Az év első közönséges csütörtökjén hová is mennénk ki, mikor odakinn mínusz fokok dühöngenek, az ember pedig, ha van ideje, a karácsonyi és szilveszteri sebeit nyalogatja.
Az év első közönséges csütörtökjén hová is mennénk ki, mikor odakinn mínusz fokok dühöngenek, az ember pedig, ha van ideje, a karácsonyi és szilveszteri sebeit nyalogatja. Persze lenézegeti az ajándékokat, amit még nem cserélt be, vagy úgy dönt, hogy megtart, aztán titokban számvetést is készít, mennyibe is kerültek a téli ünnepek, mekkora kártétel történt – törött csészék és poharak, túlköltekezés, eldobott ételfelesleg, feláldozott rejtett tartalékok, atomtámadás esetére eltett májkonzervek indokolatlan felbontása stb. – , és ha nem jön túl hamar a húsvét, akkor talán még tisztességgel (nyereséggel?) talpra is állhat az ember.
Az ember ilyenkor nem strandra jár, hanem munkahelyre, amennyiben van neki, ott beleveti magát a restanciák ledolgozásába, vagy izgatottan várja, milyen újabb kibabrálással lepi meg őt szeretett főnöke, mikor közlik vele a szerződésbontást, leépítést, kirúgással felérő kitüntetés tényét; vagy otthonról próbál bedolgozni, összeszedi a maradék eszét, inspirációját, és bepötyög gépébe valamit. Leír néhány mondatot, nem törli ki azonnal, sajnálja, ui. ez az év első szövege, kár lenne, ha csak úgy elveszne. Pedig nagyon nehezen jött össze.
Összeszámlálja, hányféle üzenetet kapott az utóbbi időben postán, csövön, elektronikus úton, telefonon, visszakézből, és azt is, kinek nem válaszolt szívélyes hívására, annak tehát ezekben a napokban teszi meg, talál valamilyen kifogást, kimentést, bocsánatot kicsalogató mondatot. Találékony az ember, ha hanyagságát kell eltussolnia, elmismásolnia.
Ha nagyon merész, már-már vakmerő és botor, akkor összekotorja előjegyzési naptárból, fiókból, emlékezetből az azonnali teendőket, az esztendő első felére esedékes határidős munkákat, feladatokat, vállalásokat, megbízásokat, a tavalyról áthalogatott kellemetlenségeket, amiket ebben az évben kötelezően le kell tudnia. Különben… a következő év(ek)re marad. És így tovább.
Ja és a beváltandó ígéreteket: meglátogatja Véri ángyót, felkeresi Jocó bácsit a szeretet- és unalomotthonban, előadást tart a tavirózsáknak a futórózsákról és a leveli békáknak Homérosz Békaegérharcát elemzi verstani szempontból, megszámlálja a nappali csillagokat a belváros felett, és lehozza az égről a fent akadt repülőgépeket. Csupa olyan kihívás, amire nem önként, de szokott lágyságából kifolyólag és jófiúságában (balfékságában) vállalkozott még a tavalyi esztendőben. Az efféle feladatok úgy kellenek, mint üveges szlovák vándorkereskedőnek a hirtelen vízszintes állapot a tükörjégen.
Pedig eltervezte, hogy csak kellemes dolgokkal fog foglalkozni: rendezni fogja bélyeggyűjteményét, tudatát, kamráját, leszedi a könyvespolcot, és megkeresi az elveszettnek hitt, kölcsön mégsem adott könyveket, rendszeresen elmegy az edzőterembe, fogorvoshoz, festőállványt, festékeket és ecseteket vesz, végre nekilát festeni, amit minden híres és hirtelen ember megcselekszik egy bizonyos életkoron és társadalmi státuson felül. Én például láttam festményeket Churchilltől és Szőcs Istvántól, az egykor rettegett kritikustól, hogy csak a két végletet említsem jólértesültségem bizonyítására. Egyenlőségjelet pedig nem tesz senki közé. Egy szalmaszálat sem arrébb, ha nem szükséges, fogadom meg.
Persze az év folyamán minden a feje tetejére áll, a szépen eltervelt menetrend felborul, jönnek a rögtönzések és a pillanat ihlette ballépések, sértések és óhatatlan ostobaságok, de hát ez az élet rendje.
És ebben a zűrzavarban csak egyetlen állandó van, a megírandó csütörtök.