2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Precedensértékű ítélet közpénzekkel zsaroló önkormányzati vezetők ügyében

  • 2016-01-17 17:40:44

Befolyással való üzérkedésért marasztalta el pénteken Krassó-Szörény megye törvényszéke a megyei önkormányzat vezetőit, amiért a 2014-es elnökválasztáson a pártjuk jelöltje számára 
„hozott” szavazatszámtól tették függővé a költségvetési források elosztását az alakulat polgármesterei között.
Sorin Frunzaverdét, a megyei tanács elnökét két év felfüggesztett, helyettesét, Ionesie Ghiorghionit pedig három év és négy hónap letöltendő büntetésre ítélték, amiért a költségvetési források megvonásával fenyegették meg azokat a liberális polgármestereket, akik nem „gyűjtenek” elegendő voksot a párt államfőjelöltje, Klaus Johannis számára. Az elsőfokú ítélet ellen tíz napon belül lehet fellebbezni.
Ugyanezért zajlik bűnvádi eljárás a Szatmár megyei önkormányzat alelnöke ellen is, aki állítólag Victor Ponta szociáldemokrata jelöltnek próbált zsarolással voksokat gyűjteni. Ez utóbbi ügyben még nem emeltek vádat, a héten viszont a korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi kirendeltsége tanúként idézte be az ügyben Victor Ponta volt miniszterelnököt.
A pénteki ítélet precedenst teremthet a román igazságszolgáltatásban, és hozzájárulhat egy évtizedek óta bevett gyakorlat visszaszorulásához. Jelenleg a pártok és kisebbségi szervezetek politikusai hatékonyságát sokan annak alapján ítélik meg, hogy mennyi költségvetési pénzt sikerült a központosított országban az általuk képviselt közösség felé irányítaniuk. A közpénzek elköltése felett gyakorolt hatalom így közvetlenül befolyásolja az illető politikusok újraválasztásának esélyeit, és ezt valamennyi romániai párt igyekszik politikai céljaira felhasználni a községi tanácsosoktól kezdve az országos vezetőkig. A sajtó tényként kezeli, hogy a polgármesterek és a politikai alapon kinevezett intézményvezetők annak függvényében kapnak támogatást projektjeikre pártjuk magasabb rangú vezetőitől, hogy hány szavazatot „hoznak” közösségükből a párt számára, de először történt meg, hogy a bíróság ezt korrupciónak minősítette, és börtönbüntetéssel sújtotta.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató