2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ponta ügyének a vizsgálata a végéhez közeledik

  • 2015-09-08 15:19:56

Most már a végéhez közeledik a vizsgálat abban az ügyben, amelyben Victor Ponta kormányfő gyanúsított, még néhány bizonyítékot kell rendezni.

Most már a végéhez közeledik a vizsgálat abban az ügyben, amelyben Victor Ponta kormányfő gyanúsított, még néhány bizonyítékot kell rendezni – jelentette ki kedden Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze.
A miniszterelnököt legutóbb a múlt héten hallgatták ki, amikor közel egy órát tartózkodott a korrupcióellenes ügyosztály székházában, távozásakor pedig úgy nyilatkozott, hogy a kihallgatás civilizált volt, ő pedig válaszolt az üggyel megbízott ügyész valamennyi kérdésére.
„Már csak egy dolog maradt, amit valószínűleg közölni fog önökkel az ügyész. Kérelmeztem, hogy ügyemet válasszák le, mivel semmi köze a nagy dossziéhoz, hogy mielőbb le lehessen zárni, így vagy úgy. Úgy hiszem, hogy az én érdekem, az ügyészségé és a közvéleményé is, hogy az én apró részletem ne álljon a nagy dossziéban. Ha az ügyész elfogadja, akkor hamarosan ítélet születik” – fejtette ki Ponta, amikor elhagyta a DNA székházát.
Ezt megelőzően a kormányfő augusztus 19-én járt a korrupcióellenes ügyosztály székházában, amikor az ügyészek bejelentették, hogy zárolták Ponta egyik lakását, hogy vissza tudják szerezni az 51.321 lej értékű kárt, amit a miniszterelnök adócsalásban való bűnrészesként okozhatott. Az összeget a Turceni–Rovinari-ügyben végzett könyvvizsgálat során állapították meg.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség közlése szerint a Turceni–Rovinari-ügyben az ügyészek a bűnvádi eljárás beindításáról döntöttek „Victor-Viorel Ponta gyanúsított ellen, aki a tettek elkövetésekor ügyvédként tevékenykedett, a Ponta-Victor-Viorel ügyvédi iroda törvényes képviselője volt, jelenleg pedig Románia miniszterelnöke, és akit a DNA 17 rendbeli okirat-hamisítással, adócsalásban való folytatólagosan elkövetett bűnrészességgel és pénzmosással gyanúsít”.
A DNA ügyészei azért gyanúsítják Pontát okirat-hamisítással, mivel számlákat adhatott ki törvénytelenül egy, az ügyvédi irodája és Dan Şova ügyvédi irodája közötti szerződés alapján. A vádhatóság megállapította, hogy a valóságban a kormányfő semmiféle tevékenységet nem fejtett ki a Dan Şovával való együttműködési megállapodás alapján.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató