Polifon (1985–1989)

Tárlat és album a marosvásárhelyi együttesről

Amint arról a Galériák fehér éjszakája című országos kulturális eseménysorozatról szóló ismertetőben is olvashattak, a marosvásárhelyi rendezvény egyik igencsak érdekesnek bizonyuló pontja lesz Diana Gherendi POLIFON (1985–1989). Rock at Any Risk című kiállításának megnyitója az Enescu utcai K’ARTE szobában október 2-án, vasárnap 19 órakor. 

Diana Gherendi legutóbbi munkája ismét a marosvásárhelyi közelmúlt kultúrájának állít emléket – ezúttal a diktatúra utolsó évtizedében alakult Polifon nevű rockegyüttesnek, ellenkulturális gesztusokkal telített, nyolcvanas évekbeli pályafutásán keresztül. A kutatómunka a kulturális és történelmi jellegű riport, valamint a publishing műfajait is magába foglalja, és egy olyan kiadványt eredményez, amely a tárlaton túlmutatóan is emléket állít és archiválja az értékes anyagot. A tárlaton többek között láthatjuk az együttesről (Alexandru Man, Farkas Bandi, Mircea Boariu, György Imola és Adrian Cozma) készült fotókat, beszámolóikat az adott korszakról, koncertplakátokat, korabeli sajtóanyagot, cikkeket, dalszövegeket.

A Polifon valamilyen szinten a Bronx nevű projekt folytatásának is tekinthető: utóbbit 2016 és 2018 között állította össze a szerző, aki kutatói munkája során arra kereste a választ, hogy hogyan próbál ellenállni az akkori román és magyar fiatalok generációja a rendszer okozta nyomásnak. A kutatómunka eredményét, a Bronx című kötetet felterjesztették a Legszebb hazai kiadványok című 2016-os országos könyvdizájnversenyre, valamint bemutatták a lipcsei, londoni és torinói nemzetközi könyvvásárokon is.

Az 1985 és 1989 között aktív Polifon rockegyüttes biográfiája olyan időutazás, amely az ellenkultúrába ágyazott, óvatos, félszeg, talán kissé gyerekes, a politikai üzenetet a poétikai üzenet mögé rejtő, ám mégis rendszerellenes gesztusokat mutatja be. A nyolcvanas évek fekete évtizedében a szekuritáté keretén belül egy speciális, R nevű egység működött, amely a külföldi, Romániában betiltott „dekadens” zenét műsorra tűző rádióadók lehallgatásával és ezen adók hallgatói, illetve az azokkal való kapcsolatfelvételt megkísérlők követésével, az utánuk való nyomozással foglalkozott. Több fiatalt is meghurcoltak ezzel kapcsolatosan. 

A nyolcvanas években a mindent eluraló jegyrendszer, az éhezés, a fagy, a sötétség, az információmegvonás, a propaganda, a társadalom fölötti abszolút kontroll, a folyamatosan növekvő számú szekuritátés dosszié, a művészetek, a film, a zene, a tévécsatornák fölött uralkodó cenzúra az országot koncentrációs táborrá változtatta. A fiatalok mást akartak, alternatívákat kerestek, másként reagáltak a hivatalos és kötelező programokra. A Nyugatról érkező, magyarországi vagy németországi rokonok által küldött kazettákról és lemezekről szóló rockzene nyújtotta a kiutat sok marosvásárhelyi magyar és román fiatal számára. Az AC/DC, a KISS, a Pink Floyd, a Judas Priest és társaik muzsikája új perspektívákat nyújtott a fiatal generációknak, a marosvásárhelyi rock és heavy metal szubkultúra ily módon gesztusértékű ellenállássá vált. 

A nyolcvanas években több mint húsz zenekar választja, egyáltalán nem meglepő módon, ezt a műfajt. Próba- és koncerttermük, főhadiszállásuk, bemutatkozó helyszínük a Szakszervezetek Művelődési Háza (a „Szindikát”) volt.

Visszautasítás, csökönyösség, ellenkezés vagy egyszerűen csak vágy a zenélésre, a zene- vagy a barátok kedvéért: az említett kedvezőtlen kontextusban mindezek jó motiváció voltak arra, hogy Alex, Bandi, Adi, Mircea, Imola, Feri és mások Polifon akarjanak lenni. Bandi és Alex 15-16 évesen alakították a Polifont – írja az együttesről és a tárlatról Diana Gherendi. 

A szervezők azért próbálkoznak minél hitelesebben megragadni e korszak, a rockellenállás vagy ellenkultúra szellemét, hangulatát, mert kezdeményezésük része egy olyan album-könyv kiadása is, amely helyi kultúrtörténeti mintaként értékesíti és megőrzi (túl a kiállítás mulandóságán) ezt az értékes dokumentumanyagot.