A Rózsák terének tavaszi színváltozása

Meglehet, az egyre divatosabb idegen szavak használatának idején hangzatosabb lett volna a metamorfózis kifejezés a címben. Tudom én is, ez a görög-latin eredetű szó hatásosabbnak tűnik, főleg nekünk, erdélyieknek, úgy 1736 óta, amikor is báró altorjai Apor Péter megírta híres művét, a Metamorphosis Transylvaniaet, s amelynek önmaga által ajánlott verses alcímében ez olvasható:

Erdélynek régi együgyű alázatos idejében

való gazdagságából e mostani kevély,

Cifra, felfordult állapotjában 

koldusságra

való változása.

A nyelvtudomány szerint a metamorfózis eredetiben alakváltozást jelent, amiről már esett szó – és le az állunk – a mélygarázs félelmetes ötlete és tanácsi határozata után.

Én itt most valóban a főtér színének változásáról szeretnék írni, amint a természet színeinek változása az évszakok gazdag áldása és szemet gyönyörködtető ajándéka. A tavasz vagy az ősz feledhetetlen színkavalkádja és a természet kiapadhatatlan színpompája tölti meg az itt élő emberek lelkét. Olyan szépen vall erről Szabó Lőrinc Erdei csönd című versében:

„Az erdő arcot cserélt. Tájai

vonzottak már, színváltozásai

s nem a képzelt kalandok. Ami csak

gyönyörű volt benne és ami nagy,

sorra tárulkozott.”

Nos, én most ebben a tavaszrobbanásban ezt a gyönyörűt keresem, és nem találom a város főterén. A rózsákat szépen előkészítették a tér nevének méltó hirdetésére, de virágzásukra még várni kell. A megcsonkított magnóliák már nem a régiek, pár rózsaszín virágpártába öltözött díszfa próbál régi hangulatot és illatot kölcsönözni, de az észszerűtlenül megmetszett díszfák közül egyet múlt héten ki kellett vágni, pár méterre egy másik rügyetlen, barna színű fa is korai halálát jelzi. Nem messze tőle egy derékba vágott nyírfa is elmenésre készül. Nekem az egykori tulipánok is hiányoznak a főtérről, még akkor is, ha a szerény kéknefelejcs virág legalább valami erdélyi eredetiséget hozott a városközpontba. Az évtizedek során megszokott virágóra helyének igénytelen felépítése és mostani színvilága is egyre inkább a giccs felé viszi el a jobb sorsra érdemes Rózsák terét. Legalábbis nekem ezt sugallja a mostani színváltozás.

Minderről eszembe jutott egy másik hasonlóan hangzó összetett magyar szavunk: a színeváltozás, ami egy felemelő bibliai történet egyfajta megörökítése. A katolikus egyház használja annak az eseménynek emlékére, amikor egy magas hegyen megjelenik Jézus mellett Mózes és Illés, amit a Szentírás így jegyzett fel: „és szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény” (Mt 17,2).

Igen, ezt a fényt, ezt a ragyogást keresem itt a már megmetszett rózsák közötti téren, de olyan szegényes volt ebben a tavaszban a magnóliák és a vadmeggy gyors elvirágzása. Valahogy nem akar sikerülni a Rózsák terének metamorfózisa: sem színváltozásában, sem színeváltozásában.