2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ponta szerint megalapozatlanul gyanúsítják Klaus Johannist adócsalással

  • 2015-08-26 15:46:58

Victor Ponta miniszterelnök szerint hozzá hasonlóan politikai ellenfelét, Klaus Johannis államfőt is megalapozatlanul gyanúsították meg tisztességtelen vagyonszerzéssel és adócsalással – közölték szerdán a bukaresti lapok, Ponta egy előző esti nyilatkozatát idézve.
A korrupciógyanúba keveredett szociáldemokrata politikus „jogászként” „kacsának” nevezte azt a sajtóban megjelent vádat, miszerint Johannis elmulasztott volna feltüntetni 115 ezer eurónyi, bérbeadásból származó bevételt vagyonnyilatkozatában.
Hozzáfűzte: a „bizonyítékok nélküli” vádaskodásnak talán mégis lesz annyi haszna, hogy így Johannis megérti, milyen könnyű megvádolni valakit, csak azért, mert fontos tisztséget tölt be, és „belátja”, hogy elhamarkodottan kérte az ő – Ponta – lemondását június 5-én, amikor bűnvádi eljárást kezdeményezett Ponta ellen a korrupcióellenes ügyészség.
A kormányfő szerint őt „csak 12 ezer eurónyi” adó befizetésének elmulasztásával vádolták, ám utóbb egy szakértői vizsgálat kimutatta, hogy nem tartozik az államnak.
Johannis vagyonosodásáról a Riseproject.ro oknyomozó portál közölt több sajtótermék által átvett átfogó elemzést, amelyben azt állította, hogy a Johannis család csalással (egy végrendelet meghamisításával) kaparintott meg egy Nagyszeben központjában álló ingatlant, a város polgármesteri tisztségéből tavaly államfővé választott Johannis pedig vagyonnyilatkozatában letagadta a szóban forgó ingatlan bérbe adásából szerzett bevételei egy részét.
Az elnöki hivatal utóbb közleményt adott ki az ügyben, amely szerint az államfő minden bérleti díjból származó bevételét feltüntette vagyonnyilatkozataiban, és az adót is befizette utánuk.
Az elnöki hivatal nem reagált arra a vádra, miszerint a Johannis család törvénytelen módon alapozta volna meg ingatlanvagyonát, mint ahogy az államfőt „védelmébe vevő” Ponta sem tért ki arra, hogy őt nem adócsalással – saját adókötelezettsége befizetésének elmulasztásával –, hanem okirat-hamisítással, illetve adócsalásban és pénzmosásban való bűnsegédlettel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató