2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rövidesen érkeznek az értesítések, a pénzt év végéig utalják át

„Értesüléseink szerint a több mint 156 ezer pályázónak még ezen a héten elkezdik a levelek kézbesítését.”

Mivel egyre több olvasónk teszi fel a kérdést, hogy a magyarul tanuló gyerekek mikor kapják meg a Szülőföldön magyarul elnevezésű program keretében megpályázott nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást, illetve az egyetemisták a hallgatói támogatást, a kérdést Burus Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnökének tettük fel, aki a következőkről tájékoztatott:

– Az a helyzet, hogy a támogatások átutalása nem a pedagógusszövetségtől függ. Az ügyintézéssel kapcsolatban mindent megtettünk, most az következik, hogy a szülőknek kiküldjék az értesítéseket. Értesüléseink szerint a több mint 156 ezer pályázónak még ezen a héten elkezdik a levelek kézbesítését. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően év végéig minden sikeresen pályázónak átutalják a támogatást – nyilatkozta lapunknak a pedagógusszövetség elnöke.

Mint ismeretes, az anyanyelvükön tanuló magyar óvodásoknak és iskolásoknak szóló támogatás összegét módosították, a támogatás a korábbi 22.400 forintról 17.200 forintra csökkent, az egyetemistáknak járó hallgatói támogatás továbbra is 2.800 forint. A támogatás lejben megfelelő összegét az OTP bankba utalják át.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató