2023. február 9., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Történtek előrelépések, de még sok a hiányosság

Az egészséges ember talán el sem tudja képzelni, mit jelent, amikor nem tud felülni a buszra, képtelen bejutni egy intézménybe, ahol éppen intéznivalója van, vagy éppenséggel nem tud átkelni az úttesten. Nos, a fogyatékkal élőknek ezekkel az akadályokkal nap mint nap szembesülniük kell. Bár az utóbbi években történtek előrelépések, a mai napig előfordul, hogy megbírságolnak súlyos fogyatékkal élő személyt, mivel a számára fenntartott helyre parkol, majd amikor a rendőrségen próbálja tisztázni az ügyet, azzal szembesül, hogy nem tud bejutni az épületbe, de az is, hogy a kerekesszékben ülők nem tudnak felszállni a buszra, mivel a sofőr túlságosan távol áll meg a járdától. December 3-án, a fogyatékkal élők világnapja alkalmából érdeklődtünk, melyek azok a nehézségek, amellyel a mindennapokban szembesülnek a mozgásukban korlátozottak.

Csata Éva, a fogyatékkal élőket felkaroló Hifa Románia Egyesület igazgatója úgy véli, nagyon sok pozitív, a fogyatékkal élők mindennapjait könnyítő előrelépés történt az utóbbi években, különböző rendeletek láttak napvilágot, amelyeknek köszönhetően némiképpen csökkent a bürokrácia, alternatív lehetőségek segítik őket a mindennapos ügyintézésben. Például, ha valaki el szeretné érni a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalt vagy a szociális osztályt, megteheti telefonon vagy online is. Ugyanakkor végre könnyebben elfogadják az egyes intézményekben, ha a Hifa egyesület képviselőjeként ő megy intézkedni egy fogyatékkal élő ügyében. Régebben ez szinte lehetetlen volt, felhatalmazásokra volt szükség, de most ez is egyszerűbbé vált. – Nagyon jó a párbeszéd a polgármesteri hivatal szociális osztályával, bármely gondra felhívjuk a figyelmet, nyitottak arra, hogy meghallgassák a javaslatunkat a hatékonyabb megoldás érdekében – mutatott rá az igazgató.

Az előrelépések ellenére azonban a mai napig rengeteg hiányosság nehezíti a fogyatékkal élők mindennapjait, például már rég meg kellett volna oldani a Dózsa György utcai Hangya-épületben működő szociális igazgatóság székhelyének az akadálymentesítését. 

– Elfogadhatatlan, hogy a helyszínre, ahová ügyintézés végett több száz fogyatékkal élő be kellene jusson, képtelenség bemenni. Egy hónappal ezelőtt egy fogyatékkal élő lányt megbírságolt egy helyi rendőr, mivel a sérülteknek fenntartott helyekre parkolt, a lány elment a szintén a Hangya-épületben lévő helyi rendőrség székhelyére, hogy tisztázza a félreértést, és bebizonyítsa, hogy jogosan foglalta el a parkolóhelyet, de nem tudott bemenni, hogy panaszt tegyen. A 112-es hívószámon keresztül próbálta elérni a helyi rendőrséget, hogy küldjenek ki valakit az épület elé, hogy tisztázhassa az ügyét – tette szóvá Csata Éva.

Fotó: Nagy Tibor (archív)


A buszok akadálymentesítettek, de a sofőr jóindulatán múlik, hogy utazhat-e a sérült

Csata Éva elmondta, bár ma elvileg mindenik busz akadálymentesített, a mindennapok tapasztalata az, hogy a sofőr jóindulatán múlik a járműre való feljutás, holott valószínűleg tisztában vannak azzal, hogy kötelességük felvenni a kerekesszékben ülő utast, aki csak akkor tudja igénybe venni a városi tömegközlekedést, ha a buszsofőr a megállóban várakozó mozgássérült jelzésére leengedi a feljárót, és felsegíti őt. Ugyanakkor a Hifa egyesület azt is jelezte, hogy a nemlátókra való tekintettel a buszokat próbálják meg ellátni valamiféle hangjelző eszközzel, amely jelzi, hogy éppen melyik megálló következik, hogy tudják, mikor kell leszállniuk.

A járdákon való közlekedés, úttesten való átkelés során is folyamatosan akadályokba ütköznek a sérültek, hiszen számtalan útszakasz, csomópont van a városban, ahol lehetetlen számukra járni, például kerekesszékkel nem tudnak végigmenni a macskakövekkel lerakott utcákon, az elektromos hajtású mopedekkel behajtani a körforgalmakba életveszélyes vállalkozás, illetve nem tudnak lemenni a járdáról az úttestre, ugyanis a járdaszegélyek túl magasak. Hiányoznak a nemlátók közlekedését segítő járdaszegélyek, az egyesület egyik tagja, egy látássérült lány, aki az idén tanult meg fehér bottal közlekedni, arról számolt be, hogy az útkereszteződéseknél szólnak ugyan a figyelmeztető hangjelzések, de helyenként, például a Fortunánál egyszerre több szól, mivel egy időben két átjárón lehet átkelni, és a nagy zajban képtelen eldönteni, hogy az neki szól vagy a másik átjárónál állóknak. Tehát egyedül nem tud elindulni, segítségre szorul, ha nem szeretne az úttest közepén feleszmélni, hogy dudálnak rá, mert az autók között sétál – sorolta a városbeli közlekedésben tapasztalt nehézségeket a Hifa igazgatója.

Mint mondta, néhány évvel ezelőtt uniós alapokból lifteket alakítottak ki például a várban és a megyei könyvtár épületében, illetve a Maros Mall aluljárójában, de sajnos egyik sem működik. Amikor a fogyatékkal élők igénybe szeretnék venni, gyakran az a válasz, hogy éppen nem dolgozik az a személy, akinél van a kulcs, vagy nem tudják működtetni. Sajnos több téren tapasztalnak látszatintézkedéseket, azaz van segítő eszköz, mert kötelező, de használhatatlan.


Az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés sem zökkenőmentes

Mindemellett az egészségügyi intézményekbe való bejutáskor is segítségre szorulnak a sérültek, hiszen ahol van is feljáró, az a legtöbb esetben használhatatlan, ugyanis a helyszín nem igazán volt megfelelő ennek a kialakítására, de kötelező volt megoldani. Amikor kórházi beutalásra szorulnak, általában személyzethiányra hivatkozva kérik, hogy a hozzátartozó feküdjön be velük, mert nem tudják ellátni, kivinni a mosdóba a bentlét alatt, ellenben a gondozónak általában nemhogy ágyat, gyakran még egy széket sem biztosítanak – tette hozzá Csata Éva.


Nem rendeltetésszerűen használták a hintákat

Lapunk hasábjain is több ízben beszámoltunk arról, hogy évek óta kérik a sérült gyerekeket nevelő szülők, hogy a kerekesszékben ülők számára is használható különleges eszközök is legyenek elérhetőek a városbeli játszótereken. Tavaly meg is jelentek ezek a kerekesszékben ülő gyerekeknek tervezett hinták több marosvásárhelyi játszótéren, azonban helyenként sajnos rövid időn belül el is tűntek, mivel megrongálódtak. Hiába festették fel a speciális hinták elé az összetéveszthetetlen jelképet, miszerint mozgáskorlátozott személyek számára fenntartott eszközről van szó, sok gyerek, sőt szülő sem vette észre azt, vagy nem akarta tudomásul venni, így főleg a nem mozgáskorlátozott gyerekek használták ezeket, sokszor nem rendeltetésszerűen.

Csata Évától megtudtuk, hogy a Hifa egyesület kezdeményezéseként december közepén találkozóra hívják meg a város vezetőségét, a lakásgazdálkodási hivatal, a szociális osztály, a megyei tanács képviselőit, ahol különböző területeken tevékenykedő fogyatékkal élő személyek megosztják a mindennapokban tapasztalt nehézségeiket a döntéshozókkal. A találkozó célja az érzékenyítés, szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy mi az, amin javítani kell annak érdekében, hogy a fogyatékkal élők számára is élhető környezet legyen a város, a megye.

Fotó: HIFA


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató