Százéves a Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteménye

• 2013-11-22 13:50:03

Budapesten az Andrássy út 103. szám alatti keleti gyűjteményt egyre több magyar iparművész, díszlettervező, filmrendező keresi fel, hogy részleteiben megismerhesse a kínai, japán, koreai stb. kultúrák értékeit. Nő a számuk a Nyugat-Európából ide érkező íróknak, képzőművészeknek, kerámiaművészeknek stb. is. Több ezer éves tapasztalatot, fejlett ízlést, tudást hordoznak az itt bemutatott alkotások.

Fiatal nő legyezővel

Budapesten az Andrássy út 103. szám alatti keleti gyűjteményt egyre több magyar iparművész, díszlettervező, filmrendező keresi fel, hogy részleteiben megismerhesse a kínai, japán, koreai stb. kultúrák értékeit. Nő a számuk a Nyugat-Európából ide érkező íróknak, képzőművészeknek, kerámiaművészeknek stb. is. Több ezer éves tapasztalatot, fejlett ízlést, tudást hordoznak az itt bemutatott alkotások. Élményeimről magam is beszámolhatok, hiszen minden év májusában a múzeumban ismerkedhettem a japán, kínai stb. textil-, fém-, fa-, grafikai alkotásokkal. Csodáltam a keleti ízlést, színvilágot, pontosságot, miniatűr kidolgozást, amelyet a kiállított munkák sugároznak.

De nézzük, mikor jött létre, kik gazdagították az említett művészeti múzeumot!

A legtöbb kelet-ázsiai művészi alkotást Hopp Ferenc* világutazó, műgyűjtő hozta, aki 1882-ben indult először világ körüli útjára. Ő a Calderoni és Társa cég optikusa, majd igazgatója volt. A cég optikai eszközök és fényképezőgépek gyártásával valamint forgalmazásával foglalkozott. A forgalmazás második szakaszában Magyarország valamennyi állami fenntartású közoktatási intézményébe ők szállították az iskolai szemléltető eszközöket is. A piac egyre bővült. Ennek eredményeként Hopp Ferenc 1882-1914 között öt alkalommal utazta körül a Földet. Leginkább Kína, Japán, India művészete érdekelte, de megfordult Indonéziában, Malajziában, Burmában, Thaiföldön és a Fülöp-szigeteken is.

A XIX. század végén kinyílt a világ az utazni vágyók előtt. A gőzhajózás fejlődésével, a vasútvonal kiépülésével Európa tehetős polgárai úgynevezett openjegyet váltottak, körbeutazták a világot.

Az útra indulók elfogadták az iroda javasolt útvonalát, és azzal a reménnyel indultak, hogy minden nap valamilyen különlegességet tartogat számukra. Ezt a fajta utazást akkoriban szalonturizmusnak nevezték, ugyanis javarészt angol gyarmatterületen, az angolok által alapított városok, kikötők szállásainak biztonságában pihentek napokig vagy hetekig.

Hopp Ferencet is vonzották az idegen tájak. Viszont ő tudatosabban készült a kereskedői-műgyűjtői útjaira. Kereste az optikában hasznosítható technikai újdonságokat is. Az ő korában Európára nagymértékben hatott az 1850-ben megrendezett londoni világkiállítás.

Attól kezdve megélénkült az érdeklődés más tájak, országok technikai, művészeti eredményei iránt.

A fejlett keleti kézművestechnikáknak az átültetésével a Nyugat szakemberei javítani próbáltak az európai tömegtermelés hanyatló színvonalán.

Hopp Ferenc eleinte élményeket és szuveníreket¹ gyűjtött. Kb. 1900-tól viszont a tárgyakra koncentrál, például lakk-, porcelán- és rekeszzománcos tárgyakat hozott haza, ami az európai iparművészetnek nem volt sajátja.

Levelezéséből tudjuk, hogy a japán művészetet kedvelte leginkább. Gyűjtötte a szamurájkard-markolatokat, a miniatűr japán faragványokat. Nagyon értékelte a kínai drágakő faragványokat. Az utóbbiakról később kiderült, hogy kisebb értéket képviseltek, mint ő gondolta. A kínai kerámiagyűjteménye viszont sokkal értékesebb, mint ő vélte.

Felvinczi Takács Zoltán segített a tárgyakat tematizálni, rendszerezni. Később négy éven át kategorizálta a négyezres gyűjteményt. 1923-tól F. Takács Zoltán lett a múzeum első igazgatója.

Az utóbbi évtizedekben a magyar ékszerkészítők ihletet merítettek a japán öltözködés hagyományos darabjaiból, és a nyugati ízlés számára megfelelő divatszereket terveztek.

A mai alkotók közel érzik magukhoz a japán művészek formavilágát, technikáit, motívumkincsét.

Egy művész számára izgalmas kihívás az, hogy a kötöttségek figyelembevételével miként tud olyan tárgyat létrehozni, ami a szabályokon túli világhoz kapcsolódik. A japánok a mi fogalmaink szerint nem viselnek ékszert, nem viselnek fülbevalót, nyakláncot. A japán ékszer a hajban valamint a kimonót² leszorító obiban³ hordott tárgyakból áll, a T szabású kimonó viseletére épül. Ugyanis a kimonó és az obi társítása a kombinatorika, ami a japán nők ruhatárában a legnagyobb változatosságot tette lehetővé; ebben viseltek minden szépséget: kizárólag a textil különböző rétegei, mintázata és színe mutatta a viselője rangját, társadalmi helyzetét.

A férfiaknál szintén az obiban hordott tárgyak – pipatok, orvosságosdobozka, az inro⁴ vagy az írószertartó – jelentették az ékszer fogalmát.

A tradicionális japán tárgyakat együtt állították ki a magyar tervezők ékszereivel, láttatva, hogy mi inspirálta őket munkájuk során.

2013-ban a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum megnyitotta A szamurájok⁵ és gésák⁶ című tárlatot, amely az ázsiai kultúrák és a kortárs művészet közti párbeszédet igyekezett bemutatni. A múzeum igazgató asszonya azt tapasztalta, hogy egyre inkább nő az érdeklődés a keleti művészetek iránt.

Száz év alatt állt össze az országban egyedülálló keleti művészeti szakkönyvtáruk, mely az ipar- és képzőművészek, filmes szakemberek számára is komoly segítséget nyújt: legutóbb az Operettszínház Miss Saigon című előadásához kértek háttéranyagot a jelmez- és díszlettervezők.

A magyar dotációt kiegészíti egy-egy ázsiai ország pályázati támogatása. Az elmúlt három évben tízmillió forint támogatást juttatott a múzeumhoz a Korea Foundation és más állami fenntartású, de kulturális célokat támogató koreai intézmény.

Ennek valódi oka, hogy az ázsiai országok a néhány évvel ezelőtt megkezdett európai kulturális térhódításukat változó lendülettel végzik. Korea rendkívül fontosnak tartja, hogy Európában kellő színvonalon jelenjen meg a művészetük. E mögött az a megfontolás áll, hogy a kulturális hírverés után egyszerűbb a gazdasági térnyerés Európában.

Más a szemlélete Kínának. Ő nem képes olyan intenzív kultúrtámogatásra, mint Korea. Kína tudja, hogy a kínai művészet sikerei, amit a Velencei Képzőművészeti Biennálén vagy a bázeli Art Faire-en elértek, fontos kapocs lehet a nyugati világ felé. Kína jelenleg a helyét keresi, és próbálja lefaragni lépéshátrányát a többi ázsiai kultúrához képest.

Mindegyik ázsiai ország célközönsége Európa népei. A fővárosban látható keleti műalkotások vonatkozásában meg kell említenünk néhány jelentős adományozót, akik egyenként sok száz nagy értékű tárgyat adományoztak az Iparművészeti Múzeumnak:

Schwaiger Imre (1868–1940) nepáli kisplasztikákat, ékszereket, 15. századi hindu istennőt, vörösréz–arany Buddha-szobrot, remekmű ezüstdobozt – amelyen korall, türkiz, lapis lazuri, rubin, krizolit, gránát és almandin díszlenek – adományozott a fent említett múzeumnak.

Csopek Károly (1904–1976) tibeti sino és kínai buddhista kisplasztikát gyűjtött, melyeket a XV-XIX. században alkottak.

Delmár Emil (1876–1959) műgyűjtő 1907-ben rendezett a fővárosban kiállítást. Műtárgyainak egy része dr. Fettich Ottó nagy hírű gyűjteményébe került.

A kínai szobában főként dr. Bozóky Dezső hajóorvos (1871–1957) Keletről hozott tárgyait, bútorait láthatjuk.

Érdeklődéssel szemléltem Nemes Marcell műgyűjtő (1866–1930) Keleten vásárolt tárgyait.

Őrzi a múzeum gróf Zichy Jenő (1837–1906) utazó, expedícióvezető adományait.

Ott sorakoznak Xantus János (1825–1894) néprajztudós bronz- és réztárgyai.

Vay Péter (1864–1948) püspök kétezer japán fametszetet hozott keleti útjáról. Ezek révén betekintést nyerhetünk a japán fürdőkultúrába, sajátos szórakozási módjukba.

 

Jegyzetek:

Hopp Ferenc világutazó (1833-1919)

^{1. szuvenír – francia emléktárgy}

^{2. kimonó – jap.; 1. ujjával egybeszabott, bokáig érő, díszes övvel összefogott bő köntös; hagyományos japán férfi és női viselet; 2. div. az ilyen szabású női pongyola.}

^{3. obi – jap.; a kimonót összefogó hosszú és széles selyemöv}

^{4. inró – jap.; berakott vagy lakkozott japán gyógyszeresszelence.}

^{5. szamuráj – jap.; történelmi: 1. előjo-gokkal felruházott nemesi-katonai kaszt a hűbéri Japánban 1868 előtt; 2. e kaszthoz tartozó személy.}

^{6. gésa – jap.; táncosnő és énekesnő a japán teaházban; művelt és hivatásos társalgó.}

Felhasznált irodalom:

Művészeti kislexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest 1973.

Cseh Éva: NEKUCE, japán miniatűr faragványok; Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum, Budapest 2000.

Szentei Anna: KELETI KAPOCS (Száz év az ázsiai kultúra szolgálatában), Magyar Demokrata, 2013. okt. 9.

Jegyzetek a 2012-es, 2013-as múzeumi látogatásomról (Márton Béla)

Márton Béla