Stabilitási paktum a fiskális harmónia irányába

• 2012-03-06 16:56:53

• Kósa András

Március 1-jén az Európai Unió tagállamainak állam- és kormányfői – két kivétellel  – aláírták a stabilitási paktumot.

Március 1-jén az Európai Unió tagállamainak állam- és kormányfői – két kivétellel (a legendásan eurószkeptikus Nagy-Britannia, illetve az alkotmányos aggályokat felvető Csehország, melynek elnöke, Vaclav Klaus szintén messze földön híres EU-kerékkötő) – aláírták a stabilitási paktumot, amely egyre erőteljesebben mutat a közös európai fiskális tér kialakítása felé. Az EU új szerződése elsősorban a költségvetési fegyelem nagyobb mértékű garantálására vonatkozik. Nem uniós szerződésmódosításról van szó, hanem egy nemzetközi kormányközi szerződés formáját ölti, amelyet ugyanakkor a következő 5 évben igyekeznek az uniós jog részévé tenni. Ez első ránézésre annyit jelent, hogy „a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés” csak az eurózóna 17 tagjára vonatkozik, a belépésre váró nyolc tagállamra csak a csatlakozás után. Azonban, mivel az aláírással az államok vállalták, hogy 2013 decemberéig a saját jogrendszerük részévé teszik, mégpedig vagy beépítve az alkotmány szövegébe, vagy hasonló súlyú (minősített többséget igénylő) törvénybe iktatják, így tulajdonképpen a jogszabály hatálya határozza meg annak életbe léptetését (eddig egyetlen eurózónán kívüli ország sem jelezte, hogy a maga számára már az euró bevezetése előtt kötelezővé tenné a szerződés kitételeit).

Herman Van Rompuy, a kormányfői tanács elnöke az aláírás után hangoztatta: olyan előrelépésről van szó, amely segít helyreállítani a bizalmat az EU gazdasági és pénzügyi uniója iránt. S valóban mindenekelőtt a piac felé történt egyféle üzenet, ugyanakkor az EU-bürokraták igyekeznek kihasználni a helyzetet az EU hatáskörének minél szélesebb kiterjesztésére.

Mit is tartalmaz a célja szerint az új stabilitási kultúrát teremtő paktum, amelynek elfogadásáról tavaly december 8-9-én állapodtak meg az EU-tagállamok, a részleteket pedig azóta dolgozták ki? A tavalyi év végén hatályba lépett, a gazdasági kormányzást megerősítő hatos jogszabályi csomagon túl a most aláírt megállapodás tulajdonképpen két ponton tartalmaz újítást. Az eszményi elképzelés szerint a kormányok a jövőben tartózkodni fognak a felelőtlen költekezéstől, aminek érdekében a szerződést aláíró országoknak a költségvetésüket egyensúlyba kell hozniuk, vagy költségvetési többletet kell felhalmozniuk. Számszerűsítve, a tagállamok strukturális hiánya adott évben nem haladhatja meg a GDP 0,5%-át (ez az ún. „arany-szabály”), vagyis a költségvetési deficit ciklikus és strukturális maximuma a GDP 3%-a lehet. Ha ez elmarad, akkor az Európai Bíróság akár a GDP 0,1%-ának megfelelő pénzbírságot is kiszabhat. Mondhatjuk erre, hogy ez még mindig csak „lehetőség”, s nem automatizmus, amely eddig is megmentette például a franciákat az eljárás elindításától. Ezt igyekszik kikerülni azonban a másik újdonság, mégpedig az, hogy hatályba lépését követően – amennyiben a bizottság javasolja – a tagállamok csak minősített többséggel akadályozhatnák meg deficiteljárás elindítását egy kormánnyal szemben.

Mindkét lépés az államok szuverenitásának csökkenése felé mutat az adópolitika terén. A „régi” tagállamok már egy ideje berzenkednek az „újak” egykulcsos adórendszere ellen. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az aláíró 25 tagállam közül Írország (amelynek költségvetési deficitje 31,5%-os) jelezte, hogy népszavazást tart a kormányközi szerződés kapcsán (az írek már az alkotmányossági folyamatot is megakasztották ezzel a lépésükkel, most azonban nincs bukásra ítélve a megállapodás, hiszen 12 eurózónatag jóváhagyása elegendő a paktum életbe lépéséhez). Figyelni kell azokra a hírekre is, amely szerint Franciaországban (ahol a költségvetési deficit 7,1%-os) a közvélemény-kutatásokat vezető szocialista államfőjelölt, François Hollande bejelentette, hatalomra kerülése esetén kezdeményezi a szerződés újratárgyalását. Vagyis a régi tagállamok berzenkednek a németek által kikényszerített megállapodás ellen. Keleten a kormányok hűségesen bólogatnak (a már említett csehek mellett a lengyel kormányfő elérte, hogy már most ott lehet az eurózóna-tagállamok csúcstalálkozóin mint megfigyelő). Ugyanakkor az ellenzék sok helyen politikai radikalizmust (Magyar-országon a Jobbik nyíltan szólított fel az EU-ból való kilépésre, hasonlóan lépett fel a lett és litván ellenzék radikális része is), vagy intézményi bojkottot (a pengeélen táncoló román kormánytöbbség megsegítésére a Szociál-liberális Unió nem sietett, Băsescu felhívására nem írták alá az erre vonatkozó protokollumot. Éles kritikával illette a bolgár ellenzék is a kormány aláírását). Vagyis az életbelépés itt, Keleten is bizonytalan. Egy biztos, a román választási kampányt nem az európai ügyek fogják meghatározni, csak nehogy beleessünk közben valami kész helyzetbe.