. Nyári hőségben például, ha látunk egy sorsára hagyott kutyát, macskát, nem kell feltétlenül hazavinnünk, elég, ha inni adunk neki. Azzal már megmentettük az életét.
Magdolna szívét teljesen belakják szeretett állatai, de nem csak nekik van ott hely. Angliában élő kisunokája a másik boldogságforrás számára, amikor teheti, meglátogatja. Gondolatai azonban soha nem szakadnak el teljesen a vajdaszentiványi háztól, ahol négy lábon jár a hála és a szeretet.
