A rituálék jótékony hatása életünkre

Rohanó mindennapjainkban az az alapvető életérzésünk, hogy kényszerítő erők hatása alatt vagyunk, ki vagyunk szolgáltatva a külső körülményeknek, ezek határozzák meg az életünket. A saját magunkkal szemben támasztott elvárások, a sűrű határidőnapló, a „mindig mindenhová elérni” kifejeződése, a szigorúan beosztott mindennapi program valósággal robotokká változtatja az embereket. Ennek a kényszeres életvitelnek az ellensúlyozásában segíthetnek a rituálék, melyek egészséges rendszert adnak életünknek, segítenek megtalálni a belső utat a nyugalomhoz és békéhez. Testnek-léleknek egyaránt jót tesznek, segítségükkel ismét szabadon lélegezhetünk.

A hagyományos, stabil társadalomszerkezet felbomlása az utóbbi évtizedekben egyfelől sok szabadságot eredményezett, másfelől a felnövekvő generációkat elbizonytalanította, tájékozódásukat lehetetlenné tette. A régi, általánosan elfogadott struktúrák megkérdőjelezése egészen a családokig hatolt. Már az 1960–70- es években érződött a családi kényszerektől, kötöttségektől való függetlenedés, és ennek ma mérhetjük föl az eredményét, azt, hogy az „új szabadság” mekkora terhet jelent nekünk, de főképp a fiataloknak. Társadalmunkra egyre inkább jellemző a lelki kiüresedés, az önmagunk túlértékelése, túlpörgetése, a fejlődésbe vetett illuzórikus vakhit, az önsajnálat, a kilátástalanság érzete. A visszatérő szertartások újra lelket, rendet, rendszert vihetnek rohanó életünkbe. Segítenek egészséges belső ritmusunk megtalálásában és kialakításában, amely gyógyítólag hat a bensőnkben uralkodó zűrzavarra. Ezek a szokások megteremtik a csend és a kikapcsolódás, a pihenés pillanatait is. Ilyenkor sikerül ismét kapcsolatot teremtenünk belső énünkkel, újra otthonosan érezhetjük magunkat családunk körében. A rituálék hétköznapjainkat is – a kötelességen és a teljesítménykényszeren túl – lélekkel, tartalommal tölthetik meg. Lássuk akkor, mit is értünk rituálék, szertartások alatt? A definíció szerint előírt, meghatározott szabályok szerint zajló, szimbolikus, ünnepi, illetve ünnepélyes cselekedetek. Lehetnek vallásosak vagy világi jellegűek, lejátszódhatnak a személyes viselkedés szintjén (személyes rituálék), vagy az emberek közötti viszonyok szintjén (a családi élet rituáléi, társadalmi ünnepélyek, szokások). A társas rituálé erősíti a csoportot, a közösségi összetartozást. Ugyanakkor a szertartások biztonságot és identitást is adnak. Ha személyes rituálékat alakítunk ki (például azzal kapcsolatban, hogyan kezdjük vagy fejezzük be a napot, vagy miként töltsük el szabadidőnket, hétvégénket), akkor kialakíthatjuk azt az érzést is, hogy mi magunk formáljuk életünket, ahelyett hogy az élet irányítana minket. 

Mi magunk adunk életünknek tartalmat, méghozzá olyan formában, amely szórakoztat, és hozzájárul a lényeg megtapasztalásához. Így a szertartások segíthetnek abban, hogy tudatosan éljünk, annak érzésével, hogy életünk értékes és van értelme. A híres osztrák orvos és pszichológus, Sigmund Freud (1856-1939) szerint a szertartások feladata, hogy távol tartsák tőlünk a félelmet, melyet a formanélküliség kelt. A szertartások az egészséges életvitel részét kell képezzék, s akkor az ember a maga által alkotott szokásokban és szertartásokban, ünnepekben megtalálja a védettség, a biztonság érzetét, az identitás érzését, az önmagunk által meghatározott szabadságot. A rituálék az életöröm forrásai, segítségükkel életünknek egészséges formát tudunk adni. Mivel éle-temet értékesnek tartom, felelősséget vállalok érte, és úgy alakítom, hogy az nekem jó legyen. Az önmagunk által beosztott időről, a mindennapi szertartásainkról bővebben a folytatásban.