2020. október 25., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fotó: Nagy Tibor


Magyar és román fiatalok egymással szembeni előítéleteiről, konfliktushelyzetekről és a közös hullámhossz lehetőségeiről szól az Osonó Színházműhely legújabb produkciója, az Ismeretlen barátok társasága, avagy Piknik egy japán szőnyegen. Az interaktivitásában is újszerű, a 21. század tizenéveseit színházszeretővé tevő előadást hétfőn a Bolyai líceum, kedden a Gheorghe Şincai középiskola diákjai láthatták. 
A sepsiszentgyörgyi független társulat nem első alkalommal járt a marosvásárhelyi tanintézetekben, legutóbb a Şincai líceumban Bánk bán korszerű, tantermi díszletekre épülő feldolgozásával szereztek élményt a fiataloknak. Új előadásukkal háromhetes turnéra indultak, az erdélyi városok után a magyarországi, majd – az Osonó életében először – a kárpátaljai közönségnek játszanak. A kétnyelvű, magyar–román előadásban a társulat művészei mellett csíkszeredai román fiatalok lépnek színre. A különleges produkció előzményeiről Fazakas Mihály társulatvezetőt, az Ismeretlen barátok társasága rendezőjét kérdeztük.
– Egy nagy kanyarral érkeztünk el ehhez a darabhoz. 2009–2013 között Thaiföldön volt egy projektünk, azt követően pedig mi is vendégül láttunk thaiföldi színészeket, és a közös munkából előadások is születtek. Abban az időszakban sok mindent tanultunk egymás elfogadásáról. Korábban nagyon toleráns embernek tartottam magam, de akkor önmagamat is jobban megismertem. 2014-ben Marokkóban játszottunk, közben arab barátokat szereztünk. Távolról indultunk, és visszajutottunk önmagunkhoz, Sepsiszentgyörgyre. Egy féléves projekt keretében magyar és román fiatalokkal kezdeményeztünk beszélgetéseket a másik etnikummal való kapcsolatokról. Az első két-három hét igen feszengős volt, de egy idő múlva a maga mélységeiben jött elő a téma, a résztvevők nagyokat nevettek magukon. Mivel a sepsiszentgyörgyi ifjúsági bizottság nem támogatta az előadást, belevágtunk abba a kalandba, hogy egy más városban valósítsuk meg az elképzelésünket. Így ismerkedtünk meg az előadásban is látható csíkszeredai fiatalokkal, akik személyes történeteiket mesélték el nekünk. A produkció célja egyszerű eszközökkel létrehozni egy fórumszínházat, és közös beszélgetésre ösztönözni a nézőket.
– Nem okozott nehézséget mindezt részben nem hivatásos színészekkel megvalósítani?
– Nem, mert a fiatalok nagyon nyitottak voltak. A színház nyelve összehozza az embereket, a játék ürügyén nagyszerű találkozások születhetnek. Éppen ezért az utolsó, hatodik jelenet a közönséggel folytatott párbeszédbe torkollik.
A Şincai líceumban egy magyar és egy román osztály vett részt a különleges játékban. A humorban gazdag, drámai elemeket sem nélkülöző, a mai tizen-, huszonévesek nyelvi és képi világát tökéletesen tükröző történet a vegyes házasságból származó Ediről szól, aki a 18. születésnapjára a magyar és a román barátait is meghívja, sőt egyesíteni kívánja a két bandát. Az előre látható feszültségek elkerülése érdekében az ünnepelt a japán piknik egzotikusan békés díszleteit választja az együttléthez, amely – az összhang villanásokban megmutatkozó lehetősége után – mégis veszekedésbe fullad. Kiváló rendezői „húzás”, hogy a konfliktus feloldása vagy elmélyítése a nézők választása lehet, miután ugyanis a két baráti társaság elvonul a tortáért induló ünnepelt lakásából, megtudjuk, hogy félóra múlva mégis visszatérnek, de hogy együtt vagy külön, azt a publikum döntheti el. A diákok erről szavazással dönthettek, és a legtöbben a megbékélés lehetőségére emelték a kezüket. A továbbiakban a társulat a darabbal kapcsolatos meglátásaikról, illetve a témával kapcsolatos saját tapasztalataikról kérdezte a jelenlevőket. Minden bizonnyal a produkció érdeme, hogy a diákok megnyíltak, egy román fiú többek között azt is elmondta, hogy nem a múlt boncolgatása, hanem például játék közben merülnek fel konfliktusok, és az ilyen helyzeteket verekedéssel „rendezik”. Érdekes módon többen úgy vélték, hogy az iskolai környezetben észlelhető etnikumközi konfliktusok inkább 5-8. osztályban zajlanak, a középiskolában kevésbé. Jó pár diák kijelentette, hogy a baráti társaságában a másik etnikumhoz tartozók is vannak, arra a kérdésre pedig, hogy a szülők mennyire tolerálják az ilyen barátságokat, egy magyar fiú így fogalmazott:
– Nincs beleszólásuk, ez a mi életünk.
Ez a válasz is igazolja, hogy ezt a produkciót a felnőtt korosztálynak is látnia kell – tegnap este a Nemzeti Színház Underground termében lehetőség is nyílt erre –, az Osonó-produkció részesévé válva, a születésnapi tortát kóstolgatva ugyanis a tudat elől elrejtett dolgok is felszínre kerülhetnek, és végérvényesen kitisztulhat a kép.