Arra figyelmeztetett a napokban a jegybank kormányzójának tanácsadója, hogy a görögök sorsára juthatunk, ha nem folytatódik az államháztartás tavaly megkezdett rendbetétele. Az említett szakértő az évek során számos kemény hangú nyilatkozattal állt elő, és a lényeget tekintve ezúttal is igaza van, mondandója mégis pontosításra szorul. Nem feltétlenül a görög példával kell riogatni a hazai közvéleményt, mert 16 éve már a saját bőrünkön is tapasztaltuk egy olyan válság következményeit, amilyen felé most is haladunk.
Annyiban érthető a példálózás, hogy a pénzügyi világban a görögök számítanak a csőd szinonimájának, abból kifolyólag, hogy országuk a 19. század első harmadától számított modern történelme során ötször jelentett államcsődöt hivatalosan. A 2010-es krízis során, amelyre a szakértő hivatkozik, pont nem mentek csődbe, de csak azért, mert az ország az eurózóna tagja volt, így mentőcsomagokkal gazdaságilag lélegeztetőgépen tartották, de a komoly recessziót, az állami bérek visszavágását így sem kerülhették el.
A krízis árát a görög adófizetők törlesztették a megszorításokban és az elszálló árakban. Pontosan úgy, ahogyan nálunk is a kisember fizette meg a 2009-es megszorítások következményeit. Az akkori válság idején nálunk 25 százalékkal vágták le az állami fizetéseket, és egy lépésből 5 százalékkal emelték meg a héát. És a lej értékének drasztikus csökkenése tömegesen vitte csődbe azokat a hiteleseket, akik a krízist megelőző években valutaalapú kölcsönt vettek fel.
Az is közös mind a két válságban, hogy az adófizetők a politikusok felelőtlenségének árát fizették meg. A görögöknél a válságban az is nagy szerepet játszott annak idején, hogy éveken keresztül kozmetikázott adatokat közöltek az államadósságról és az államháztartási deficitről, és ez visszaütött, mert amikor kiderült a valóság és a baj, akkor a befektetők bizalma is megrendült az országban. Nálunk a kétezres évek végén kirobbant világválság adta meg a kegyelemdöfést az azt megelőző kormányzati ciklus során a felelőtlen költekezéssel már megroggyantott államháztartásnak. És ha a politikusok felelőtlenségéről van szó, nálunk az most is az első számú oka a bajnak. A legutóbbi parlamenti választások után felállt koalíció felvállalta, hogy rendbe teszi az előző, lényegében ugyanazokból a pártokból álló kormányzat túlköltekezése miatt a tönk szélére került államháztartást. Aztán érdemi munkát nem sokat végzett, mert a két nagyobb párt az együttműködés helyett inkább egymást marta, végül májusban meg is bukott a kormány. Azóta sem volt elég sürgős összehozni egy újat, amelyiknek muszáj lesz folytatnia a reformokat. Minél tovább húzzák az időt, annál inkább fájni fog a válságkezelés. És mint minden válságban, ezúttal is mi, az adófizetők húzzuk a rövidebbet.
