Sorsforduló

Interaktív emlékszoba a Degenfeld-kastélyban

A romániai földbirtokosság kitelepítésének 75. évfordulóján interaktív emlékszoba nyílt a kutyfalvi Degenfeld-kastélyban. 1949. március 2-án a Földművelésügyi Minisztérium adta ki a rendeletet, amelynek értelmében közel 3000 nagybirtokos családot telepítettek ki. Az emlékszoba létrehozását a Pro Castellum Degenfeld Egyesület kezdeményezte, és a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával sikerült megvalósítani. Az interaktív tárlat az erdélyi magyar nemesség két világháború közötti életét, valamint a kilakoltatások történetét mutatja be, tájékoztatott Ugron Győző, az egyesület alelnöke. 

2972 családot telepítettek ki

– Az erdélyi magyar nemességre gondolva, általában szép kastélyok, elegáns szalonok, bálok, kultúrapártolás és modernizálás jut eszünkbe. Sokan nem is tudják, hogy az első világháborút követően a földbirtokosok és a nemesség élete erősen megváltozott. Az 1921-es földreform összeroppantotta a nemesség gazdasági erejét. A megváltozott politikai helyzetben többen úgy döntöttek, hogy nem teszik le a hűségesküt, és elhagyják Erdélyt. A II. világháború és az azt követő fordulat tovább nehezítette a helyzetüket. A végső érvágást a Földművelésügyi Minisztérium1949. március 2-án kiadott rendelete jelentette, amelynek értelmében egyetlen éjszaka alatt, este 10 és hajnali 4 óra között pártaktivistákból, állambiztonságiakból és a helyi lakosság képviselőiből álló bizottságok végrehajtották a nagybirtokosok kitelepítését. A 2972 érintett család legfeljebb meghatározott számú ruhát, cipőt, alsóneműt, ágyneműt, esetenként néhány személyes tárgyat vihetett magával. Kastélyokból, udvarházakból csőszkunyhókba, fáskamrákba, pincékbe költöztették őket. A bárókból és grófokból a „pincelakók” új, megbélyegzett és kitaszított társadalmi rétege jött létre – fogalmazott Ugron Győző. 

A legreménytelenebb időkben is helytálltak

Haller Béla, a Castellum Alapítvány elnöke az emlékszoba megnyitóján elmondta, hogy a kitelepítés emberi vonatkozásairól nagyon nehéz felindultság nélkül beszélni, hiszen munkával és felelősségérzettel megteremtett egzisztenciákat törtek derékba, amiből teljes létbizonytalanság következett. A szükséglakások embertelen körülményei, a munkavállalások és kirúgatások vesszőfutása, és ami mindennél fájdalmasabb lehetett, a vélt bűnösség kiterjesztése a gyermekekre, iskolai megbélyegzésük és tanulmányaik behatárolása.

– Vannak közöttünk elszenvedői ennek a drámának, tisztelet övezi őket, akárcsak sorstársaik emlékét, akik az öröklétbe távoztak, legendák maradtak utánuk. Legtöbben mégis csupán örökösei vagyunk a történetnek, ami 75 évvel ezelőtt kezdődött, és évtizedeken át tartott, amíg fokozatosan megszabadultunk a ránk rótt többletnehézségektől. Van egy korosztály, a mai 60 – 70 éveseké, amely rendkívül hálás kitelepített szüleinek, mert a legnehezebb és legreménytelenebb időkben vállalták az élet továbbadását. Beleszülettünk abba a környezetbe, amelyet az osztályellenségnek szánt az akkori hatalom, de megint csak szüleinknek köszönhetően nem így érzékeltük: megnemesedett a szükséglakás, mint a betlehemi istálló, és ha olyan szerencsések voltunk, hogy mindkét szülőnk mellettünk lehetett, sokáig nem éreztük magunkat a világ peremén, ahol valójában voltunk. Lelki erejük abban is megmutatkozott, hogy a nehéz és olykor alantas munka nem nyomta rá bélyegét kedélyükre, a család derűjét semmi sem zavarta, ott éltünk gyermekként a létező világok legjobbikában.

Távolodik az időben ez a tragikus és ugyanakkor legendás korszak, a legfiatalabbak már a szabadság gyermekei, érdeklődésük sokfelé csapong és állapodik meg. Egészen természetes és örvendetes, hogy a családi múlt, a magyar közösség közelmúltja foglalkoztatja őket. 

A ma megnyíló emlékszobák és a körülöttük berendezett kiállítás e témát jelenítik meg a kitelepítés előtti és utáni életkörülmények összevetésével. A kurátorok, dr. Kálmán Attila és Ugron Győző különböző szakmai előzmények után találkoztak, együttműködésük gyümölcsözőnek bizonyult, már nem először. Dr. Kálmán Attila történész, kutató és tanár, az erdélyi nemesség történetének kiváló ismerője. Ugron Győző a családja felől közelít a történelemhez, ugyanakkor, mint a Castellum Alapítvány neveltje, számos nemesi életpéldát követett és követ figyelemmel, gazdag kapcsolatrendszert épített ki, és mindez látható haszonnal jár – fogalmazott Haller Béla. 

Audioguide áll a látogatók rendelkezésére

A kutyfalvi Degenfeld-kastély emlékszobái az erdélyi nemesség két világháború közötti életébe engednek betekintést. 

A tárlat három részre tagolódik: a nemesi életmódot egy, a két világháború közötti időszak szokásai szerint berendezett szalon, valamint történelmi enteriőrök fényképei idézik fel. Ezt követően dokumentumok, személyes visszaemlékezések mutatják be a kitelepítést. A kastély pincéjében berendezett szűk tér pedig a kényszerlakhelyek körülményeit jeleníti meg. A látogatók egy audioguide segítségével kaphatnak képet az erdélyi arisztokrácia 20. századi sorsáról. Az interaktív tárlat az egyszerű információközvetítésnél többet nyújt: átélhetővé teszi a sorsfordító eseményeket, bemutatja, hogyan váltak a kitelepítettek szinte pillanatok alatt a társadalom és a közösség megbecsült tagjaiból megvetett személyekké, dohos pincék lakóivá, az 1950-es évek végére hogyan szűnt meg különálló társadalmi rétegként létezni az erdélyi magyar nemesség.