2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Peking szerint kínai muszlimok is harcolnak Szíriában és Irakban

  • 2014-07-28 16:00:39

Feltételezhető, hogy kínai muszlimok is harcolnak az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) oldalán – jelentette ki hétfőn újságírók előtt Kína közel-keleti ügyekért felelős különmegbízottja.

Feltételezhető, hogy kínai muszlimok is harcolnak az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) oldalán – jelentette ki hétfőn újságírók előtt Kína közel-keleti ügyekért felelős különmegbízottja, Vu Sze-ko, aki nemrég tért haza a térségből. Vu úgy vélekedett, hogy a Közel-Kelet és különösen Szíria kiváló kiképzési terepet nyújtott és nyújt a különböző országokból verbuválódott terrorcsoportoknak. Az iszlám országok mellett említette Európát, Észak-Amerikát és Kínát is. Sajtóbeszámolók emlékeztetnek arra, hogy amerikai hírszerzési források szerint Szíriában a 23 ezer főnyire becsült szélsőséges muszlim harcosokból körülbelül hétezren lehetnek külföldiek, többségük európai.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató