Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
és az Irénkerámia szervezésében Sebgyógyító kerámiák címmel tartották meg a Nyitott Fészek kerámiaműhely-sorozat záró kiállítását.
Sebestyén Spielmann Mihály történész a műhelynek otthont adó épület, a volt ortodox zsinagóga történetét ismertette a hallgatósággal.
Az egykori ortodox zsinagógában a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület által működtetett műhelyben kiállított kerámiatárgyak sokasága, tálak, csészék, dísztárgyak fogadták az érdeklődőket. Valamennyi a kerámiaműhely „utolsó évfolyamának” alkotásai. A műhelyről tudni kell, hogy 2016-ben létesült, azóta Demeter Irén és Dobribán Annamária vezeti a tartalmas, közösségformáló kézműves-foglalkozást, melynek nagy vonzereje van városszerte, hiszen egyre többen szeretnének bekapcsolódni a kerámia-tanfolyamokba. Az utolsó tanfolyamon, ami összesen öt foglalkozást jelent – 22-en vettek részt.
Demeter Irén, a műhely társvezetője bemutatta Dobribán Annamáriát, akinek „keze beszél”, s ez a beszéd saját alkotásokban, illetve tanítványai munkáiban ölt testet, formát és színt. Az alkotási folyamatban a kezdő keramikusoknak megadatik, hogy az átváltozás csodájával szembesüljenek, hiszen a mázazás, égetés után csodás tárgyak születnek, olyanok, amelyeket gyakran az alkotójuk sem ismer fel.
– Amióta beléptem az egykori ortodox zsinagógába, az a gondolat foglalkoztat, hogy egy meggyötört, megsebzett, kiteljesületlen épületben dolgozunk, alkotunk. Amit mi, keramikusok itt teszünk, gyógyítgatjuk a sebeit. Adamis Anna szavaival vallom: „És mi arra születtünk, hogy Föld sebeit begyógyítsuk életünkön át, hogy mindig menjünk, meg ne álljunk, induljunk tovább.” Ez ad erőt a munkánkhoz. Örültem minden pillanatban, amikor együtt, megértésben, szeretetben tudtunk dolgozni. Manapság ez, sajnos, nagyon ritka kincs. Nagyon meg kell becsülnünk! Hogy ennyien összegyűltek velünk ünnepelni, jelzi, hogy ha nagyon pici is a fényünk, világítottunk, s akik meglátták a fényt, eljöttek megnézni... Reméljük, a kerámiaműhely szellemiségével nem csak az épület sebei gyógyultak, hanem mi is formálódtunk – fogalmazott Demeter Irén, a műhely vezetője, és Puskás Attilát, az Örmény-Magyar Kulturális Egyesület elnökét idézte, aki szerint nemcsak a romkocsmák divatosak, hanem a keramikusok „romműhelye” is.
Sebestyén Spielmann Mihály érdekes, nagyon sokunk számára újdonságba menő előadást tartott a zsinagógáról, ahová nagyapja Istent imádni járt, s ahol bizalmi állása is volt, az ortodox hitközségnek a pénztárosa is volt. Ezeket nem tőle tudja, hiszen nem ismerhette őt, ugyanis 1944. május 3-án feleségével és apatársáékkal bevonultak a marosvásárhelyi gettóba. 1944. május 28-án, pünkösd szombatján vitték őket el. Soha többet nem tértek vissza. A végállomás Auschwitz volt...
Az előadó elmondta, hogy az épületet 1928 szeptemberében avatták fel, 1944 májusáig, 18 éven át szolgálta a hitközséget. A 7500 marosvásárhelyi zsidó deportáltból 1500-an tértek vissza. Ma Marosvásárhelyen körülbelül 170-en őrzik a zsidó hitet. 1945-ben a „visszajöttek” úgy gondolták, hogy elegendő az Iskola utcai zsinagóga is.
A Brăila (volt Knöpfler Vilmos) utcai zsinagóga az idők során különböző rendeltetést kapott, de nem szent épületként.
Puskás Attila, az egyesület elnöke azzal zárta az eseményt, hogy a kerámiaműhely szép példája az Erdélyben élő nemzetiségek – magyarok, örmények, zsidók – együttműködésének, ahol az esetleges feszültségek az alkotás során minden bizonnyal feloldódnak.