2019. október 13., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az ünneplés mellett is folyik a munka

Marosszentgyörgy jó példája annak, hogy a közösségépítő, illetve a szórakozást célzó rendezvényeken túl a munka sem szorul háttérbe, egymást érik az infrastrukturális beruházások, rohamosan fejlődik a község. A Szent György Napok alkalmából csütörtökön két nagyszabású beruházásnál tartott terepszemlét a sajtó képviselőinek jelenlétében Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere, a felújítás alatt álló Máriaffi-kastélynál,valamint az ipari övezetnek számító Mezőgazdász utcában, amelynek a korszerűsítésével várhatóan egy hónapon belül készül el a kivitelező cég. 

A Máriaffi-kastélynál csütörtökön egy korhű ablakot illesztettek be, amelynek jelkép értéke van, a polgármester szerint mintegy összeköttetést képez a múlt és jövő között. Az épület belsejében életre kel majd a múlt, ugyanis a magyar, a román és a roma kultúrát felelevenítő néprajzi múzeumot, falumúzeumot alakítanak ki benne, a múlt iránti tisztelet jegyé-ben, amely révén a fiatalabb generáció tagjai is betekintést nyerhetnek abba, hogy miként éltek az elődök. Emellett a kastélyban korszerű esketőtermet, állandó, illetve időszakos tárlatoknak helyet adó kiállítótermeket rendeznek be, a padlásrészt pedig bálteremmé alakítják. A pincének turisztikai rendeltetést szánnának. Mint elhangzott, a szóbeszéd szerint a kastély pincéjét, valamint a helyi katolikus templomot egy alagút köti össze; hogy ennek van-e valóságalapja vagy sem, az majd a további munkálatok során derül ki. 

 Fotó: Nagy Tibor 


Az omladozó épületet évekkel ezelőtt az önkormányzat vásárolta meg, hogy megmentse az enyészettől, és egy több mint egymillió eurós uniós finanszírozásnak köszönhetően sikerül visszaállítani a régi pompájába, egy másik nyertes pályázat révén pedig korhű bútorzattal rendezik be. 

A helyszínen elhangzott, hogy a kastély felújításával mintegy negyven százalékban készült el eddig a kivitelező, jövőre kell kész legyen, viszont Sófalvi Szabolcs szerint létezik egy „optimista változat” is, azaz előfordulhat, hogy már az év végéig befejezik a munkát. 

A csütörtöki eseményen jelen volt a 93 éves Oltean Péter is, aki 1940–44 között pincérként dolgozott a kastélyban a Máriaffi családnál, és mint mondta, szinte baráti kapcsolatban állt a gróf fiával. Szívesen emlékezett vissza az ott töltött évekre, és érdekes történeteket mesélt a család mindennapjairól. 


Nagyszabású útkorszerűsítés

A csütörtöki terepszemlék következő állomása a Mezőgazdász utca volt, ahol javában dolgoztak a munkagépek, a kivitelező szerint előreláthatólag egy hónapon belül befejezik a korszerűsítést. A Mezőgazdász utca kiemelt fontosságú, tulajdonképpen ez a község ipari övezete, az itt székelő, egyre fejlődő vállalkozások mintegy ezer munkahelyet biztosítanak. Az utca korszerűsítése része annak a nagyszabású projektnek, amelynek keretében 18 marosszentgyörgyi utca újul meg. Sófalvi Szabolcs érdeklődésünkre elmondta: a határidő az év vége, de a kivitelező nagyon jó ütemben halad, ezért remélik, hogy szeptember-októberig be is fejeződnek a munkálatok. Jelenleg hat utcában dolgoznak nagy intenzitással, pár hét múlva a többiben is megjelennek a munkagépek. 

Még le sem zárult ennek a projektnek a kivitelezése, az önkormányzat idén máris újabb pályázat leadását tervezi európai uniós alapokra, ami ha nyertes lesz, újabb 20 utcát aszfaltoznak le. Ezek között már olyan utcák is szerepelni fognak, amelyek az utóbbi 15-20 évben létesültek. 


A legifjabb pár órás, a legidősebb 98 éves

Már hagyomány, hogy a községvezető minden évben a Szent György Napok alkalmából felkeresi és köszönti a község legfiatalabb és legidősebb lakóit, mintegy annak jeléül, hogy Marosszentgyörgyön tisztelik az időseket, ugyanakkor örömmel nyugtázzák, hogy van utánpótlás, ugyanis a községben nagyon sok gyerek születik. 

Idén egy 98 éves férfit és 97 éves nőt köszöntöttek, Opriş Ioant és Hanzi Máriát. Ugyanakkor három kisbabát is meglátogattak – egy magyar, egy román, és egy roma család gyerekét –, akik a héten látták meg a napvilágot. A „legfiatalabbat”, egy kislányt, a Korodi család negyedik gyerekét tegnap délután kereste fel a szülészeten a polgármester. – Ez a fiatal család néhány évvel ezelőtt költözött Marosszentgyörgyre, és örülök, hogy ilyen példát mutatnak, bevállalták a negyedik gyereket is – jegyezte meg. A községben két hármas ikreket nevelő család van, ezek közül egyikhez szintén ellátogatott a község vezetője. 


Esküvő a természetben

A Szent György Napok keretében csütörtökön egy csöppet sem szokványos esketésre is sor került, egy helybéli fiatal pár a természet lágy ölén akarta összekötni az életét, az időjárás függvényében a Cinege-tetőre, vagy pedig a Maros-partra esett a választásuk. 





Kapcsolódó cikkek:

III. Segesvári Magyar Napok

2019-07-01 14:40:29 // -