Pedagógusszemmel a végzős diákokról

Virtuálisból a valósba

Pontosan egy hónapja tért vissza a diákok egy része a virtuális osztálytermekből az iskola fizikai valóságába. Mint ismeretes, a járványhelyzet sárga forgatókönyve szerint a tanév második félévétől az elemi osztályok és a végzős évfolyamok vehetnek részt ,,élőben” az oktatásban. 

A nyolcadikosok és a tizenkettedikesek számára az újabb váltás a vizsgákra való jobb felkészülést szolgálja. De vissza tudtak-e zökkenni az otthoni komfortzónából az iskolai élet ritmusába, vagy lelkileg, szellemileg még magukon viselik a képernyő előtt töltött hosszú idő nyomait a tizenévesek? – tettük fel a kérdést az ügyben illetékes pedagógusoknak.

Szétszórtabbak, de önállóbbak is 

Kádár Andrea Noémi, a Dr. Bernády György Általános Iskola magyar szakos tanára úgy véli, a diákélet természetes közegétől való, több hónapos távollétnek igen összetett hatása volt a diákokra.

– Az online oktatás megviselte a gyerekeket, az elszigeteltség, a magány nekik sem tett jót. A vírus előtti időkben arra igyekeztünk megtanítani őket, hogy kooperatív módszerrel dolgozzanak csoportban. Ez megszűnt, mint ahogy az is, hogy a tanári magyarázaton túl egymásra is számíthattak. Az online világban a vizuális képességük is romlott, mert bizonyos dolgokban az osztálytermi tábla nem pótolható. Dekoncentráltabbak lettek, de bizonyos tekintetben önállóbbak is.

– Hogyan segíthet a pedagógus a végzősöknek felvenni a tempót?

– Minden tanár érezte, hogy miből lehet elmaradás, és visszatérve azt igyekszünk pótolni, begyakorolni. Sajnos annyira féltünk, hogy ez a visszatérés rövid lesz, hogy elmaradtak a beszélgetések arról, hogy hogy vannak valójában a diákjaink. Úgy látom, sokan érettebbek lettek, komolyabbak, érzik a közelgő vizsga súlyát és jelentőségét. Figyelnek, dolgoznak, rákérdeznek dolgokra. Ha valaki nem ért valamit, az egyik osztálytárs azonnal a segítségére siet, és gyakran olyan szakszerű magyarázatot ad, hogy az valóban célhoz ér. Persze mintha minden pillanatot sokszorosan szeretnénk kihasználni, sokkal gyorsabb a tempó. Tesszük ezt úgy, tanulók és tanárok, hogy rajtunk a maszk. Ez magával hozza azt, hogy a diákok hamar elfáradnak. Máskor, ha ezt láttam, valamilyen formában megpihentünk kicsit. Most erre nincs lehetőség. Amikor egy nap lenyomunk három magyarórát, azt mindenki megérzi. Egészében véve úgy látom, mindkét fél felelősségteljesebben tért vissza. Részemről igyekszem pótolni, haladni és készülni a próbavizsgára is, közben pedig figyelni arra, hogy egy nagy létszámú osztályban is eljusson mindenki a táblához, hogy kiderüljön, érti-e a tanultakat. Nehézséget okoz, hogy ez az első évfolyam, amelyik az új vizsgatételekből vizsgázik. Persze, követjük a tantervet, oldjuk a meglevő kevés tesztet. Próbálom megértetni a tanítványaimmal, hogy a mechanikus tudás mellett gondolkodjanak, és akkor is próbálkozzanak, ha elsőre nem értik, hogyan kell válaszolni. 

Eltűnt a motiváció

Crăciun Melinda román szakos tanárnő, a Traian Săvulescu mezőgazdasági középiskola egyik tizenkettedik osztályának osztályfőnöke a hagyományos oktatás ingerszegényebb eszközeit érzi az egyik legnagyobb akadálynak az online tantermekből való visszatérésben.

– A mostani fiatalok számára a vizuális információ fogadható be a legkönnyebben, és az – iskolaidőben is – számítógép előtt töltött hónapok erre csak rásegítettek. Az online tanórák alatt képek álltak rendelkezésükre, az iskolába visszatérve azonban – kivetítő és számítógép hiányában – legfeljebb nyomtatott lapokat és könyveket tehetek eléjük. A klasszikus tanulási formához való visszatérés sok diákot próbára tesz, az ábrák összekötésére vonatkozó feladatokkal is gondjaik vannak. Kérik az elmúlt hónapokban megszokottá vált vizuális szemléltető anyagot, illetve azt, hogy továbbra is tegyem fel a leckét a classroomba (online tanterembe). Ugyanakkor sokkal kevesebb a motiváció, mint a korábbi végzős évfolyamoknál, és erre a szülőknek sincs megoldásuk. A legtöbb diákot csak a sofőrvizsga érdekli. Emellett, persze, örülnek egymásnak, annak, hogy végre kijöhetnek a házból, de a tanórák közötti szüneteken kívül másért, ami az iskolát illeti, nem igazán lelkesednek. Egyértelműen kijelenthetem, hogy a virtuális világból visszatérő diákok nagy része még nincs felébredve.

– Volt-e mégis valamilyen pozitív hozadéka az internetes oktatásnak?

– Az biztos, hogy bevezetett minket, tanárokat, a 21. századba, a diákoknak pedig megmutatta, hogy nem csak butaságokra lehet használni az internetet. A befelé forduló, gátlásos tanulók, akik az ,,élő” iskola zajos, pörgős világában háttérbe szorultak, és nem tudtak érvényesülni, az otthoni védett környezetből határozottan jobban teljesítettek. Az extrovertált, társas érintkezést igénylő diákoknál azonban egyáltalán nem bizonyult hatékonynak ez a tanulási forma, a szobájukban ülve ugyanis a legkisebb inger is elvonta a figyelmüket az órákról. Pozitívumként említhetem viszont a bentlakásos és az ingázó diákok helyzetét, akiknek az online iskola mindenképpen nagy könnyítést jelentett, mind költség-, mind időmegtakarítás szempontjából. Az is érdekes volt számomra, hogy amíg a tanintézetek be voltak zárva, több tanuló elkezdett magán-órákra járni, a napi programjából ugyanis ez is kitelt. De természetesen kevésbé szerencsés esetekről is beszámolhatok. Van olyan diák, aki két-három testvérrel összezárva töltötte az internetes iskola hónapjait, és be is ismerte, hogy képtelen volt figyelni. Kétségtelen, hogy amin ezek a gyermekek és fiatalok átmentek, korántsem egyszerű, de ez valahogy a háttérben marad. Rendszerszinten egyetlen olyan programot sem láttam, ami arról szólna, hogy a diákokat megkérdezik, hogy vannak, és mit szeretnének kezdeni az elkövetkezőkben az életükkel.

Látásromlás, telefonfüggőség

Csíki Andrea, a Maros Megyei Neveléslélektani Központ pszichológusa – aki több tantárgyat, egyebek mellett szociális nevelést is tanít – azt tapasztalta, hogy a hibrid módszer, azaz az internetes és a hagyományos iskola váltakozása – pl. két nap online, három nap élő jelenlét – segíti a klasszikus rendszerbe való visszaszokást. A kétféle oktatási formáról több nyolcadikossal beszélgetett, az elmondottakból pedig leszűrte az előnyöket és hátrányokat.

– Nem egy diáktól hallottam, hogy az elmúlt hónapokban romlott a látása, ez számomra nagyon figyelemre méltó jelzés, egyesek pedig arról számoltak be, hogy telefonfüggők lettek. Az otthon töltött hónapok több esetben a családon belüli kapcsolatokat is megváltoztatták, nem feltétlenül kedvező irányban. Voltak, akik arról panaszkodtak, hogy a szüleik ingerlékenyebbek lettek, nagyobbak az elvárásaik. Szintén a negatívumok sorában említhetem az online órákról való hiányzásokat, illetve az emiatt lehúzott magaviseleti jegyeket. Ez bizonyos esetekben csak a félév végén derült ki, további otthoni konfliktushelyzetet generálva. Természetesen kedvező szempontjai is vannak az otthon tanulásnak. Egy diáklány előnyként említette, hogy az online iskola nem olyan zajos, mint a hagyományos, és mivel a tanároknak sem kell annyit fegyelmezni, határozottan stresszmentesebb. A társasági életet igénylő diákok, persze, ezt egészen másképp élték meg. Ők sokkal könnyebben vissza is tudnak szokni a valós iskolai környezetbe, mint a szorongó típusúak. 

– Érzékelhető-e lelki, szellemi változás az iskolapadba visszaülő diákoknál az otthon töltött közel egy év után?

– Ez egy furcsán nyomasztó időszak volt, ami később megmutatkozó lelki elváltozásokat is okozhat. Ami a szellemi teljesítményt illeti, számos diák elmondta, hogy nem tud úgy összpontosítani, mint korábban, és a motivációja sem a régi. Ezen több módszerrel is lehet segíteni. Egyrészt fontos a napi program megtervezése, amiben a képernyőtől távol töltött tevékenységekre is kell szánni időt. Másrészt az online iskola után legalább másfél, két óra pihenésre van szükség. Az is nagyon hasznos lehet, ha a diák a tanulási időt kisebb szünetekkel tagolja, és nem akar egy szuszra ,,átesni” minden tantárgyon.

– Találkoztál-e olyan esettel, hogy a korábban ,,kijárogatós,” társasági életet élő fiatal a pandémia idején otthonülővé vált, baráti kapcsolatai ugyanis felbomlottak vagy áttevődtek a virtuális térbe?

– Ilyen konkrét esetet nem tudnék felidézni, de az tény, hogy sokkal több időt töltenek a gyermekek, fiatalok a képernyő előtt, mint egy évvel korábban. Ami a barátságok ápolását illeti, ez nem mindig a gyereken múlik, lehet, hogy éppen a szülők tiltják az élő találkozásokat egy veszélyeztetett kategóriához tartozó, beteg vagy idős családtag miatt. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a hideg téli hónapok alatt mindenki szívesebben húzódott be az otthonába. Remélhetőleg az elkövetkező hetekben ezen a téren is tapasztalhatunk kedvező változást.