Szajna-homok és vereshagyma

• 2012-09-07 14:54:31

• Sebestyén Mihály

Csupán egyszeri próbát kellett tenniük M. de Batornay előtt (9 rue de Claude Chardonnay), el kellett mosogatniuk – modern mosogatószerek teljes megtagadásával, csakis Szajna-homokkal – tíz koszos és zsíros edényt, szutykos tepsit vagy nem teflon bevonatú rántottasütőt, melyhez odaégett a felaprózott chybèdi vöröshagyma.

Azt gondolom, ha tévednék, javíts ki, már minden fontos utcánkbéli emberről írtam. Jelentősnek nem nevezném őket, mert akkor ugyanis már szerepelnének a Wikipédiában vagy a most futó lexikonok valamelyikében, az utcában egymást érnék az emlékező ünnepségek, szalagavatók, ínszalagszakadások a nézők folytonos csippeszkedése okán, fesztiválok és ellenfőzőversenyek, a kanalas gémek őszi vonulásuk idején tiszteletköröket írnának le az utca fölött, a fecskék talán el sem költöznének kisasszonynap után, csakhogy tanúi lehessenek az egész télen át tartó kiválóságnak, különcségeknek, pazar eseményeknek, felkavaró fejleménynek és emlékezetbe ragadó tetteknek.

Nem, ezt nem állíthatom, de talán még nem írtam Batornyai bácsiról, aki megjárta Párizst és nagyon megjárta a magellenőrökkel. Eljárta a kállai kettőst egyedül és bűnszövetségben, kijárta, hogy az utcába bevezessék a fagyálló folyadékot a szennyvízcsatornába, így télen sem fagy be a mosogatólébe a háziasszonyok keze. Hálásak is neki az asszonyok, csak úgy hordják házához a frissen kiöblített poharakat, tányérokat, levesestálakat, evőeszközöket és vasedényeket, ugyanis az öreg egész életében imádott mosogatni és főleg törölgetni. Szenvedélye odáig fajult, hogy Párizsba is eljutott, nyitott egy hitelesítő irodát de Batornay franciásított néven a Cartier Latinben, ahol minden hozzá forduló diáknak, aki szakmai önéletrajzában azt szerette volna feltüntetni, hogy párizsi tanulmányai idején önfenntartó volt, mosogatásból tartotta fenn magát, ami nagyon jól mutat ezeknek a munkamániás nyugatiaknak és japányoknak a véleménye szerint a CiViben (régebbi nevén – önéletrajzban), erről diplomát állított ki, amit a francia hatóságok is elismertek.

Csupán egyszeri próbát kellett tenniük M. de Batornay előtt (9 rue de Claude Chardonnay), el kellett mosogatniuk – modern mosogatószerek teljes megtagadásával, csakis Szajna-homokkal – tíz koszos és zsíros edényt, szutykos tepsit vagy nem teflon bevonatú rántottasütőt, melyhez odaégett a felaprózott chybèdi vöröshagyma. Természetesen homokról és Chybèden termelt hagymáról a vizsgázónak kellett gondoskodnia, de mindenképpen megérte a bizonyítvány megszerzéséhez szükséges kevés kényelmetlenség, amellyel a Szajnára le kellett ereszkedni hajnalban egy vödörrel és homokot merni a parti őrség kijátszásával, kellett keresni egy magyarul tudó hagymakufárt, aki beszerezte a valódi és hamisítatlan, kézi termelésű, nem vegyszerezett chybèdi vereshagymát (l’oignon de Chybèd), a jelölt aztán tojást sütött és pirogravírozta az edény aljára a hagymát. A vizsgaedényeket Batornyai bácsi gyűjtötte be a párizsi bolhapiacokról, igaz, egyre nagyobb nehézségek árán, de végtére is Párizsban van legalább hatmillió háztartás, ahol mindig akadnak lecserélendő vasedények, vájdlingok, szalonnasütő nyeles tégelyek.

Az önéletfényezés fontossága a szakmai érvényesülés során egyre csak nő, következésképpen növekedési pályára állott a csatolt tanúsítványok értékállósága is. Minél hitelesebb volt a pecsét és az aláírás, annál könnyebben kapott állást az illető a nagy világcégeknél vagy a kis francia szatócskomplexumok zárt világában. Batornyai bácsi tanúsítványai igazolták azt, hogy az illető sokoldalúan, racionálisan és felvilágosult elmével kiválóan mosogat, a legmakacsabb szennyeződéseket is úgy eltávolítja, hogy még a messzi VI., VII. és XXIII. arrondissementból is azok csodájára járnak. A tanúsítvány felmutatója munkabíró, találékony, szerény, kezdeményező és végrehajtó egy személyben, feladatmegoldó készsége jól karbantartható, lehet rá építeni titoktartás tekintetében, ugyanis azokat az eljárásokat, képleteket, mikrocsiperkéket, amelyeket rábíznak, senkinek el nem árulná stb. stb. Az erények egész tárháza volt fölvonultatva az irat tartalmában.

Ahogy a hagymások egymás között mondanák, Batornyai bácsi a mi utcánkból (azaz akkor még párizsi lakosként) megfogta a mon dieu lábát. Fogyott a homok a Szajna partján, a parti és folyami őrség egyre csak hüledezett, s pótlására rengeteg homokot vontak el Deauville partjairól meg Nizza luxusstrandjairól, olyannyira, hogy a nyaralók évről évre békétlenebbek lettek. (Ez fontos szerepet játszik majd abban, hogy Batornyai bácsi a mi utcánk lakosa lett, de erről a későbbiek valamivel többet.) Az újságok arról cikkeztek, elsősorban a baloldali lapok, hogy Párizs környezete romlik, a város egyre élhetetlenebb lesz homok hiányában, a Rive Gauche – a balpartiak a jobbpartiakat vádolták és fordítva, a jobboldali és kormánypárti lapok pedig arról értekeztek, hogy a Szajna megmentése közügy, emeljék meg a párizsiak vízadóját s a befolyó többletből pótolják a fogyó fövenyt.

Másfelől viszont a chybèdieknek megszaladt. Hagymájuk egyre kelendőbb lett Párizsban, a többség meg volt győződve, hogy a híres-nevezetes francia hagymalevest (Soupe á l'oignon gratiné) a legkeresettebb konyhaséfek kizárólag Chybèd aranyából készítik. Már nem árultak oly tömegek hagymafüzért a szovátai út mentén vagy a balavásári dombháton, sem a segesvári letérőnél, hiszen minden ép és étvágygerjesztő fejhagyma kellett – hitük szerint – a Chez Clémen Marot vagy a Hôtel de Ville városházi főszakácsának, hisz a könnyed franciák egy kis hagymától nem könnyeznek, csak a szabadság és gloire elvesztése fájhat nekik annyira, hogy könnyeket csaljon a szemükbe. (Ja és a megcsalt szeretők könnyeiről se feledkezzünk meg.) A chybèdi vöröshagyma zsíron megfuttatva annyira appötiszant (mondta franciás műveltségében elvakultan Batornyai bácsi unokanővére, Gleccser Jessica, a Pöntyőjé), hogy odacsalogatja száz mérföldről magát az V. köztársaság elnökét is, és milyen kár, hogy megbukott a monarchia 1870-ben, mert akkor a Bourbonok sem menthetnék ki magukat hatása alól, pedig ők aztán semmit sem tanultak és semmit sem felednek a közhiedelem szerint.

Chybèden emeletes házak nőttek ki a homokos talajból, hagymatározók, szárítóművek, felavatták Richelieu bíboros szobrát a főtéren, francia kulturális napokat szerveztek, meghívták az Institute Français elnökét, hogy tartson előadást a hagyma kultúrtörténeti jelentőségéről a francia középkorban, előkeresték, mit írt a 18. században a helység nagy szülöttje a hagyma hasznáról a Diaetetica magna sive Siculica lapjain, volt tudományos szesszió és passió és misszió, apály- és dagályfürdő, gulyáshagymafőző bajnokság, a hagymatermelő községek testvértelepülési öszveseregeltetése, hagymalustra, a 48-as Hagymássy-huszárok jellegzetes vörös-kék egyenruhás felvonulása a falunapokon, írt róluk az újság, a Paprika tévé überolására Chybèden rendszeres sugárzással, törvény szavatolta frekvenciatartományban beindult a Hagyma tévé.

Egy francia hackercsoport teljesen véletlenül bukkant rá a tévé adására az éterben, ők ugyanis olyan különcökből verbuválódtak, akik kifejezetten utálják a pirított hagyma penetráns bűzét. Meghekkelték az adást, ugyanakkor szöget ütött a fejükbe, hogy már hallottak erről a távoli és titokzatos Chybèd nevű településről, amely talán Tibet szomszédságában keresendő.

Az első csoportbővítésnél jelentkezett egy ifjú, akinek M. de Batornay adott általunk is ismert tanúsítványt. Nem volt nehéz rájönni az összefüggésekre: az ifjú büszkén újságolta el, hogy egy téli hajnalon fagyott homokot kellett összekaparnia a parton, vízkeletre az Île de la Citétől. Ez ütött szeget a hackercsoport vezetőjének természettudományosan művelt fejébe, ugyanis a Szajna köztudomásúlag már vagy nyolcvan éve nem fagyott be, tehát a partján sem lehetett fagyott homokot gyűjteni. A fiatalember tanúsítványát eltépték, álruhában és álbajusszal maguk jelentkeztek tanúsítványért M. de Batornay mester műhelyében, felgöngyölítették az ügyet, felfedték a homokhiány eredetét, és fel Chybèd helyét Európa földrajzában, víz- és hegyrajzi térképén, fellármázták a francia hagymatermelők országos szakmai védegyletét (UFd’O), s az egészet Deauville fürdő polgármesteri hivatala valamint a belügyminisztérium homokmisztérium alosztálya elé tárták.

A lapok napig tele voltak a hagymaaffér zsíros-zaftos részleteivel. Chybed virágzó kereskedelme összeomlott, az Institute Français vezetői magyarázkodni kényszerültek, a cigányok visszaszerezték konkurenciamentes, osztatlan helyüket a balavásári dombságon, Batornyai bácsit a francia csendőrök minden különösebb magyarázat nélkül feltették az első charterjáratra és hazaküldték a mi utcánkba. Az emberek sokáig azt suttogták Batornyai bácsi széles háta mögött, hogy egy kitoloncolt illegális bevándorlóval kerültek szomszédi viszonyba. Ekkor járta meg az öreg a magellenőrrel, kettős Calais-ügynököt sejtettek benne, ezért bekísérték bűnszövetség-alapítás megalapozott gyanújával a rendőrkapitányságra, de bizonyítékok hiányában kénytelenek voltak hazaengedni. Nem tudott leállni, hiába, a szenvedély mindent felemésztett benne, elkezdett önfeledten, boldogtalanul mosogatni, amiről mi, mit sem sejtve, már a történet legelején értesültünk.

Hát így múlnak dicstelenségbe a legnagyszerűbb kezdeményezések, ezért nem laknak a mi utcánkban századfordító géniuszok.