Sárkányverő Tihamér
Tihamér képzelt világban élt, folyton-folyvást mesés kalandjaival dicsekedett.
Tihamér képzelt világban élt, folyton-folyvást mesés kalandjaival dicsekedett. Társai kacagták toronymagas lódításait, s így csúfolták:
– Hazudozó Tihamér, a te eszed kicsit ér!
Ennek ellenére a pöttöm gyerek körömszakadtáig kitartott álmodozásai mellett, most is az ágya előtt meseországozik: – Csak azért borítottam ki táskámat az ágyterítőre, mert kíváncsi vagyok, mit művelnek a tanszereimmel a huncut tündérkék, akik itt bujkálnak a szekrények mögött.
– Nicsak, a ceruzáim, radírjaim máris átváltoztak csodalényekké, párnáim hegyekké, táskám hatalmas barlanggá. Hopp!, jelez a mobilom: rettenetes baj történt! Sárkány császár ördögei feldúlták a tél palotáját, elrabolták Hókirálynőt. Tél király a fagyaival, szeleivel elmenekült messze északra. Ennek következtében nincsen hó már hetek óta. Hát ezt nem lehet eltűrni. Sárkány úr őfelsége azt akarja, hogy az egész Föld pokollá váljon? No, ebbe beletörik a foga! Mesetündértől varázserőt kaptam, ezt fel is használom: máris daliás vitézzé változom, vonalzóm aranyszőrű táltos paripává, hátára pattanok, és hipp-hopp!, ott is vagyunk az égig érő Üveghegyen. A szemközti völgyben füstölög és lángol Sárkány úr tűzhányó palotája, körülötte ezrednyi ördögkatona, egytől egyig körmönfont gaz terrorista. Átordítok: – Azonnal engedjétek szabadon Hókirálynőt!
– Takarodj innen! – bömböl vissza a császár, szörnyű tűzlángokat lövet felém, az egész völgy egyetlen tűztengerré lobban.
Hanem erre fölmegy a vezérhangyám, tollrakétámmal azonnal szétlövöm a tyúkleáris fegyverarzenált, s egy varázsnyilat a tűztenger kellős közpébe – amitől rögvest tejtengerré változik, a tej pedig köztudomásúlag mindenfajta pokoli népség halálos mérge: az ördögkatonák, akik vidáman pörögtek a lángokban, most fulladozva nyelik a halált hozó fehér tejtömeget.
Azonnal megadja magát az ellenség. Nagylelkűségem bizonyítéka, hogy a völgy lecsapoltatásával megmentem őket a fulladásos pusztulástól, a sok tejet elküldjük a közeli bocinevelő intézetbe.
Lovam nyergében diadalmasan vágtatok haza a megszabadított királynővel. Óriási üdvrivalgással fogadnak. Azonnal be is áll a tél ünnepe, játékos nagy pelyhekben hull a hó, mókás szellők pajkos forgataga tündérivé varázsolja a világot. Gyermekek és felnőttek elbűvölten gyönyörködnek, majd egyöntetűen ezt kiáltják:
– Sárkányverő Tihamér, a te eszed kincset ér!
Kajcsa Jenő
