2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sátortábort építettek Temes megyében

  • 2015-09-20 16:46:55

Sátortábort építettek a hatóságok a Romániába érkező migrán-soknak a Temes megyei Kunszőlős (Lunga) falu határában – közölte vasárnap a Digi 24 hírtelevízió.
A Nagykomlós községhez tartozó Kunszőlős a román–szerb államhatár szomszédságában fekszik, mintegy húsz kilométerre a magyar–román–szerb hármas határtól. A hírtelevízió által bemutatott képsorokon mintegy ötven kék színű katonai sátor látható, amelyeket a csendőrség és a határrendészet egységei őriznek. A hírtelevízió kommentárja szerint a sátortábor felépítésével a román hatóságok arra az esetre készülnek, ha a bevándorlók Románia felé próbálnák megkerülni a kerítéssel védett magyar–szerb határt. A televízió tudósítója megállapította, hogy Románia megerősítette határai védelmét a térségben.
A televízió helyi lakosoktól arról értesült, hogy a román határőrség az elmúlt napokban több határsértőt is elfogott, akik között menekültek is vannak. Valamennyiüket visszaküldték Szerbiába. Hivatalosan a hatóságok sem a sátortábor építését, sem a határsértőkről szóló értesüléseket nem erősítették meg. A román belügyminisztérium szombaton azt közölte, hogy Temes megyében egy gyakorlat keretében ellenőrzik a román hatóságok műveleti válaszadási képességét, tekintettel a szomszédos országokban tapasztalt bevándorlási hullámra.
A Digi 24 hírtelevízió által megszólaltatott Miroslav Tascu Stavre, a nemzetközi kapcsolatok szakértője nem tartotta szerencsésnek, hogy folytatódnak a diplomáciai pengeváltások Románia és Magyarország között. Hozzátette, ha Romániába is eljutnak a Nyugat-Európába tartó bevándorlók, ők csak Magyarországon át távozhatnak az országból. Ehhez pedig a román és a magyar hatóságok közötti együttműködésre lenne szükség.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató