Rés a főtéren

Kilencvenötödik nyelvlecke

Lassan elcsitul a Rózsák tere 24. szám alatti házbontás körül kialakult hangzavaros csetepaté. Napilapjaink szakszerűen és eléggé óvatosan körüljárták a témát, s majdhogynem megnyugtatóan közölték: a nem műemlék épület lebontása szabályos és törvényes. Az utóbbi engem nem lep meg, mert valamiképpen száz éve itt a főtéren minden törvényes: egy bizánci stílusú másfajta székesegyház beépítése a barokk és szecesszió szép egységébe, vagy egy – igaz, nem műemlék – lutheránus templom lebontása, mert szükséges a helye egy szocreál emeletes tömbház épületének. Törvényes volt egykor egy nem szép – és szerintem nem is divatos – Divatház felépítésével elzárni a Sáros utcára menő rövidítést. Még itt lévő nemzedékként emlékszünk arra a kicsi utcára. Törvényes volt – és szerintem rondító – egy modernnek titulált épület beépítése nem is olyan rég az egykori Transzilvánia Szálló és ifjúkorunk szép emlékű Select filmszínházának épülete közé. Nagyszabású főtéri építkezés (ismereteim szerint) utoljára egy fél évszázaddal ezelőtt volt, amikor lebontották – szintén törvényesen – a ferences templomot, és felépült a Színház tér pár épülete, amelyek szintúgy nem illenek bele a Toldalagi-palota és az Apolló épülete között kinyitott térre. Legalább vigasztalhat minket a modernnek nevezett épületegyüttes egységes képe. A főtér Színház téri részét látva, mindig eszembe jut édesapám falun tanult mondása: „Fiam, szép befőttel nem lehet jóllakni”. Igaz, ő a szerelemre és a házasságra utalt ezzel a mondással, de miért ne alkalmazhatnánk akár a városközpontra is?  Visszatérek a Rózsák tere 24.-ként elhíresült épület eltűnésére és remélt majdani feltűnésére. Ígéretek szerint a főtér felőli falát visszaépítik eredeti formájába, és akkor nem csorbul meg a városrész szecessziós látványa. De szecessziós-e egy 2019-ben épült ház fala? Főtérért aggódóként az is kérdés számomra, hogy hiteles-e egy olyan épület, amely kívülről 19. századot mutat, de a fal mögött a 21. század funkcionalitása jelenik meg? Negyvenkét évvel ezelőtt helyeztek ki lelkipásztornak a Görgény völgyébe, és olyan jó érzés volt az 1758–1760 között épült egyszerű, hangulatos református templombelső meleget sugárzó bútorzata között felfedezni, meglátni a karzatot uraló orgonát, amire az akkori gondnok megjegyezte: ez csak látszat, mert az első sípsor mögött üres a hangszerek királynője. Ilyen csalódás lesz majd az újonnan felépített Fő tér 24. számú épület is.

Aztán az is félelemmel tölt el engem, hogy ha egyszer törvényesen rést ütöttek Marosvásárhely főterének kialakult, megszokott és megszeretett városképén, akkor már csak idő kérdése, hogy hol és mikor alakítják át ezt a még ránk jellemző erdélyi városképet másfajta stílusban.