2019. december 14., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Békésy György sajátos és kiváltságos helyet foglal el a magyar, magyar származású Nobel-díjasok között. Bár az orvosi-élettani Nobel-díjat már amerikai állampolgárként kapta meg, és elsődlegesen az amerikai Nobel-díjasok létszámát gyarapította, egyedülálló módon korábban Magyarországon végzett kutatásaiért érdemelte ki e rangos kitüntetést. Később elismert eredményeit 1928-1931 között publikálta neves külföldi szaklapokban.

Békésy György 1899. június 3-án született Budapesten. Koraszülötten, gyenge tüdővel jött a világra. Erdélyi gyökereit bizonyítja, hogy a Debrecenből Kolozsvárra került apai nagyapja, az evangélikus Békésy József a kincses városban vette nőül Szabó Júliát, itt élték le éle-tüket, mindkettőjüket ide temették. Negyedik gyermekük volt Békésy Sándor, a Nobel-díjas tudós édesapja, aki Kolozsvárott született 1860. július 20-án. A Kolozsvári Királyi Magyar Tudományegyetemen tanult, itt vált a filozófiai tudományok doktorává. Ezt követően a kolozsvári egyetemen tanársegédi állást kapott a közgazdasági karon, majd 1895-ben felkerült Budapestre, itt jutott számára kedvezőbb álláshoz. A fővárosban nősült meg, itt születtek gyermekei, akik édesanyjuk római katolikus vallását vették fel. 

    Forrás: nlcafe.hu


Középiskoláit Budapesten kezd-te, majd diplomatatevékenységet folytató édesapja karrierjének köszönhetően Zürichben folytatta és fejezte be. A berni egyetemen szerzett kémikusi oklevelet, egy szemesztert Budapesten tanult. Járt volna neki a svájci állampolgárság, és állásajánlatot is kapott, ám a budapesti külügyminisztériumba visszarendelt édesapját követte. Budapesten szerezte meg 1923-ban a kísérleti fizikai doktorátust. A Magyar Királyi Posta kísérleti állomásán kapott mérnöki állást, ahol egyúttal a telefonkagyló (fülkagyló) hatékonyságának a javításával kapcsolatos kísérleteket végzett. Kutatási tehetségének és kivételes technikai felkészültségének köszönhetően több jelentős közleményt jelentetett meg neves külföldi szaklapokban. Nemzetközi elismertségének köszönhetően egyetemi magántanár, majd a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. A világháború negatívan befolyásolta kutatómunkáját, megpecsételte hazai munkalehetőségét, ugyanis mind a munkahelyét, mind különlaboratóriumát bombatalálat érte. Ilyen körülmények között 1946-ban nem utasította el a svéd szakemberek meghívását a világhírű Karolinska Intézetbe. Itt fejlesztette ki az audiométert, amit azóta is használnak az orvosi gyakorlatban. Közben a magyarországi politikai változások hatására otthon megfosztották az állásától, sőt akadémiai tagságát is visszavonták. Ilyen körülmények között Stockholmból nem haza, hanem Bostonba költözött, a Harvard Egyetemen kapott állást. 

Az ekkor 49 esztendős Békésy Amerikába érkezése anekdotikus. Kevés dollárral és gyér angolnyelv-tudással (inkább csak olvasta az angol szakcikkeket) érkezett meg az ígéret földjére. Belépéskor az előírásoknak megfelelően céljairól és helyzetéről faggatta a szolgálatos rendész, és a szokásos módon egészségi állapotáról érdeklődött. Csakhogy a tudós félreértette a kérdést, a healthy szót (egészséges) wealthynek (gazdag) értette, és nemmel válaszolt. E balszerencsés választ követően külön eljárást igényelt annak a tisztázása, hogy ugyan nem gazdag, de alapjában véve egészséges, és ekképpen beengedhető az Amerikai Egyesült Államok területére.

1948-tól nyugdíjazásáig a Harvard Egyetemen dolgozott, itt hozta létre és működtette az érzékszervek élettani laboratóriumát. Ugyanabban az évben, 1961-ben kapta meg a halláskutatók legrangosabb amerikai elismerését, majd pár hónappal később az orvosi-élettani Nobel-díjat egyedül vehette át december 10-én „a cochleán belüli ingerlés fizikai mechanizmusának felfedezéséért”. Békésy kutatásai a hallás mérésében, a közép- és belső fül betegségeinek megértésében és új sebészmódszerek kidolgozásában egyaránt hasznosaknak bizonyultak. 

Élete végét Hawaiin töltötte egyedül, hiszen családja nem volt. Csodálatos, több száz műtárgyból álló gyűjteményét végül a Nobel Alapítványra hagyta, bár szívesen testálta volna magyarországi múzeumra, de akkoriban odahaza nem kívánt személyiségnek, disszidensnek tartották. A Magyar Tudományos Akadémia csak 1989-ben rehabilitálta az 1972-ben elhunyt Nobel-díjas tudóst. Hamvait polinéz szokás szerint és végakaratának megfelelően az óceánba szórták. 

Békésy György vitathatatlanul egyike a magyar tudomány nagyjainak, magyarságát egész életén át megélte és vallotta. Méltatását saját gondolataival, visszaemlékezésével fejezzük be: „Amikor Svájcban éltem, ott minden csendes, biztos és nyugodt volt, az életben maradás nem jelentett problémát. Magyarországon más a világ, az élet állandó küzdelmet jelentett szinte mindenért, de a küzdelem nem jelentett pusztulást. Egyszer elvesztettük, máskor megnyertük, de mindig életben maradtunk. Nem jelentett véget, legalább az én esetemben nem. Az embereknek szüksége van ilyen erőpróbákra, és ez Magyarország egész történelme folyamán megvolt.”