2025. június 16., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Késő a hegy alatt lovat abrakolni, tartja a közmondás. Románia a késői abrakolás „éllovasa”, a kormányzás, az elnökválasztás, az Európai Bizottsággal szembeni vállalások teljesítése, a választópolgároknak tett választási ígéretek betartása tekintetében és még sok más egyébben. 

Most megint a hegy alatt abrakol, ezúttal a kormányalakítás tekintetében. Ugyanis az ideiglenes kormány hatásköre pénteken lejár. De még mindig keresik a lehetséges miniszterelnököt, aki aztán kormányt alakíthatna, és esetleg elkezdhetné a munkát.

Van ám olyan is, amiben elsők vagyunk az unióban: az iskolaelhagyásban, a kiskorú leányanyák, a halálos kimenetelű közúti balesetek esetében és a nacionalizmus tekintetében és a többi. Ugyanis – hogy csak egyetlen aspektust említsünk – Románia az egyetlen ország, amely nem küldte el az Európai Bizottságnak a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves jelentést, ahogyan azt hónapok óta kérik. A határidő április 30. volt, az Európai Bizottság következő ülése pedig június 4-re volt kitűzve. Mi vagyunk az egyetlenek, akik nem küldtük el ezt a jelentést. A Ciolacu-kormány minden alkalommal a politikai helyzetre hivatkozott, hogy elhalasszon egy kulcsfontosságú döntést.

A következmények katasztrofálisak lehetnek. Az Európai Bizottság blokkolhatja az európai forrásokat, elindíthatja az úgynevezett TÚLZOTT HIÁNY eljárást, az ország minősítése működésképtelenre (JUNK) válthat.

Elmúlt június 4. is, és az Európai Bizottság ultimátumot adott Romániának, hogy június 20-ig dolgozzon ki egy hiánycsökkentési tervet, amely július 18-tól alkalmazandó. Azaz a parlament vagy a kormány által sürgősségi rendelettel jóváhagyott intézkedéseket, amelyek hatással lehetnek a hiány csökkentésére: kiadáscsökkentések, adóemelések, amelyek több mint 20 milliárd eurót tennének ki…

A tárgyalások ugyan nem vezettek pozitív eredményre, ám kiszivárgott a katasztrofális PNRR kidolgozója, Cristian Ghinea és Tánczos Barna pénzügyminiszter közötti botrány. Ghineát, a PNRR 2021-es koordinátorát Tánczos Barna azért bírálta, mert véleménye szerint letagadta az USR által a PNRR költségvetési reformprogramjában vállalt kötelezettséget, amelyet négy évvel ezelőtt, a PNL–USR-kormány idején tettek. A Dominic Fritz vezette párt kijelentette, hogy az új kormány megalakulása után azonnal az Európai Bizottsághoz kíván fordulni, hogy újratárgyalja ezt a költségvetési mérföldkövet. Válaszában a pénzügyminiszter kijelentette, hogy minden, amit ezzel kapcsolatban mondtak, „hülyeség”, hozzátéve, hogy „június 20-án az Európai Bizottság már várja az intézkedési tervet, nevezetesen a GDP 1,1%-át a bevételek növelésére”. 

Vita tehát van, kormány még nincs, holott szükség lenne stabilitásra, illetve az állami intézményekbe és a demokratikus folyamatokba vetett bizalom helyreállítására. És persze mindenekelőtt szemléletváltásra lenne szükség. Hiszen a reform a polgárokkal való kommunikáció és kapcsolattartás módjának alapvető megváltoztatását is jelenti. Azt jelenti, hogy le kell(ene) szállni a hatalom elefántcsonttornyából, és empátiát kellene mutatni – különösen az ország azon fele iránt, amely mellőzöttnek érzi magát. Egy olyan kormány, amely áldozatokat követel anélkül, hogy előbb bebizonyítaná, hogy megreformálta saját apparátusát, hogy megnyirbálta a pazarlást és a privilégiumokat, kudarcra van ítélve. A népi elégedetlenség talaján, amelyet a kemény intézkedések és az igazságtalanság érzékelése táplál, a nacionalista-populista áramlat virágozni fog, és a gazdasági válságot rendszerszintűvé alakítja.

A hatalom birtokosai tehát folytathatják a cinikus hatalmi játékot a hatalom kedvéért, figyelmen kívül hagyva a társadalom vészjelzéseit, vagy megérthetik a pillanat súlyát, és végre elindíthatják azt a mélyreható szemléletbeli és viselkedésbeli reformot, amelyre az adófizető választópolgárok évtizedek óta várnak.

A hét végére elválik, hogyan „abrakoltak” a hatalom birtokosai.


Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató