2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Peti András cáfolja a „folyosói pletykát”

A marosvásárhelyi tanács legutóbbi, februári soros üléséről a február 25-i lapszámunkban megjelent tudósítással kapcsolatosan Peti András az érintett jogán kérte azt, hogy megcáfolja a cikkben megjelent állítást.

A marosvásárhelyi tanács legutóbbi, februári soros üléséről a február 25-i lapszámunkban megjelent tudósítással kapcsolatosan Peti András az érintett jogán kérte azt, hogy megcáfolja a cikkben megjelent állítást, miszerint a tanácsülésen a citymenedzseri állás létrehozására vonatkozó határozattervezet elfogadásával kapcsolatosan „a folyosón az a szóbeszéd járta, hogy Peti András megszavazta az új állását”. Továbbá szükségesnek tartotta azt is, hogy pontosítsa az Erdélyi Iskola személyiségeinek szobra, illetve a Bethlen Gábor-szobor felállítása kapcsán megjelent információkat. 
Az alpolgármester a létrehozandó városgazda állással kapcsolatosan a következőket mondta lapunknak: 
– Közszereplőként gyakran szembe kell nézni ármánykodással, rosszindulattal és hitelrontási kísérlettel. Ezt a célt szolgálta a „folyosói pletyka” is. Azt is sajnálom, hogy amikor a média folyosón elhangzó pletykákat közöl, nem kéri ki az érintett álláspontját, s így helyet kap a félretájékoztatás. A Népújságban a citymenedzseri állással kapcsolatban megjelent cikk sajnálatos módon teljes mértékben valótlanságot, lehetetlenséget, törvénytelenséget állít. Jogászként a törvényességet képviseltem, ezt soha semmilyen esetben nem írhatta felül semmi és senki. A közösség bizalmát élvezve, jelenleg alpolgármesteri tisztséget töltök be. A törvény értelmében a választott tisztségek összeférhetetlenek a végrehajtói beosztásokkal. Konkrétan: városi tanácsosként, alpolgármesterként nem tölthetek be végrehajtói állást, hiszen az előbbi feladata a jogalkotás, míg az utóbbi ezek alkalmazása, végrehajtása. Aki tehát helyi tanácsos, az csak akkor lehet citymenedzser, ha lemond az előbbi megbízatásról. Nekem nem áll szándékomban lemondani a tanácsosi mandátumomról. Másrészt, ha érdekelt lennék abban, hogy jelentkezzek a szóban forgó állásra, akkor nem veszek részt az erre vonatkozó határozattervezet előkészítésben, a vitában és a döntéshozatalban, azaz ennek megszavazásában. Tudjuk nagyon jól, hogy Poruţiu Mihai korábbi megyei tanácsos ellen vizsgálatot indított az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), mivel tanácsosként megszavazta a repülőtér átszervezésére vonatkozó határozattervezetet, noha akkor még meg sem volt hirdetve a versenyvizsga arra az állásra, amelyet utólag elfoglalt. Így tehát ezért 
sem szavazhattam meg magamnak az állást. 
A citymenedzser gyakorlatilag a polgármester segítője, „jobb keze”. Én nem kívánok ezzel a polgármesterrel ilyen tekintetben együttműködni. A politikai tevékenységet szeretném folytatni, ha ez kizárja egy végrehajtó tisztség betöltését. 
Sajnos az elmúlt időszakban többször felröppent ez az információ, hogy leváltanak jelenlegi beosztásomból, vagy valahová áthelyeznek. Ezekkel a híresztelésekkel az a cél, hogy elbizonytalanítsanak munkámban, elhalványítsák eddigi eredményeimet. A következő időszakban a helyhatósági választásokra szeretnék összpontosítani, arra, hogy Soós Zoltán elnyerje a polgármesteri tisztséget, és remélem, ő lesz az, aki kiválaszthatja a citymenedzsert, de hangsúlyozom, ez esetben sem érdekel ez a beosztás. 
Ami a határozattervezet végrehajtását illeti, egy fontos részlet elkerülte a figyelmet. A februári ülésen tulajdonképpen egy elvi döntés született arról, hogy az önkormányzat létrehozza a citymenedzseri beosztást. A határozat 5. cikkelyében az áll, hogy a polgármesteri hivatalnak 60 napon belül módosítania kell szerkezeti felépítését. Erre csak májusban kerülhet sor, s amennyiben kiírják a versenyvizsgát, akkor az óvási, elbírálási időszakot is figyelembe véve, a helyhatósági választások után júliusban nevezhetjük meg a városgazdát – mondta Peti András. 
Az Erdélyi Iskola személyiségeinek szobrára és a Bethlen Gábor-szoborra vonatkozó helyi tanácsi határozattervezetekkel kapcsolatosan az alpolgármester a következőket pontosította:
– Tavaly augusztusban a hely tanács RMDSZ-frakciója kezdeményezte Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szobrának a felállítását. Az erre vonatkozó határozattervezetben, amelyet a tanácsülés napirendjére tűztünk, pontosan leírtuk a javasolt helyszínt: a Bernády György téren a várfal melletti helyet. A viták folyamán „a másik fél” kiegészítette az eredetileg csak a Bethlen Gábor szobrának a felállítására vonatkozó határozattervezetet az Erdélyi Iskola képviselőinek szoborcsoportjával, amelyet ugyancsak a vár környékére határozott meg. Végül augusztusban a helyi tanács nem fogadta el a határozattervezetet, mert a főjegyző szerint ehhez az ülésen jelen levő önkormányzati képviselők szavazatának kétharmados többsége kellett volna. Ehhez pedig egy szavazat hiányzott. A februári tanácsülésen „fordított sorrendben” terjesztették elő a határozattervezet. A napirendre tűzött határozattervezet az Erdélyi Iskola képviselőinek szoborcsoportjáról szólt, amelyet korábban, a költségvetési bizottság javaslatára kiegészítettek az eredeti – az augusztusi tanácsülésen szereplő – Bethlen Gábor-szobor kihelyezésére szóló határozattervezettel. Mivel a Bethlen Gábor-szobortól eltérően az Erdélyi Iskola képviselői emlékművének most sem volt pontosan meghatározva a helyszíne, a frakcióban úgy döntöttünk, hogy kérjük a tanácsülésen a határozattervezet elfogadásának halasztását. Mivel a tanácsban kisebbségben vagyunk, és nem találtunk szövetségeseket, ez ügyben nem sikerült elnapolni a határozattervezetet. Sajnálatosan, az RMDSZ-es kollégák segítségével sikerült végül meghozni a kétharmados döntést.  
Továbbra is fenntartom, ahogy a napirend előtti felszólalásomban is jeleztem, hogy az elmúlt időszakban rengeteg köztéri szobrot helyeztünk ki, amelyek közül némelyek szakmai szempontból nem megfelelőek, ugyanakkor az önkormányzat határozatot fogadott el több szobor felállítására, amelyek a mai napig nincsenek kivitelezve. Ott van az 1989-es forradalmárok emlékműve, amelyet fel kellene újítani, ehhez hasonlóan sajnálatos a Sütő András-szobor kihelyezésének szándékos késleltetése, hasonló helyzetben van Bodor Péter kútjának visszaállítása is. Azért szükséges elkészíteni az erre vonatkozó nyilvántartást, hogy ezek az elképzelések ne ütközzenek az elkövetkezendő időszak városfejlesztési terveivel. S azt is remélem, hogy végre nem csak személyiségekről helyezünk ki szobrokat Marosvásárhelyen, hanem más jellegű köztéri alkotásokkal is gazdagítjuk majd a várost – mondta Peti András alpolgármester. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató