Párhuzamos lét Losonczi Béla művei tükrében

Két héten át Losonczi Béla festőművész Párhuzamos lét című kiállítását látta vendégül a marosvásárhelyi Art Nouveau Galéria. Rendhagyó képanyagot, közelről sem lezárt, sajátosságaiban mégis különleges alkotói életművet ismerhetett meg a helybeli közönség. Híre megelőzte a szülővárosában bemutatkozott művészt, aki a Budapest közeli Herceghalomban él. 1974-ben született, nyolcéves volt, amikor szüleivel és testvéreivel áttelepültek Magyarországra. A képzőművészeti szakközépiskolát már ott végezte, majd sikeresen felvételizett a budapesti képzőművészeti egyetemre, de éppen a diploma megszerzése előtt stroke miatt került veszélybe az élete. Hosszas kómába esett, jobb oldala, keze lebénult, nagyrészt beszédkészségét is elvesztette. Kivételes akaraterővel, kitartással megtanult bal kézzel rajzolni, festeni. Aztán már alkotótábori részvételt, kiállításokat is vállalt, folyamatosan készülő munkái, korábbi stílusát kiérlelve, érdekes egyéni világot tárnak a nézők elé. 

Mindenben testvére, Losonczi Csongor segíti, barátai is támogatják, kurátorként gondoskodnak tárlatai megrendezéséről. A média révén a vásárhelyi művészetkedvelők is hallhattak arról, hogy évekkel ezelőtt bátyjával együtt Nyárádszeredában az egykori Székely Kaszinóban nyitottak és működtettek műteremműhelyt. A 2017-es Zereda alkotótáborban kiállított műveiről a Múzsában is írtunk. A vásárhelyi múzeumkávézóban is bemutatkozott korábban, és Herceghalomban, Nagyváradon is. A mostani marosvásárhelyi kiállítást a zsámbéki előzte meg idén májusban. Nagy érdeklődés és elismerés övezte az ottani romtemplomban látott képeit. Marosvásárhelyi tárlatnyitóján is számos érdeklődő volt. A kiállítót és alkotásait Pál Péter képzőművész méltatta, a kurátor Lőrincz Gyula volt. 

A sok érdekes, ötletes munka, a talált tárgyként azonosítható régi faablakok, ajtók, faládácskák, bőröndök, deszkadarabok felületére festett különös alakok, jelek, geometrikus alakzatok, organikus figurák, rajzok, plasztikák, installációk láttán biztos sokan eltűnődtek, mekkora ereje van az alkotási vágynak, a művészi elhivatottságnak. Ennek kapcsán jutott eszembe egy másik művészünk is, Székely Miklós, aki hasonló elszántsággal és lelkierővel építette újra a betegség miatt ellehetetlenítettnek tűnő életét és alkotópályáját. Furcsa, hogy aránylag rövid idő alatt két ilyen eset is előfordult ebben a városban. Az ilyen sorscsapás s az ebből fakadó magatartás az íróembert is elgondolkoztatja. Vida Gábor erről Losonczi kapcsán így nyilatkozott: „Béla az a művész, akiben sokkal erősebb az élni akarás, mint a legtöbbünkben az érvényesülési kényszer, az életfa kidőlhet, mert az egy tárgy, az élet megy tovább, mert az nem tárgy…” 

A zsámbéki Öregtemplomban már a Párhuzamos lét cím alatt állította ki műveit. Kevesebbet, mint Marosvásárhelyen, de az, amit a barát, festőtárs és kurátor Balázs Imre Barna mondott azokról, erre a kiállításra is érvényes. Idézzünk a Magyar Hírlapban megjelent gondolataiból: „…emberi mivoltunk gyengeségét, törékenységét, tünékenységét egyszerre megfogalmazó lenyomatok az alkotásai, amelyek egy olyan térbe és időbe szakítanak ki bennünket, befogadókat, ahol egyszerre vannak jelen a semmi, a sehol és a mindenhol érzései. 

A művész festészete az absztrakt látásmódból indul ki, régi, talált tárgyakra, bútordarabokra, más által selejtnek minősített faanyagra, fémre, papírra, kartonra, vászonra fest absztrakt rendszereket. Ez az alap egészült ki olyan, általa kitalált egyéni, mégis egyetemes, mindenki számára ismerős szimbólumokkal, jelekkel, amelyek meghatározzák festészetét. Betegsége által Losonczi Béla olyan dolgokat tapasztalt meg, amelyek megváltoztatták a világról való gondolkodását. Nem vesztette el azt a mindent elsöprő szabadságvágyát, amit a betegsége előtti időből a környezete már ismert… A művész saját mítoszt teremt egy különös, időtlen térben. E mítosznak nem ismerjük a szereplőit, de a visszatérő jelfigurák, azok attribútumai, gyakoriságuk, gesztusaik megfigyelhetők, és a föld és ég közti kapcsolatkeresésre vallanak.” 

Ungvári-Zrínyi Kata 2017-es méltatását is érdemes idézni. A Zereda művésztelep zárókiállításának Losonczi-anyaga kapcsán a következőket írta a Múzsában: „Egyiptomi falfestményekre emlékeztető alakok humoros kompozíciókban. Losonczi Béla figurái ártatlanok, de nagyon igaziak: mintha absztrakt festmények részletei elevenedtek volna meg, Klee, Miró, Kandinsky hatásai jutnak eszünkbe. A munkák szellemesek: stoppoló alakok, kis, kerek szemgolyók vonulnak át a képen, és a formák egymással való találkozása szintén humorforrás. Bár nagyon sajátságos ez a magánmitológia, mégis reagál a Zereda valóságaira.”

Igen, humor is fogadott ezen a régmúltat és mai abszurd jelent elegyítő, szokatlan kiállításon. Jó lenne látni pár év múlva ugyanitt, hogyan alakul, teljesedik ki ez a sérült univerzum a már többek által jelzett gyógyulási folyamat során.