Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Karácsony és újév között az ember érje be az ünnepi asztal morzsáival. Tömörkény Istvánnál azt találjuk, hogy miután levágják a hízót, lesz belőle sonka, kolbász, orja, hurka, szalonna és mindenféle körömfaladék. „Azt mondja a minap Pál Mihály kanász, amint gyönyörködve nézné a hízókat: – Nem úgy kék ezt hívni, uram, hogy disznó, hanem hogy összömadta.”
Olvasmányaim igencsak vegyesek. Sipos Domokos városában élő ismerősöm segítségével jutottam hozzá a Pásztortűz című szépirodalmi és művészeti folyóirat néhány számához – sajnálta kidobni a paksamétát. Az 1931. november 22-i jelzettel megjelent lapban (XVII. évfolyam, 23. szám) megakadt a szemem a második (belső) oldal reklámjainak egyikén. Nosza, beütöm a hirdető nevét, hadd lám, segít-e a világháló tudománytára fölfedni a jeles férfiú kilétét. És ezt olvasom: Donáth László (1955) evangélikus lelkész, publicista, politikus (MSZP), Budapest 4. sz. (III. ker.) választókerület, 1955. december 5-én született Budapesten. És így tovább. Találatok száma: Results 1–10 of about 165,000 for Donáth László.
Hát nem ez az én emböröm. De mindjárt beugrik egy másik infó: Donáth László (1883–1967) erdélyi magyar református pap és író. Róla van tehát szó a reklámban. Etéden született 1883. április 5-én, és Nyárádszentsimonban halt meg 1967. december 2-án. Falusi kovácsmester fia, az alsó gimnáziumot Székelyudvarhelyen, a felsőt Marosvásárhelyen végezte. A református teológián tanult egy évig Kolozsvárt, majd Debrecenben. Lelkész volt Vadasdon, Nyárádmagyaróson, Harasztkeréken, Berettyószéplakon, majd nyugdíjasként tovább szolgált Havadtőn és Székelyföldváron. A Kemény Zsigmond Társaság tagja. Első novellái a Zord Időben jelentek meg, s a Pásztortűznek is munkatársa volt. 1927-ben a Temesvári Hírlap novellapályázatán I. díjat nyert. Anekdotikus hangvételű írásaiból kicseng a szociális igazság érvényesítésének követelése. Egy cikke a Keleti Újság 1929. szeptember 19-i számában (Üzen a sírdomb és beszél a fejfa…) indította el a dicsőszentmártoni Sipos Domokos-síremlék felállításának irodalmi mozgalmát. Irodalmi hagyatékában hat színdarab és hat kisregény maradt kéziratban, ezek közül mint korrajz kiemelkedik Kényszerszünet c. önéletrajzi regénye. Kötetei: Humoros esetek (novellák, Kolozsvár, 1928); Jairus fia (novellák, Marosvásárhely, 1929); Szegény bolond (elbeszélések, Kolozsvár, 1931); Cserefa Gyuri (regény, Budapest, 1932); Tövig égő gyertya (novellák, Nagyvárad, 1934); Az utolsó falat kenyér (színjáték, Nagyvárad 1939). A Keleti Újságról érdemes megtudnom, hogy a két világháború közötti időszak (1918–1944) egyik leghosszabb életű romániai magyar napilapja volt. A Ferenczy Gyula elnökletével létrehozott Lapkiadó Részvénytársaság indította meg Kolozsvárt 1918 karácsonyán, s miután címét 1944. június 15-én Keleti Magyar Újságra változtatta, 1944 őszén szűnt meg, feltehetően az 1944. október 6-i számmal. A Keleti Újság kétségkívül legreprezentatívabb prózaírója Sipos Domokos, vele együtt jelentkezett Ormos Ede, Kiss Ida, itt jelent meg Kacsó Sándor később egy kötetének is címet adó Utoljára még megkapaszkodunk című novellája. A lap átfogó, demokratikus irodalompolitikája tükröződik abban a válogatásban is, ahogyan alkalmilag Déry Tibortól (Utolsó pillanatban, 1921) és Móricz Zsigmondtól (Bajban, 1924) közölt elbeszélést, életképet. Benedek Elek ujjongva írta: „…egyszerre csak erős, egészséges erdélyi magyar irodalom köszöntött be az olvasni szerető magyarok hajlékába. Általában eddig név szerint nem ismert, nagy, erős talentumok léptek elő az ismeretlenség homályából, s én meghatott csodálkozással kérdem: hol voltak, hol rejtőztek eddig? […] nyilván a nagy világösszeomlás, a nagy megrendülés rázta fel a szunnyadó őserőt.”
A Keleti Újság hasábjain néhány év leforgása alatt 86 költő, 144 prózaíró, 10 színműíró, 85 irodalomkritikus és publicista, több mint 39 műfordító sorakozott fel. Leggyakrabban közölt szerzői: Balázs Ferenc, Bárd Oszkár, Barta Lajos, Bartalis János, Becski Irén, Benedek Elek, Bíró Lajos, Darvas Simon, Hajnal László, Jakab Géza, Kaczér Illés, Kádár Imre, Kakassy Endre, Karácsony Benő, Keresztessy Ágnes, Kibédi Sándor, Kiss Ida, Ligeti Ernő, Nagy Dániel, Ormos Ede, Pap József, Somlai Károly, Szentimrei Jenő, Szombati-Szabó István és Zsolt Béla. Első önálló novellapályázata (1922) adott tollat Tamási Áron kezébe: Szász Tamás, a pogány c. legelső írása itt jelent meg 1922. július 23-án. A lap szépirodalmi rovataiban a rövid prózai írások uralkodtak. Ezek színvonalát olyan novellák és elbeszélések jelzik, mint Sipos Domokos Rettenetes angyal és Pálffyné Gulácsy Irén A bogár c. alkotása. 1925-től kezdve a rövid prózai írások mellett feltűntek a folytatásos regények is, köztük Markovits Rodion Szibériai garnizonja. A versrovatot, valamint az irodalomkritikai és publicisztikai rovatokat nagyfokú változatosság, ezen belül pedig a korszerűbb megnyilvánulások iránti érdeklődés jellemezte.
Hát ez az. A jelzett oldal tetején található a Tartalom, Nyirő-novella (A virágszedő asszony), Kőmíves Nagy Lajos búcsúztatójában így ír: „Várady Miklós búcsúzik a színpadtól, leghűségesebb szerelmétől, amely a tiszta öregség hamvas napjaiig kitartott Mellette, ifjúvá konzerválta aranyzománcos kedélyét.” Ezért a jelzős szerkezetért legyalogolnám a maratoni távot, meztélláb. Reményik Sándor közli Bánk bán utolsó monológja című költeményét, továbbá olvasható Szentmihályiné Szabó Mária Aranymadarak című novellája, Gyalui Farkas emlékezése (Néhány nevezetes íróról), W. Sommerset Maugham elbeszélése folytatásokban (Fráter György fordítása), Dsida Jenő Tóparti könyörgés című verse, és egy ma is megszívlelhető írás (Szabó István Sándor: A társasélet követelményei), valamint idős Szemlér Ferenc Brassó című verse. A Szerkesztői üzenetekben azt válaszolja bizonyos Kiss Jenő Mócsról keltezett levelére Császár Károly, hogy „Szerkesztőségünkben tett látogatása alkalmával szerény, jónevelésű fiatalembernek ismertük meg, akiben ezek mellett még a tehetség szikrája is fel-felcsillan. Udvarias kérdésre sok mindent meg tudtunk volna magyarázni, még ha nem is kötelességünk – most azonban csak sajnálni tudjuk, hogy első, kellemes benyomásunkat elrontotta. Egyre még figyelmeztetjük: ez a fellépés nem a magabízó, mellőzött tehetségé, hanem a félművelt, titánkodó, hepciáskodó tehetségtelenségé.” Hogy aztán mire vitte ez a Kiss Jenő, aki nem tudná, nézze meg úgyszintén a neten.
A tartalomjegyzék alatt egy banki reklám és egy írógép-vásárlási ajánlat, a többi könyv. A mai magyar társadalom Weis Istvántól, Csűrös Emília gyermekszíndarabjai, Tóth Tihamér Hiszek egy Istenben című kötete, Erdély története Jancsó Benedektől, na és egészen alul a „Czelnai Cukrászat és hideg büffé, az egyetlen jó büffé- és cukrászkönyv” mellett ez áll: „Ne mulassza el megrendelni: Donáth László: Humoros esetek és Jairus fia című novellás köteteit. Külön 100 lei, együtt 160 lei. Kapható a szerzőnél: Roteni–Harasztkerék. U. p. Oaia–Székelyvaja, Jud. Mureş.” Szóval Vaja akkor még nem volt Văleni, hanem Oaia (Juh).
Keresem a körömfaladék meghatározását. Az internetes értelmező szótárakban nem lelem, inkább mindet eladni akarják. Az is lehet, hogy csak ügyetlen vagyok. Ellenben kagylógyöngyként bukkan fel szép irodalmi példa. Tömörkény 1910-es Tor című írása mellett például Tersánszky Józsi Jenő A csóka című regényének harmadik része, a 27. fejezet a Nyugat 1925-ös, 14–15. számából. Abban a nebulók hangyákért indulnak a legközelebbi zsombékhoz. „Ezeket katonáknak hívták és beeresztették a prücsöklyukba. Csakugyan ki is hoztak egy csomó prücsköt. Ugyancsak fűszálakkal is kiszekáltak néhányat. Aztán leterítették a könyveket és azon ugratták őket. ’Ez legyen hát a tanulás? Hisz ez generális dolog!’ Én is buzgón vettem részt ezekben a bogártani munkálatokban. Jutalmul enyémek lettek a megsérült kísérleti alanyok. A prücsökhús is körömfaladék.”