A lányunokánk karját törte hajtányozás közben. E népszerű, ma már Nyugaton felnőttek által is használt (és általam titokban megmosolygott) jármű az ő esetében balesetforrásnak bizonyult.
A lányunokánk karját törte hajtányozás közben. E népszerű, ma már Nyugaton felnőttek által is használt (és általam titokban megmosolygott) jármű az ő esetében balesetforrásnak bizonyult. Sebaj, mondom, faluról behozták, bevitték a sürgészeti klinikára (ahogyan réges-régen öreg cselédünk nevezte, a ‘sebészet’ vagy a ‘szemészet’ szavak mintájára gyúrva át a sürgősségi urdzsencát), és ott röntgenezés után egy orvos útmutatása nyomán a mai idők egyik névtelen (számomra, hangsúlyoznám) Gipszespalija begipszelte a fel- és alkarját. A dolog ezzel el is lett volna vacsorálva, ha nem történik újabb malőr. (A szó jelentése nem partiőr, hanem bibi, hiba, balszerencse – politikai felhangoktól mentes.) Elrepedt, szétvált a rögzítő gipszkötés, és ezért ismét a sürgészeti klinikához kellett folyamodni. Ez azonban most már lassúsági intézménynek bizonyult, ugyanis az este 8 órakor belépő nagymamát és lányunokát több mint négyórás várakozással örvendeztette meg a román(iai) egészségügyben tapasztalható állapotok marosvásárhelyi folyománya. Ennyi ideig kellett rostokolni egy újabb röntgenre és karvakolásra. Mert nincs személyzet. Mert folyamatosan itthagyják a Szentpálok és Péterek, Sf. Raduk és Sf. Mirceák e tejjel-mézzel és korrupcióval folyó országot. Jobb bérért.
Mint olvasom, az ország munkaerejének jelenleg 15%-át külföldön tartja, 3,4 millió fiatalember tartózkodik megélhetési indítékoktól vezettetve külföldön. Az okok ismertek, felsorolásuk csupán ismétlés lenne. Megoldás? Volna, ha az ország rugalmasabb lenne, ha többet költene és többet dolgozna, ha a nyugdíjasoknak is pl. lehetőséget biztosítanának arra, hogy tudásuk, hozzáértésük, ügyszeretetük újra kibontakozhasson akadálytalanul, ha megszabadítanák őket a válság óta sújtó adóterhektől, mentesítenék a bürokráciától. És lehetne a diákmelót is alkalmazni. Tisztességesebb béreket adni. (Erről egy másik eset jut eszembe: a minap egy kolozsvári cégnél a különleges teljesítményért 20%-os prémiumot ígértek. A teljesítmény teljesíttetett, a pénzt megkapta a jól teljesítő. Ám ezt a húsz százalékot a következő hónapi bérből levonta a cégtulajdonos. Amikor a prémiumrendszer lényegét fejtegette a megrövidített alkalmazott, a cégvezetés a füle botját sem izgatta, sőt kirúgással fenyegette a hepciáskodót.)
Erről további friss kázus jut az eszembe. Akadt ugyanis e széles országban egy kórház, amely nagyot gondolt, és lépett egyet. Resicán – amely a nehézipar fellegváraként lebeg legtöbbünk tanulmányi emlékeiben – a kórház vezetése úgy döntött, hogy 250 dolgozójának megemeli a fizetését, csakhogy maradásra bírja őket. A beteg érdekében, a lakosság érdekében, a munkanélküli ipari munkások érdekében, a folyamatos működés céljából. Nem tudom, hány dolgozót (ápolót, segédszemélyt vagy orvost) sikerült meggyőzni, hogy maradjon, ne fusson Londonig vagy Hágáig, de tény, hogy a dolgok mentek. Mendegéltek hegyeken és völgyeken keresztül (úgy értem, a helyzet csúcs- és bányatárna-mélységeit sikerült áthidalni) ideig-óráig. Míg el nem jött a nagy és elvakult számvevőszék, és kiderítette, megpirongatta, visszafizetésre kötelezte a kórházi menedzsmentet a többletbérezésért. Nem számítottak az észérvek és betegérdekek, a kórház működőképessége, a szolgalelkű hivatalnok, a számkukac – aki valószínűleg nem Resicán, Mosnicán, Farkincán kezelteti magát, hanem Svájcban vagy Dániában – hajthatatlan maradt, arra hivatkozott, hogy a merész kórház nem kérte előzetesen a kormány beleegyezését.
A kórház vezetősége nem maradt azonban letargikus, földre sújtott, reszkető kisegér, bátran a bírósághoz fordult igazának reményében.
Meglátjuk, mit lép az igazság szolgálóleánya és Justitia bekötött szemű felkentjei. Ha igazat ad a gyógyintézet vezetőinek, az jogi precedenst teremthet. Elszabadíthat – anyagi lehetőségek birtokában – némi aprócska változást, amit más költségvetési szervek, intézmények is követni fognak. Megindulhatnak – ha jól értelmezem – a béralkuk és...
Addig azonban várni kell arra, hogy három hét leteltével lányunokámról leemeljék a gipszet és megkapja a kibocsátó cédulát. Egy szerencséje van a szóban forgó klinikának és várakozó betegeinek. A kislány feltűnően türelmes: a négy és fél órai várakozás alatt elfoglalta magát, énekelt, bekukkintott a súlyos sebesültek zöld függönnyel elkerített szeparátumaiba, mesélt magának, a nála elesettebbeket vigasztalta. Pedig még nem is olvastuk fel neki Florence Nightingale, az első ápolónő hőstetteit.
