Pedagógusmuzsika

(Folytatás június 21-i lapszámunkból)

Sárospataki évei alatt írt három könyvéből (Vestibulum, Ianua, Atrium) kiderül, hogy Comenius alaposan megismerte a zeneszerzés tudományát és a zenével történő érzelemkifejezést. Ezekben a tankönyvekben zenei stilisztikát, hangszerismeretet és zeneesztétikai kérdéseket tárgyalt. Bár zene általi érzelemkifejezést emleget, ezt elméleti szinten elhatárolja a zenétől. A beszéd és a zene között szoros összefüggést lát, azt írja, hogy a zenében az ütem (a mérő) fontosabb a ritmusnál. Az ütem és a szöveg összefüggése által válik meghatározó zenei jelenséggé a ritmus. A hangulat kifejezése érdekében különböző móduszok (hangsorok) közül válogathat a zeneszerző. (Comenius korában még több hangsort használtak, mint amennyit a könnyű-zenéből megismerhetünk. Mi csak a dúr és moll hangsorokat ismerjük, de akkor még az egyházi-népi hangsorokat használták: jón, dór, fríg, líd, mixolid, eol és a lokriszi.)

Comenius szerint a zene az egyik legjobb eszköz a kulturális neveléshez. Manapság talán többen legyintenek a kultúrára, ehelyett inkább a nagy haszonnal kecsegtető tantárgyakat részesítik előnyben. De az általános képzésben a tudós szerint rendkívül fontos a kultúra. Leszögezi, hogy mindenkinek szüksége van kultúrára, még az úgynevezett gyengeelméjűeknek is, hogy ezáltal palástolni tudják gyenge oldalukat. Továbbá Comenius a zenét az erkölcsi nevelés fontos eszközének tartja. Ha a mai erkölcsöket nézzük, akkor visszakövetkeztethetünk a zeneoktatásra is.

Figyelemfelkeltő Comeniusnak az a kikötése, hogy zenét az óvodától az egyetem elvégzéséig mindenhol kell tanítani. Az óvodában egészen modern módon hangszerekkel igyekszik felébreszteni a kicsik zenei figyelmét – ahogy mondani szoktuk: síppal, dobbal, nádi hegedűvel. Az óvodához hasonlóan minden korosztály esetében biztosítani kell a megfelelő gyakorlati zeneoktatást, ami énekből, hangszertanulásból és ehhez köthető zeneelméletből áll. Kérdés, hogy egy mai általános iskola hol áll Comenius elképzeléseihez képest.

Amit nem emlegetnek a legtöbb pedagógiáról szóló könyvben – talán mert sok, magát híresnek tartó pedagógus sem tartja annyira fontosnak a zenét, hogy kiemelje –, Comenius zeneszerzőként is tevékenykedett. A legjobb példa erre az Amszterdami Himnuszkönyv. Az igaz, hogy az 1659-ben szerkesztett énekeskönyvben csak néhány, Comeniusnak tulajdonítható dallamot találtak a kutatók, de a legtöbb himnusz szövegének maga a tudós a szerzője. A könyv összesen 605 dalt tartalmaz, a 146 zsoltármelódia közül feltételezhetően nyolcnak Comenius lehet a szerzője, a többi dallam esetében megtalálták azokat, amelyek parafrázisából születtek a könyv himnuszai. Még lutheri eredetű dallamok is előfordulnak a gyűjteményben.

A kiforrott barokk stílusvilág Comenius nagyfokú zenei hozzáértéséről tanúskodik.

Comenius élete végéig tevékeny ember volt, Amszterdamban anyagi támogatást is kapott munkái kiadásához. Itt kezdte sajtó alá rendezni pedagógiai munkáinak gyűjteményét, és új művön is dolgozott. A teljes munkával nem készült el, mert 1670-ben meghalt. Műveit fia, Dániel adta ki.

Bár kevésbé hangoztatják, Comenius a zenére sokkal nagyobb figyelmet fordított, mint azt a jelenkori pedagógiában teszik. Sajnos ma az óvónő- és tanítóképzőkben – részben a nagyfokú ellenállás miatt – egyre kisebb szerep jut a zenetanításnak. Ha mellőzzük a zenetanulást, ne csodálkozzunk, ha egyre sivárabb az életünk, és csak ösztönökben leszünk képesek gondolkodni meg érezni. 

Nem panaszkodni kell, hanem cselekedni: ha jobbat akarunk, több és jobb zeneoktatást kell követelnünk!

Szilágyi Mihály