A Farkasréti temetőben felavatták Erdélyi Lajos fotóművész síremlékét. A mű az Erdélyből áttelepült Péterfy László ismert szobrászművész alkotása. A sírhely – az izraelita parcellában – nincs is messze a Németvölgyi út kezdetétől, ahol Laló és családja az utóbbi években élt.
Az élet rendje érvényesült ebben: a régi sírkövek felderítője, fényképésze, albumokban közzétevője egyszer maga is követ kap, melyet a családja rendelt. A két összeforrott alak, a két sejtelemből kibontakozó figura elgondolkodtat, megállásra késztet. A szobrász ismerte tárgyát, az emlékeztető mű ihletőjét, de kezét kötötték a művészeten kívüli szabályok. A mózesi-isteni parancsolat – ne csinálj magadnak faragott képeket – arra kényszeríti az alkotót, hogy kerülje az emberábrázolást. Teszem hozzá, a szefárd zsidók (a spanyol rítusúak) már a középkor folyamán sem ragaszkodtak ehhez a parancsolathoz, másként értelmezték, szabadabban, a középkori európai/észak-afrikai zsidó kódexek tele vannak emberábrázolásokkal. A Péterfy László faragta mészkő átmenet, határeset, ha akarom, emberi alak, ha akarom, tejködbe vesző emlék, megdermedt emlékezet és jelkép.
Egy év telt el Erdélyi Lajos fotóművész halála óta. Sokunknak nagyon hiányzik élénk vitatkozó szelleme, kedvessége, szellemes megjegyzései, vendégszerető otthona. Hiszen akár a Rózsa utcai vásárhelyi otthonában, akár a Németvölgyi vagy Istenhegyi úti lakásában (Budán) kerestem fel, mindig vendégeket, régi barátokat, vitapartnereket találtam nála. Vonzotta az embereket. Voltak rajongói, titkosak és hűségesek, voltak, akik csak valami apróságot akartak megtudni tőle, valamit, amit kilenc évtizedes élete során összegyűjtött, megtapasztalt, elfelejteni nem tudott. Egyszerre volt vásárhelyi, nagyon vásárhelyi és erdélyi világpolgár. Utazó, felfedező, hírességek fotográfusa, beszélgetőpartnere, riporter, krónikás, emlékíró. Vendégei a világ összes kontinenséről összegyűltek szobájában, kényelmes karosszékeiben, élvezték társaságát, családját. Bizonyára a két póluson is voltak hívei, ismeretségei. Felfedezők, kalandorok, szenvedélyes horgászok.
Író- és festő-szobrászportréi mára már klasszikusok – túlzás nélkül állítható – , nem a pillanatnak készültek idővel dacoló pillanatképei. Ezek kerülnek be a tankönyvekbe – ha még lesznek tankönyvek – illusztrációként, hogy fogalmat alkosson az ifjú utókor az irodalom és a képzőművészetek nagyjairól, akiket Laló ismert, megértett, képeivel értelmezett. Kánont alkotott, hagyott maga után: így kell látni, megörökíteni, továbbadni az emberi arcot (lelket?). Avagy így látta ő. Fogadd el, valószínűleg nincs is jobb és igazabb. Jellemzőbb változat.
Tizenévesen megjárta a poklok poklát, ahonnan apjával, a jogász-gyógyszerész apjával együtt szabadult. Apja a vásárhelyi kereskedelmi élet meghatározó szereplője, ismert cionista vezető. A családban egyaránt ott van az asszimiláns és a nemzetalkotó cionista vonulat – a magyar kultúra egy életre meghatározta azt, kinek sírját nemrég avatták föl. Az előbb említett két vonulatnak a fasizmus, a deportálás, Auschwitz vetett véget. Szó szerint hozzátartozói életének. Anyja, nővére, rokonai vesztek oda.
Megcsillagozottságát soha nem akarta felejteni, zárójelbe tenni. Ezzel együtt fogadta el őt a világ. Szerették és nem szerették.
A hazatérő útja Kolozsvárra vezet. Az akkori „fényes szelek” nemzedékének legjobbjaival barátkozik össze, Bodorral, Kányádival, Fischer Istvánnal, Földes Lászlóval… A románai magyar kultúra első nemzedékét képezik, akik 1944 után léptek fel. Ennek tagja volt a fényíró Erdélyi Lajos is. Barátainak arcmását hagyta reánk. És a régi zsidó temetőket, Orbán Balázs és gr. Teleki Samu fényképeibe „lehelt életet”, szólaltatta meg. Tette közkinccsé.
Két évvel ezelőtt végre szeretett városa is megemlékezett róla, kitüntette, ünnepelte. Ő már csak videóüzenettel volt jelen, meg lányai jöttek el a Nagy vizek túlpartjáról.
Gondolatban kis követ és egy szál virágot teszek az emlékmű talapzatára. Ilyenkor májusban bazsarózsát vagy orgonát.
Bár nem szokás, de vállaljuk a szabályszegést. És olykor gyertyát gyújtunk. Egyetemes/erdélyi, mint szelleme, hagyatéka, emléke.
