2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Stoltenberg: nagyobb szerepet vállalhat a NATO a menekültválság kezelésében

  • 2016-02-09 16:13:52

  • MTI

A NATO komolyan tanulmányozza annak a lehetőségét, hogy Németország és Törökország előző napi felhívásának eleget téve nagyobb szerepet vállaljon a menekültválság kezelésében – közölte kedden az észak-atlanti szövetség főtitkára.
„A menekült- és migránsválság súlyos aggodalomra ad okot mindannyiunk számára, ezért úgy gondolom, nagyon komolyan tanulmányozni fogjuk Törökország 
és más szövetségesek azon kérését, hogy vizsgáljuk meg, miként tud segíteni a NATO a krízis kezelésében” – hangsúlyozta brüsszeli sajtótájékoztatóján Jens Stoltenberg.
A NATO-főtitkár elmondta, délelőtt telefonon beszélt a török védelmi miniszterrel, aki arról tájékoztatta, hogy fel fogja vetni a szövetség szerepvállalásának kérdését a katonai szervezet védelmi minisztereinek szerdán kezdődő kétnapos találkozóján.
Stoltenberg hozzátette, a német védelmi tárca vezetőjével is megbeszélést folytatott ez ügyben, jelenleg azonban még nem tud részletekkel szolgálni azt illetően, hogy Berlin és Ankara milyen típusú segítséget vár a NATO-tól.
Angela Merkel német kancellár hétfőn Ankarában tárgyalt Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel, és a találkozó után tartott közös sajtótájékoztatón elmondták, arra szeretnék rávenni a NATO-t, hogy vállaljon nagyobb szerepet a menekültválság kezelésében. Angela Merkel kijelentette, a szövetség védelmi miniszteri tanácskozása lehetőséget nyújt annak a megvitatására, hogy miként tudná segíteni a NATO az európai uniós határőrizeti ügynökség (Frontex) és a török parti őrség munkáját.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató