Adventre hangoló történet az Ariel színházban
Egy otthontalan kutyus és egy professzor bájos egymásra találásának lehetett szem- és fültanúja a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház október 17-i, szombat délutáni bemutatójának közönsége. Marék Veronika Prémszakáll és Torzonborz című meséjét Barabás Olga varázsolta színpadra. A 4 éven felüli gyermekeknek szóló előadás dramaturgjával, rendezőjével a premier előtti napon, múlt pénteken beszélgettünk.
– Hogyan került képbe éppen ez a történet?
– Marék Veronika meséin nagyon sok nemzedék felnőtt, de valahogy úgy alakult, hogy az Ariel színház eddig még nem mutatott be egyet sem közülük. Ez a történet egy könyvesboltban talált rám, ahol éppen nem gyerekeknek szóló kiadványokat nézegettem, és egyszer csak hirtelen feltűnt, hogy milyen szépen illusztrált az egyik mesekönyv. Ez volt a Prémszakáll és Torzonborz. Belelapoztam, majd meg is vásároltam. Kimondottan az illusztrátor, Baranyai András rajzai miatt vettem meg. Amikor olvasni kezdtem, kiderült, hogy ez egy nagyon egyszerű, világos, kedves kis történet. Megtetszett nekem, ezért felvetettem a színháznak, hogy milyen jó lenne, ha valami ilyesmit is mesélnénk a gyerekeknek, illetve az őket elkísérő felnőtteknek, akik szintén megtalálhatják benne a maguk részét, azt, amitől jól érzik magukat.
– Milyen közeget hoz nézőközelbe az előadás?
– Ez egy jelenkori történet, ami egy mindenki számára ismerős városi környezetben játszódik, van benne buszmegálló, vannak házak. Egy olyan kiskutyáról szól, amelyiknek elég rossz irányt vett a sorsa, de aztán összetalálkozik egy idős professzorral, és ha nehezen is, de egymásra találnak. Ezáltal fogalmazódik meg, hogy nincs olyan szomorú vagy reménytelen helyzet, ami ne fordulhatna jóra, mindössze annyi kell, hogy figyeljünk egymásra, és próbáljunk segíteni egymásnak, ahogy a kiskutya is a professzornak és fordítva. Amint azt a városkép is érzékelteti, a cselekmény az adventi időszakban játszódik. Hamarosan mi is belépünk az ünnepvárás időszakába, és, bár ez nem egy karácsonyi mese, azt szeretném üzenni vele, hogy bárcsak mindenkivel történne valami hasonlóan csodálatos advent idején.
Visszaadni a sajátos derűt
– Mi volt a rendezői koncepció?
– Azt szerettem volna megjeleníteni a színpadon, ahogyan rám hatott a mese a maga egyszerűségével és tisztaságával. Végig arra figyeltem, hogy ez a Marék Veronika-féle tipikus derű érzékelhetővé váljon, ezt meséljük el. Számomra az volt a legfontosabb, hogy ne térjek el ettől, és így ne érje nagy meglepetés azokat a gyerekeket, akik olvasták vagy akiknek felolvasták ezt a mesét.
– Mikor kezdődött a próbafolyamat?
– Rögtön évadkezdés után, szeptember elsején, és mostanáig elég megfeszített ritmusban dolgoztunk, mert annak ellenére, hogy ez egy nem egészen ötvenperces előadás, minden szempontból rengeteg munkát igényel. Szerettem volna kihasználni a színházi eszközöket, ebben is nagyszerű partner volt a társulat. Minden közös munka alkalmával megállapítom, mennyire lelkiismeretes és öntudatos ez a csapat. Keményen húztunk egy irányba, és reméljük, hogy mostanra behajóztunk a kikötőbe. A bábművészek között egyébként Szűcs Tamás személyében egy új kollégánk is van, aki az itteni Művészeti Egyetemen végzett, majd Kolozsváron dolgozott, onnan jött vissza Vásárhelyre, és most első alkalommal lép az Ariel közönsége elé. Mellette két egyetemista munkatársunk, Berekméri Réka és Kőrösi Áron is újra megmutatkozik, ők korábbi előadásokban is szerepeltek már. Prémszakáll professzort Cseke Péter alakítja, Torzonborzt pedig Halmágyi Éva és Máthé Rozália, a kutyus ugyanis két formában jelenik meg.
Lírai látványvilág és Schumann-motívumok
– Milyen bábtechnikák kapnak szerepet a mesejátékban?
– Főként az asztali báb módosulatai. Most már a bábozásnál is többféle irány ötvöződik, ezt maga a történetmesélés, illetve a tér határozza meg. Élő szereplők is megjelennek a cselekményben, illetve van egy maszkszínházas animációs rész is. Ez tulajdonképpen mozgástechnika, amiről sokat nem szeretnék elárulni, hogy ne lőjem le a poénokat, elöljáróban annyit mondhatok, hogy azok az elemek, amelyekkel találkozunk a kinti világban, és amelyek egy helyben állnak, nálunk megmozdulnak, van egy életük, és beleszólnak a szereplők életébe.
– A látványvilág inkább részletgazdag vagy leegyszerűsített, lényegre törő?
– A Matyi Ágota báb-, díszlet- és jelmeztervezővel közös munkában fontos szempont volt, hogy megteremtődjön a mesei világ. Annak ellenére, hogy a térben megjelenő elemek ismerősek számunkra, hiszen, ha kilépünk az utcára, ugyanezeket látjuk, az előadás formavilága líraibb, teátrálisabb. A látványvilág részletgazdag, de nem realista értelemben; a szó legnemesebb értelmében mesés.
– Hogyan illeszkedik ehhez az előadás zeneisége?
– Régi vágyam volt egy olyan történetet bemutatni, amelyben használhatjuk Schumann Gyermekjelenetek című kis zenei etűdjeit. Ennél a mesejátéknál ez nagyszerűen adta magát, persze nem egy az egyben, hanem motívumonként. Az előadás zenéjét szerző Apostolache-Kiss Zénó, akár a dzsessz-zenében, nagyon szépen elkalandozik egy olyan irányba, ami beilleszkedik a mesébe, segíti a történetmesélést. Néha vissza-
visszatér egy Schumann-motívum, aztán újra eltűnik, így egy klasszikus és modern elemekből felépülő zenei világ jön létre. Zénó mesterien érti ezt a fajta átalakítást, azt, hogy hogyan kell színpadi zenét írni egy jelenethez, illetve történethez.
A Prémszakáll és Torzonborz legközelebb október 29-én, csütörtökön 18 órától látható az Ariel színház nagytermében.
