Szent Mihály tüze
2013-09-30 15:36:57
- Máthé Éva
„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek” – írta egykor a nem túl életvidám, sőt tragikus sorsú költő, aki a vonatkerekek alatt fejezte be rövid, ám annál gyümölcsözőbb életét.
„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek” – írta egykor a nem túl életvidám, sőt tragikus sorsú költő, aki a vonatkerekek alatt fejezte be rövid, ám annál gyümölcsözőbb életét. Talán ezek a halhatatlan sorok, a Tél című költemény eszmei mondanivalója lebegett Rákay Philip, azt MTV intendánsának a lelki szemei előtt, amikor megálmodta a múlt hét végén a magyar közszolgálati médiumok (M1, Kossuth rádió, Duna, Duna World) adásidejét szinte teljes egészében kitöltő Itthon vagy – Magyarország, szeretlek! című műsorfolyamot.
Természetesen az ellenzéki sajtó azonnal villára vette a két napon át a legmagasabb hőfokon izzó produkciót. Naná, hogy újabb „orbániádának” kiáltották ki, és a jövő évi választási kampány egyik sajátos mozzanatának aposztrofálták a hagyományteremtő kezdeményezésként beharangozott műsort, amelynek a megálmodója az előállítás végett a nyár végén csaknem egymilliárd forintot kapott a magyar adófizetők pénzből, azaz az állami költségvetésből. Kétséges, hogy az istenadta nép, a legeldugottabb települések lakóinak a megszólítása a jövőre esedékes választás után ér-e annyit az újonnan felálló, vélhetően ismét fideszes kormányzatnak, hogy majd újabb 1 milliárdot szórjon ki egy kétnapos hejehujára, s ezzel valóban létrejöjjön a hagyomány.
Kétség nem fér ahhoz, hogy Orbán Viktor és kebelbarátai kiváló választási stratégákkal rendelkeznek, valószínűleg az óceánon túlról érkeztek. Az Egyesült Államok vezető politikusai és az őket tanácsokkal ellátó politológusok és más lógusok pontosan tudják azt, hogy manapság csakis a televízió és más tömegkommunikációs eszközök eredményes felhasználásával lehet választást nyerni. A Fidesz száz kézzel ragadta magához a közmédiumok irányítását, viszont mit sem ér a médiahatalom, ha pusztába kiáltott szó marad a képernyőről szétszórt propagandaáradat. Az utóbbi hónapokban bebizonyosodott, hogy a más országokban szépen arató műfajokkal, mint például a Haction tévésorozat vagy akár a pergős vetélkedők, nem lehet magyar nézőtábort toborozni. Csakis úgy lehet a tömegek szívébe belopni (visszalopni) a közszolgálati rádió- és televízióadókat, ha munkatársaik leereszkednek a János bácsik és Juli nénik szintjére, ha megmutatják magukat az ország számos, isten háta mögötti településén, és ha Juli nénit meg János bácsit, sőt az ő lányaikat, fiaikat, kisunokáikat is beemelik, behozzák a képernyőre. Ez meg is történt. Két napon át folyt a bor, sült a kolbász a képernyőn, és szólt hozzá a népi sej-haj.
Ugyanakkor – politikum ide meg oda –, tény és való, hogy valamiképpen meg kell szólítani a folytonosan búslakodó, az öngyilkosság gondolatával gyakorta kokettáló pórnépet. A jobb kedvre derítéshez a rezsicsökkentés sokkal hathatósabban járul hozzá, mint az ilyen Nagy Népi Mulatozás, ugyanakkor jó gondolat az, hogy minden eszközt be kell vetni, ki kell próbálni annak érdekében, hogy javuljon a magyarság közérzete.
Annak ellenére, hogy szájbarágósnak, néha túlzottan hurráoptimistának, itt-ott döcögősnek tűnt a kétnapos műsor, el kell ismerni: rengeteget dolgoztak a tévés és rádiós szerkesztők, technikusok. Ahhoz képest, hogy talán ötven helyszínről jelentkeztek be a stábok, szinte minden a helyén volt, és a két műsorvezető, Borbás Marcsi meg Szujó Zoltán kedvesen, derekasan, affektálásmentesen állta a sarat – élőben – a két adásnapon.
Vasárnap este több mint 1300 településen gyújtották meg az egyvelegbe bekapcsolódó kisebb-nagyobb közösségek Szent Mihály tüzét. Fentebb idézett versét József Attila annak idején így fejezte be: „Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni, / Hogy fölengednének az emberek!”
