2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Búzaházán és Nyárádszentmártonban most is összevont osztályban foglalkozik egy-egy tanítónő az I-IV. osztályosokkal, ősztől pedig az előkészítőt kezdő gyerekeket is ide csatolják. A pedagógusok tehát 50 perc alatt öt tagozatnak kell majd leadják a tananyagot.

Fotó: Nagy Tibor


Búzaházán és Nyárádszentmártonban most is összevont osztályban foglalkozik egy-egy tanítónő az I-IV. osztályosokkal, ősztől pedig az előkészítőt kezdő gyerekeket is ide csatolják. A pedagógusok tehát 50 perc alatt öt tagozatnak kell majd leadják a tananyagot.

A nyárádszentmártoni iskolában Hajdú Sára, Marosvásárhelyről ingázó tanítónő jelenleg 13 gyerekkel foglalkozik. Ennyien járnak az I-IV osztályba. Ősztől két előkészítős gyerekkel bővül a létszám. – Most is az 50 perc alatt négyféle tananyagot kell leadjak, 10-15 percet tudok szánni egy tagozatra. Amíg az elsősökkel foglalkozom, a többieknek feladatot adok, így tudom csak megoldani. Mindenik tagozatnak megvannak a maga sajátos igényei, például az első osztályosoknak 4-5 hónapba telik, amíg megszokják azt, hogy ötven percen keresztül kell ülni a padban, nem mozgolódhatnak kedvükre. Ők most tanulják a betűket, a negyedikesekkel pedig már komoly feladatokat oldunk – sorolta az összevont osztály hátrányait a pedagógus, aki szerint ha a játékos óvodai környezet után az elsősöknek is nehéz megszokni az iskolát, a náluk is kisebb előkészítő osztályosoknak még nehezebb dolguk lesz. És a velük foglalkozó pedagógusnak szintén, hiszen egy tanóra alatt betűvetést kell majd tanítson az elsősöknek, feladatokat oldjon a harmadik-negyedikesekkel és emellett játszva foglalkozzon a csapat legkisebbjeivel, az előkészítő csoportosokkal.

Megcsappant óvodai csoportok

Érdeklődésünkre Sándor Éva igazgatónő elmondta, a községben öt óvodai csoport működik, minden faluban egy. A tervek szerint ősszel egyedül Jobbágyfalván indul egy különálló, hétfős előkészítő csoport, a községközpontban ugyanis egy, a másik három faluban pedig két-két gyerek kell előkészítőt kezdjen, így az elemisekhez csatolják őket. Az igazgatónő szerint nagyon nehéz ezt a rendelkezést kivitelezni olyan településeken, ahol amúgy is összevont osztályokban zajlik az oktatás. És olyan helyzetek is adódnak, mint Búzaházán és Nyárádszentmártonban, ahol egy-egy tanító nemcsak két osztállyal, hanem egyszerre négy összevont osztállyal foglalkozik.

Mindemellett azokon a kisebb településeken, ahol amúgy is kevés a gyerek és éppenhogy kijön a létszám, az óvodák létét is veszélyezteti az előkészítősök kiválása. Ez a helyzet állt elő Búzaházán és Vadadban, ahol az előkészítő csoportosok nélkül nem gyűl össze a 10 fős létszám. Búzaházán 8, Vadadban 7 gyerek marad az óvodában, az óvónőknek pedig nem jött ki a teljes katedra.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató