Szabédi Lászlóra emlékeztek

*Az ünnepi pillanat része az emlékplakett megkoszorúzása is
Fotó: Fodor Elek

Múlt hét végén – szerencsés egybeesés folytán – Kolozsváron és Szabédon egyaránt Szabédi Lászlóra emlékeztek. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idén 35. alkalommal emlékezett Szabédi Lászlóra Kolozsváron. A Szabédi Napok keretében múlt pénteken a költő sírjánál hajtottak fejet és koszorúztak a Házsongárdi temetőben, majd a Györkös Mányi Albert Emlékházban tartottak műhelykonferenciát Látópontok – rejtett értékek láthatóvá tétele címmel. 

A konferencián köszöntőt mondott Ács Zsolt, az EMKE ügyvezető elnöke, dr. Simon István Előd, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja, Kós Katalin, az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház vezetője és Fodor Cristina, a Szabédi László Emlékház vezetője. Ezt követően került sor a  Látópontok program bemutatására a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület révén, illetve a jelen lévő látópontok (a szamosújvári Téka Alapítvány, EMKE Szilágysomlyó és környéke, a Szabédi Ház mint látópontok és az EMKISZ mint „látópötty”) is bemutatkoztak, illetve dokumentumfilmet is vetítettek.

Szabédon is a múlt hét végén emlékeztek Szabédi (Székely) Lászlóra. A falu unitárius templomában az istentisztelet keretében idén is a falu „fogadott fiáról” beszélt Jenei Sándor Levente lelkész, majd a gyülekezet fiataljai (Graur Nikolett, Fülöp Melánia, Moldovan Nicușor, Szekeres Csenge, Dadi Ibolya) szavaltak Szabédi költeményeiből, majd elhangzott nemzeti imánk. A templom külső falán a közösség nevében két fiatal helyezett el koszorút a Szabédi-emlékplakettnél, a megemlékezést a székely himnusz eléneklése és a parókián szeretetvendégség zárta.

Érdeklődésünkre Jenei Sándor Levente lelkipásztor elmondta: Farkas Ernő akkori szabédi magyar szakos tanár kezdeményezte 1991-ben, hogy a falu emléket állítson Szabédi Lászlónak, és egy emlékszobát hozzon létre. Elképzeléséhez Kecskés Lajos helyi unitárius lelkészt is megnyerte, így akkor kezdődött a Szabédira való évenkénti emlékezések sorozata, amely – néhány alkalmat kivéve – szinte folyamatos azóta is. Ugyancsak 1991 óta emlékezik az EMKE is Kolozsváron, néha közösen a szabédiakkal mindkét helyen, máskor külön-külön. Farkas Ernőnek köszönhetően a szabédi iskolában be is rendezték a Szabédi-emlékszobát, majd amikor a román tagozat nélkül maradt tanintézményben megszüntették volna a magyar felső tagozatot, Jenei lelkipásztor kezdeményezte, hogy az iskola vegye fel a költő nevét. Ehhez megnyerte a helyi, községi és megyei politikumot és Farkas Ernő révén a tanfelügyelőséget is, így 2009 óta a – végül megmentett – iskola a Szabédi László nevet viseli.

Szabédi László (családi nevén Székely) költő, író, műfordító, publicista, kritikus, esztéta, irodalomteoretikus, nyelvész Sáromberkén született 1907. május 7-én. Édesapja, Székely Sándor szabédi származású vasutastiszt volt, édesanyja, Rédiger Emília a szintén szabédi származású Rédiger Géza unitárius lelkész és költő lánya. Az apa foglalkozása miatt a család folyton költözött, végül Kolozsváron telepedett le. Szabédi László itt végezte középiskolai tanulmányait, Strasbourgban, majd Kolozsváron, az I. Ferdinand Egyetemen és az Unitárius Teológián folytatta felsőfokú tanulmányait, de végül a teológiával szakított, csak bölcsészetet hallgatott. Dolgozott tisztviselőként is, és végül nem szerezte meg a tanári diplomát. Dolgozott különböző lapoknál, folyóiratoknál, a kolozsvári Magyar Nemzeti Színházban is, de volt falusi tanító és főszerkesztő is. 1947 őszétől a Bolyai Tudományegyetemen előbb esztétikát és világirodalmat, majd a magyar irodalmi nyelv történetét adta elő. Válogatott verseiért 1955-ben Állami Díjjal tüntették ki. A Bolyai Tudományegyetem 1959-es erőszakos egyesítésének előkészítő gyűlésein szembekerült a pártvezetéssel, s tiltakozásul Szamosfalva határában vonat elé vetette magát.

Szabédot érezte igazi otthonának, hiszen innen származtak gyökerei, választott szülőföldjének tekintette a falut, ezért változtatta meg felnőtt korára a vezetéknevét Székelyről Szabédira. Szeretete és mély ragaszkodása a falu iránt költészetében is kifejezésre jut, ezt bizonyítja A szabédi nagyréten című önéletrajzi ihletésű költeménye, valamint A szabédi hegy alatt című balladája is.