2020. augusztus 14., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Százhúsz éve, 1900. június 30-án született Kassán az egykori marosvásárhelyi Székely Színház egyik alapembere, meghatározó egyénisége. Ötvennégy esztendeje hunyt el Budapesten. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila folyamatosan figyel arra, hogy a társulat hajdani és mai tagjainak születésnapja ne múljon el észrevétlenül. A kerek évfordulókról kiemelten szoktak megemlékezni. Szabó Ernő jubileumáról is az ő facebookos honlapjáról értesülhetett a napokban a közönség. A kiváló színészről, rendezőről, tanárról, felejthetetlen színpadi alakításairól és filmszerepeiről sokan írtak az eltelt évtizedek folyamán. A Hét Évkönyve 1982-es kiadásának Színjátszó személyek fejezetében Gergely Géza rendező tollából olvashattunk róla egy átfogó pályarajzot. Abból idézünk az alábbiakban. 

 „A múló idő egyre sűrűsödő ködfüggönye mögül próbáljuk felidézni alakját, hangját, nagyszerű színészi, rendezői egyéniségét. A varázsszavak a szerepei: Harpagon, Tiborc, Orgon, Csörgheő Csuli, Farfuridi, Polezsajev, Luka, Percsihin, Mosolygó Menyhért – és a sor hosszan folytatható, hisz művészi pályafutása alatt több száz szerepet keltett életre nagyon sok színpadon. 

Megjelenésében nem volt semmi rendkívüli. Kissé zömök termete, nagy, kidudorodó szeme, elcigarettázott, kopott, hol fáradt, hol felfénylő orgánuma első pillantásra nem sejtetett kivételes színész-egyéniséget. Pedig nagy komédiás volt, a szó igazi, nemes értelmében. Olyan színész, akinek mindig öröm a játék, bármilyen műfajban és szerepkörben, prózában, operettben, kabaréban, rádiójátékban és filmen. 

Több évtizedes vándorlás után 1946-ban szerződött Marosvásárhelyre Nagyváradról, ahol 1942-től rendezőként, színészként, majd igazgatóként dolgozott. Hogy Vásárhelyre történt szerződése előtt összesen hány szerepet játszott, hány darabot rendezett, azt még senki sem mérte fel, ő maga nem vezetett naplót a fellépéseiről. (…) Alakításaival a nézők tízezreit bűvölte el, és a Székely Színház 1953-as bukaresti vendégjátéka alkalmával a fővárosi szakközönséget is. (…) 

Rendezői, színésznevelői munkásságának jelentősége felbecsülhetetlen. Az 1946–1955-ig bemutatott darabok nagy részét Tompa Miklóssal, Kovács Györggyel, Delly Ferenccel együtt ő rendezte a Székely Színházban. Ez volt a »nagy négyes« (a rendezőkollektívát Állami Díjjal, Szabó Ernőt Érdemes Művész címmel is kitüntették), amely tíz év alatt korszakot teremtett a hazai színjátszás történetében, és megvetette a realista színpadi ábrázolás alapjait.

Szabó Ernő vérbeli pedagógus-rendező volt, aki a próbákon szüntelenül nevelte, tanította a fiatalokat, a Színművészeti Intézet tanáraként pedig a legmagasabb mércét állította tanítványai elé. Mindent tudott a színházról, ilyen sokoldalú, alapos tudású művész talán azóta sem született a mi tájainkon.” 

Gáspárik Attila tisztelgő írásában a következőket olvashatjuk:

„Ez a kitűnő színész – nem röstellem leírni róla az elkopott jelzőt –, elég soká érkezett el hozzánk. Mindössze három éve él Pesten, azelőtt a Román Népköztársaságban dolgozott, mint a marosvásárhelyi Állami Székely Színház művésze és rendezője. Drámákat játszott és rendezett, Állami Díjjal tüntették ki s az »érdemes művész rangjával« írtak róla 1958-ban Budapesten. Akkor kezdődött ki tudja hányadik karrierje. Ötvennyolc éves, és van ereje, tehetsége elölről kezdeni mindent. Otthagyja Marosvásárhelyt, és elköltözik Budapestre. A színházi szakmában mindig a következő előadás a legfontosabb, de ha nem viszed a múltat, nehezen hisznek neked. Szabó Ernő nagyon komoly szakmai karriert hagyott fel, és ment az ismeretlenbe. A kényes magyarországi szakma és nézőközönség elfogadta, majd rajongásig szerette. Igazi monarchiaember: Kassa, Nagyvárad, Budapest, Marosvásárhely mind az övé volt. A »nagymunka« Marosvásárhelyen várta. Színházalapítás. Nélküle is megalakult volna a Székely Színház Marosvásárhelyen, csak nem lett volna olyan, amilyen lett. Azt hiszem, elfogultság nélkül mondhatom – meséli Szabó Ernő –, hogy a marosvásárhelyi Székely Színház a legelső az erdélyi színházak között, jobb a kolozsvári, a nagyváradi színháznál is. Működésem kilenc éve alatt legnagyobb sikerünk talán az Úri muri volt, amely eddig 150 előadást ért meg, s még egyre játsszák. Nagy siker volt a Kispolgárok, az Éjjeli menedékhely, és Illyés Gyula drámája, a Fáklyaláng – nyilatkozta 1955-ben.

Igen, ő volt a főrendező, az esztétikai mércét ő tette le és határozta meg évtizedekig. Miért ment el akkor? Nehéz kérdés, de egyszer napfényre kerül. Kutatni kell még régi levéltárakban… Nekünk, ma alkotóknak, kötelező rá emlékezni, emlékét ápolni és az általa emelt képzeletbeli mércét fölülmúlni.”

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kutatóközpontja sok adatot őriz Szabó Ernőről, változatos, színes életművéről. Fotótárukban számos felvételen idézhető fel szerepeinek, jeleneteinek, rendezéseinek hosszú sora. Abból a forrásból merítve tehettük közzé a mai illusztrációt. 

Jelenet a marosvásárhelyi Székely Színház 1949-es Úri muri előadásából: (jobbról) Szabó Ernő, Kovács György, Delly Ferenc, Borovszky Oszkár 

Forrás: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház