2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A szenátus elé citálták a kormányfőt az Intact médiatröszt tervezett kilakoltatása ügyében

  • 2016-02-16 16:31:09

A szenátus előtt kell szerdán magyarázatot adnia Dacian Cioloşnak az Intact médiatröszt kilátásba helyezett kilakoltatásáról: a miniszterelnök beidézéséről a szenátus nagy szavazattöbbséggel döntött kedden.
Az adóhatóság hétfőn felszólította a médiatröszthöz tartozó tévétársaságokat, hogy öt napon belül ürítsék ki székházukat, amely a cég alapítója, Dan Voiculescu ellen hozott jogerős ítélet alapján 2014-ben az állam tulajdonába került. Voiculescut 10 éves börtönbüntetésre ítélték korrupcióért, a bíróság által megítélt 60 millió eurós vagyonelkobzásnak azonban mindeddig nem sikerült érvényt szerezni.
A tröszthöz tartozó Antena 3 hírtelevízió beszámolója szerint az ANAF „kommandós stílusú” erődemonstrációt tartott hétfőn a médiaintézménynél, a kiürítésre megszabott ötnapos határidő pedig a csatorna szerint egyenértékű az „elhallgattatásukkal”, hiszen többtonnányi felszerelést és kábelt nem lehet ennyi időn belül átköltöztetni. Az Antena 3 műsorvezetői szolidaritási akciókra, tiltakozó megmozdulásokra buzdították nézőiket.
Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök a demokrácia „fel-függesztését” és a sajtó megsemmisítését célzó tudatos tervnek nevezte a televíziók működését ellehetetlenítő szűk határidőt. „A miniszterelnöknek számot kell adnia a kormány alárendeltségébe tartozó adóhatóság akciójáról, amit nem lehet egy bizonyos pénzösszegről szóló egyszerű gazdasági ügyként beállítani” – jelentette ki a házelnök. Tăriceanu javaslatát a szenátorok 70 szavazattal 2 ellenében és 3 tartózkodás mellett fogadták el.
A román honatyákhoz hasonlóan Verestóy Attila, az RMDSZ szenátora is azon a véleményen volt, hogy a demokráciát veszélyeztető precedenst teremt az, ha adminisztratív eszközökkel ellehetetlenítik egyes vélemények szabad kifejezésre juttatását a médiában. A csatorna magyarellenes megnyilvánulásaira célozva Verestóy megjegyezte: senki sem vádolhatja részrehajlással, de – mint mondta – „a demokráciában azoknak is lehetővé kell tennünk véleményük kifejtését, akik nem értenek velünk egyet”.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője több ízben nyilvánosan sürgette a bűnözésből származó vagyonok tényleges elkobzását és éles támadást intézett az adóhatóság ellen, amiért az a vagyonelkobzások töredékét tudta csak behajtani. A DNA február elején bejelentette, hogy ismeretlen személy ellen vizsgálatot indított, mivel az adóhatóság nem hajtotta be a korrupciós bűncselekmények nyomán megszületett jogerős bírósági ítéletekben elrendelt vagyonelkobzások jelentős részét.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató