Papagájfélék (IV.)

Fáy András (1786–1864) író, a latin, német, francia és angol irodalmat eredetiben, élvezettel olvasta. Állatmeséi tanulságot hordoznak. A papagáj és holló című jól jellemzi a papagájféléket és a hollót. A mese szerint az egyik erdőben kipusztultak a sasfélék, és emiatt a madarak az egyik tekintélyes papagájt választották meg királyuknak. A szükségből választott király beleélte magát az új szerepébe, és megjátszotta a méltóságost, a parancsosztót és a szigorú bírót. Egy idő után túl sokat hitt magáról. Megkérdezte a hollót, hogy milyen királynak tartja őt? A holló azt válaszolta, hogy egyébként megfelelne, de nem tudja leplezni a papagájok jellemző tulajdonságát, a szüntelen „petyegést”, vagyis az üres szócséplést. Márpedig nagy madarak módjára ebben a magas tisztségben ritkán és bölcsen kellene szólnia. (Fáy András: Mesék és allegóriák) A kakaduk 17 faja a Fülöp-szigetektől Celebeszen és a Salamon-szigeteken át Ausztráliáig nagy területen él. Erős alkatú, 32-80 cm hosszúságú madarak. A tollazatuk fehér, fekete vagy rózsapiros. Mindegyiknek feltűnő a bóbitája. Vastag csőrük alsó része szélesebb, mint a csőr felső kávája. Fel tudják törni a legkeményebb csonthéjakat, magvakat is. A fa rostjait szétcibálják, hogy a rovarokat és lárváikat ki tudják szedni. A fás területeket kedvelik, és többnyire faodúkban költenek. Sárga bóbitás kakadu (Cacatua galerita) Fehér színű, Ausztráliában és Új-Guineában élő madár. Számos európai állatkertbe hoznak belőle. A hangja kellemetlen rikácsolás, hossza 50 cm. Kénsárga bóbitatollai kissé előreívelők; sokszor felborzolja a bóbitáját. Inkakakadu (Cacatua leadbeateri) Jóval kisebb az előbbinél. Bóbitatollai skarlátpirosak, a szegélyük fehér, középen sárga szalag húzódik. A háta fehér, testalja világos rózsaszín, homloka, szárnyalja és faroktöve rózsapiros árnyalatú. Ausztráliában a száraz, bokros területeket kedveli, kemény magvakat keresgél, a földből gumókat és növényhagymákat ás ki. Fekete arakakadu (Probosciger aterrinus) Pofái csupasz húsvörösek. Új-Guineában, a környező szigeteken, Észak-Ausztrália York-félszigetén él. A csonthéjas diókat is fel tudja törni. Ilyenkor az éles alsó csőrkáváját reszelve mozgatja. Erős csőrével az élő fából is ki tudja szedni a rovarlárvákat. Kea (Nestor notabilis) Színe olívzöld, feketés pikkelyes rajzolattal. A farcsíkja és szárnyalja piros. Nászhívó hangja éjjel is hallható, a fülnek kellemes. Szívesen mozog alkonyatkor és éjjel. Sziklaodúkba vagy földi lyukakba rakja 4 tojását, és négy hétig költi. A fiatalok csak tíz hét múlva repülnek ki. Ilyenkor több család társul, közösen keresik a táplálékot: gyümölcsöket, rovarokat, rügyeket és nektárt. Leginkább a földön tartózkodnak, jól gyalogolnak. A földből gumókat és gyökereket ásnak ki. Erre nagyon alkalmas a feltűnően hosszú felső csőrkávájuk. Elterjedt róluk a hír, hogy az állatok (birkák) veséjére pályáznak, és ezért a fölötte lévő izmot is szétcibálják. Ilyen okból pusztítani kezdték őket, napjainkban már védelemre szorulnak. Új-Zéland déli szigetein élnek.