2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szemtől szemben Vásárhelyért

Ezzel a címmel szervezett lakossági fórumot múlt csütörtökön délután a megyei és városi RMDSZ a Gecse utcai református templom gyülekezeti termében.  

Ezzel a címmel szervezett lakossági fórumot múlt csütörtökön délután a megyei és városi RMDSZ a Gecse utcai református templom gyülekezeti termében. A jelen lévő városlakók számos problémát felvetettek, panaszkodtak többek között a szabálytalanul parkoló és ezáltal a gyalogosközlekedést akadályozó járművekre, a városi buszok állapotára, a vegyi kombinátra, valamint a köztisztaságra. 

Az ötödik alkalommal megszervezett lakossági találkozón Brassai Zsombor, megyei RMDSZ-elnök, Peti András, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke, alpolgármester és Soós Zoltán tanácsos vett részt. Brassai Zsombor elismerte, tudomásuk szerint a marosvásárhelyi magyarság több mint felét sem az előválasztás, sem pedig a politika nem érdekli, és ezen a közömbösségen szeretnének változtatni ezekkel a találkozókkal. Soós Zoltán is egyetértett abban, hogy megszakadt a kapcsolat a vásárhelyi magyarság és a politikum között, ezért szükséges az összefogás, hogy ne három magyar jelölt közül kelljen majd jövőben választania a város magyarságának. – A szavazók jogos elvárása, hogy a nézeteltéréseinket rendezzük magunk között – fogalmazott a tanácsos, és hangsúlyozta, rendkívül fontos, hogy jövőben magyar polgármester kerüljön a város élére, ugyanis rengeteget számít, hogy ki áll a városbeli intézmények élén.

 

Az emberek bizalmát kell visszanyerni

Gál Éva szerint a vásárhelyi magyarságot nem kell „felrázni”, hanem a bizalmát kell visszanyerni. Azt rótta fel az RMDSZ-nek, hogy a bizalom elvesztésében az is közrejátszott, hogy a legutóbbi helyhatósági választáskor személyes rokonszenvek alapján állították össze a tanácsosi listákat. Gál Éva ugyanakkor szóvá tette, hogy a kövesdombi Csukás utcában lakók nem érzik biztonságban magukat, este 6 óra után félve mennek végig az utcán, ugyanis csak az utóbbi tíz napon két nőnek tépték le a nyakáról az aranyláncot, egy nyugdíjas férfit pedig megvertek. Két fiatal nő, Budai Nóra és Rákóczi Kinga a vegyi kombinát kapcsán emelt panaszt: – Évek óta szívjuk ezt a füstöt, és senki sem tesz semmit. Természetesen fontos a kétezer munkahely, de amikor a többi gyárat bezárták, megkérdezte valaki az ott dolgozóktól, hogy lesz-e amiből megélniük? – mutatott rá Budai Nóra. Egy nyugdíjas úr azt rótta fel a szervezetnek, hogy „szét-verték” a körzeteket és eljátszották az emberek bizalmát. Szerinte ha ez nem történik meg, a választási regisztráció is sokkal hatékonyabb lett volna. A Szentgyörgy téri lakótársulás alelnöke többek között azért háborgott, mert hat éve várnak arra, hogy a lakhelye közelében lévő tönkrement és szemétlerakatnak használt újságosbódét elszállítsa valaki, de mindhiába. Egy Köteles utcában lakó idős nő a szülészet szomszédságában lévő park siralmas állapotára, valamint arra panaszkodott, hogy a Petőfi téri közvécé nem működik, holott nagy szükség lenne rá, ugyanakkor azt is nehezményezte, hogy a buszok oldalán és hátulján nincs feltüntetve a járatszám. Szigyártó Zsombor arra hívta fel a figyelmet, hogy alaposabban ellenőrizni kellene azokat a munkálatokat, amelyeket a város végeztet, például az utcák takarítását, ugyanis sok esetben hanyag módon végzik el ezeket. A fiatalember ugyanakkor hangsúlyozta a parkolóházak szükségességét, elsősorban a főtér közelében. Szó esett továbbá a munkahelyek hiányáról, ami a fiatalok nagy részét arra készteti, hogy elhagyja az országot. Kovács István Dávid az Aranykakas eladásának a körülményeire volt kíváncsi, ám kérdésére nem kapott választ. A találkozón jelen lévő Vass Levente azt nehezményezte, hogy az RMDSZ részéről nincs elég nyitás, nem tudnak megegyezni a belső ellenzékkel.

 

A köztisztaság hadilábon áll

Soós Zoltán rámutatott, a marosvásárhelyiek hozzáállásán is változtatni kellene, hiába várják el Peti Andrástól, hogy egymagában mindent megoldjon, vagy attól a tíz személytől, aki ott ül a tanácsban, hiszen sok esetben nem rajtuk múlnak a dolgok. – Sokan nem tudják, milyen harc és kemény munka áll a háttérben, hogy eleget tegyünk például annak az igénynek, hogy legyen római katolikus főgimnázium Marosvásárhelyen. Meg Bernády György iskola. Vagy hogy a várfelújítás során elérjük, hogy ne úgy történjen a kivitelezés, ahogyan azt elképzelték, például több legyen a zöldövezet. Az utóbbi tizenhat év alatt leépült a város. Fodor Imre idején 170 alkalmazottja volt a városházának, ma 800 van. Az igazgatók nyolcvan százaléka nem versenyvizsgával került a székébe, hanem kinevezéssel, sok esetben nem szakemberek. Mindezen csak úgy lehet változtatni, ha leváltjuk a polgármestert – vázolta fel a kialakult helyzetet a tanácsos. A járdát elfoglaló autók kapcsán hozzátette, egykor Vásárhelyen negyven lakásra két autót számoltak, most ugyanennyi lakásra hatvan jut. Ezen a tényen egy polgármester sem tud változtatni, az egyedüli megoldás a parkolóházak építése – adott hangot véleményének Soós Zoltán. A beruházások kivitelezésének a módjával kapcsolatos kifogásokról kifejtette, a román törvény szerint a kivitelező kiválasztásakor egy dolgot kell figyelembe venni, az árat. – Sok esetben előre tudjuk, hogy nem fogja tudni megfelelőképpen elvégezni a munkát, de olcsó. Tíz év után jöttek rá, hogy ez a törvény sok problémát okoz, és dolgoznak a megváltoztatásán, ezután legtöbb harminc százalékban számítana az ár – fogalmazott. A munkahelyek kapcsán Soós Zoltán hangsúlyozta, az alkalmazásoknál rengeteget számít, hogy ki áll az adott inztézmény élén. Amikor átvette a múzeum vezetését, 60 alkalmazottal dolgoztak, jelenleg 120-ra nőtt ezek száma, ami bizonyítja, hogy a megfelelő hozzáállással lehet munkahelyeket teremteni. Mint mondta, a vállalkozók is szívesen fektetnének itt be, ha a városnak lenne egy megfelelő stratégiája.

Peti András alpolgármester szerint szűk két éve, amióta ezt a tisztséget betölti, megpróbált mindent megtenni, ami a jelen politikai helyzetben lehetséges volt. A panaszokat rendszerezve, elsősorban a köztisztaságról és hulladékkezelésről szólt, amelyről köztudott, hogy nehéz helyzetben van. – Az uniós normákhoz igazodva, 2009-ben bezártuk a kakasdi tárolót, és felépítettük a korszerű gépekkel és technológiával ellátott szentpáli egységet, amelyet másfél éve nem sikerül üzembe helyezni. Egy ideig a hulladékot Aranyosgyéresre vittük, utána Segesvárra. Viszont már ott sem fogadják, a legközelebbi helyszín pedig Udvarhely, ami 112 km-re van. Gyakorlatilag nincsen ahová vinni a szemetet. Kényszermegoldásként a fegyházzal kötött szerződést a város, hogy a rabokkal végeztessük el az utcák takarítását. Az uniós elvárásoknak megfelelni költséges, amit a vásárhelyi lakosság nem hajlandó megfizetni – mutatott rá az alpolgármester. A helyi közszállítás kapcsán kifejtette, az RMDSZ nyomására a város idei költségvetésébe belefoglaltak 6 millió lejt a járműpark korszerűsítésére. Peti András elismerte, hogy a tömegközlekedést ellátó buszok állapota nem megfelelő, viszont ennek oka egyrészt az, hogy a városnak más prioritásai voltak. – Az országban nincs olyan város, ahol ennyien utaznának kedvezményesen. Marosvásárhelyen 60 ezer személy, a lakosság 45 százaléka ingyen vagy kedvezményesen utazik a közszállítási járműveken. A város az utóbbi években erre költött, nem pedig a járműpark felújítására – magyarázta az alpolgármester. A vegyi kombinát mint szennyezőforrás kapcsán elhangzott, hogy a hatóságok gyakorlatilag tehetetlenek, ugyanis ahányszor a Környezetvédelmi Őrség megbírságolja a vállalatot, mivel átlépi a megengedett szennyezési határértéket, az a bíróságon megfellebbezi, és megnyeri a pert.

A találkozó végén Brassai Zsombor elmondta, hasznos volt, hogy szembesülhettek a valós vásárhelyi problémákkal. Ezeket rangsorolni kell, hogy ne a csupán egy réteget érintő dolgokra figyeljenek oda, hanem azokra, amelyek a teljes vásárhelyi magyar közösséget érintik. A városlakók által számtalanszor felvetett összefogás szükségessége kapcsán a megyei RMDSZ elnöke kifejtette, Marosvásárhelyen a három magyar párt közötti összefogás ma már nem kihívás, hanem tény. Aláírták a megállapodást, hogy egyetlen közös jelöltet fognak támogatni a jövő évi helyhatósági választásokon.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató