2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Romániának a saját törvényeit kell betartania

A kisebbségi jogok védelme és a jogállam megerősítése érdekében szervezett közös romániai programokban szeretne együttműködni az amerikai Republikánus Intézet (IRI) az RMDSZ-szel – hangzott el egyebek között az intézmény vezetői és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök találkozóján.  

A kisebbségi jogok védelme és a jogállam megerősítése érdekében szervezett közös romániai programokban szeretne együttműködni az amerikai Republikánus Intézet (IRI) az RMDSZ-szel – hangzott el egyebek között az intézmény vezetői és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök találkozóján. A nemrégi washingtoni látogatáson, amely a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) szervezésében jött létre, részt vett Vincze Lóránt külügyi titkár, a FUEN alelnöke is, akivel a látogatás részleteiről, konklúzióiról beszélgettünk.

Vincze Lóránt elmondta, az RMDSZ Washingtonban arra mutatott rá, hogy Romániában a törvényeket nem alkalmazzák, főleg ami a kisebbségi jogokat érinti. – Az Egyesült Államokban az, hogy a törvényhozásban elfogadott törvényt esetleg a kormány nem alkalmazna, elképzelhetetlen, és rögtön megértették, hogy nagy a probléma. Lehet, hogy Románia csupán 25 éves, fiatal demokrácia, amelyben a demokratikus állam még nem működik simán, de az elfogadhatatlan, hogy a törvényeket nem alkalmazzák. Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása esetében a folyamat megrekedt, az erdélyi magyar egyházak ingatlanjainak kb. a felét visszaadták, de a görög katolikus egyház semmit nem kapott vissza korábbi vagyonából, és a zsidó közösség is kb. a 70 százalékánál tart. Ebből adódik a kérdés, hogy Románia hogyan alkalmazza a saját maga által elfogadott törvényeket?

Vincze fontosnak nevezte, hogy az Egyesült Államok figyelni fog erre, és emlékeztetett a ’90-es évekre, amikor komoly nyomás nehezedett Romániára mind az Egyesült Államok, mind az európai partnerek részéről azért, hogy betartsa a demokrácia törvényeit. A 2007-es uniós csatlakozás után a román állam azt gondolta, nem figyelnek rá úgy, mint korábban, fellélegezhet, és esetleg nem kell már követni azt a demokratikus utat, amelyet a nyugati partnerekkel közösen tapostak ki.

– Emlékeztetni kell, hogy még sok a tennivaló, és elsősorban, de legfőképpen következetesen kell alkalmazni az elfogadott törvényeket. Az RMDSZ azt gondolja, hogy ez beleillik az EU és az USA között meglévő stratégiai partnerségbe is, ami nem szorítkozhat csupán a biztonságpolitikára, a rakétavédelmi pajzs kiépítésére, hanem az emberi jogokra, a társadalmi békére, a kisebbségi jogokra is. Konkrét jele ennek, hogy az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága beillesztette az USA költségvetésébe, hogy az amerikai külügyminisztérium készítsen jelentést a romániai visszaszolgáltatások helyzetéről. Határidő is van megszabva, tehát egyértelmű, hogy az amerikai törvényhozás fel fogja venni a kapcsolatot Romániával, és jelentés is születik majd arról, hogy mi a helyzet ezen a területen. Ezt az amerikai kongresszus meghallgatja, azt követően közösen kell majd kitaláljuk, hogy ennek milyen további következményei lesznek.

– Milyen további eszközök, lehetőségek vannak?

– Az amerikai törvényhozásban egy meghallgatás zajlana a külügyi bizottságban, ezután lehetne egy határozata az amerikai kongresszusnak. Úgy, ahogy tíz esztendővel ezelőtt volt, amely felszólította Romániát, hogy kezdje el a visszaszolgáltatási folyamatot. Most erre kell ráerősíteni sokkal határozottabban, de a legfontosabb az, hogy most már az amerikai törvényhozók egyre nagyobb köre szerez tudomást az ügyről. Tehát a román kormány már nem seperheti szőnyeg alá ezt a témát, miután a kongresszus felszólította. Várhatóan a HHRF segíteni fog, ami a továbbiakban újabb eszközöket és lehetőségeket biztosít.

– Milyen volt a hazai visszhangja ennek a látogatásnak? Kormány, parlament stb.

– Egyelőre még nincs visszajelzés. Reméljük, hogy pozitív visszhangra talál, és arra készteti majd a kormányt, hogy ismét felvegye a fonalat, és folytassa a visszaszolgáltatási folyamatot. Valamennyien tudjuk, hogy miért akadt el, az a bizottság, amely a konkrét ügyekről, a visszaszolgáltatott egyházi ingatlanokról dönt, nem ül össze, nem mer dönteni amiatt a súlyos ítélet miatt, amelyben ártatlan bizottsági tagokat – Markó Attilát és társait – ítélt el a bíróság. Ezt a helyzetet kell feloldani. A kormány térfelén van a labda, a lehetőség, hogy megoldja ezt a helyzetet.

– A kérdésem arra vonatkozott, hogy nem fogják szokás szerint azt mondani, hogy beavatkoznak az ország belügyeibe? Vagy ilyenkor már nem mondhatja ezt Románia?

– Románia bármit mondhat, csak azt kell megnézni, hogy mi a lényeg: az Egyesült Államok arra szólítja fel Romániát, hogy a saját törvényeit tartsa be. Ez nem beleszólás, inkább csak baráti figyelmeztetés, mert baráti szövetség van a két ország között, és barátok ilyen figyelmeztető jelzéseket küldhetnek egymásnak.

– Procedurális szempontból hogy került ez az ügy az amerikai kongresszus napirendjére?

– Az amerikai kongresszus most tárgyalja a jövő évi költségvetését, és abban a külügyminisztériumra vonatkozó csomagba be szoktak kerülni országspecifikus ajánlások. Nyilván más országokban is vannak problémák, amire az amerikai kongresszusnak figyelnie kell. Ebbe a sorba sikerült beilleszteni Romániát is, az amerikai magyar kongresszusi baráti társaság képviselői egyhangúlag támogatták, ahogy a költségvetési bizottság is. Természetesnek számít, hogy a külügyminisztérium prioritásai közé konkrét témákat is besorolnak. A látogatást régóta terveztük, most került rá sor, és a program előkészítésében, lebonyolításában a Magyar Emberjogi Alapítvány segített, amely 39 éve dolgozik az Egyesült Államokban, ismeri a kongresszusi küldötteket, ily módon volt lehetőségünk ott lenni, ezeket a találkozókat megtartani. Azt gondolom, hogy ezzel a mostani látogatással sikerült magas fordulatszámra kapcsolni az RMDSZ külügyi tevékenységét. Most az a tennivaló, hogy a jövőben is tartsuk napirenden a témát Washingtonban és Brüsszelben is. Sajátos egyébként, hogy Washingtonban már egy héttel a látogatás után konkrét eredményt látunk, míg ehhez képest Brüsszelben nincsenek ilyen gyors eredmények, itt a csendes és folyamatos diplomáciai tevékenység a fontos. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató