2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Országszerte tüntettek az egyetemisták

  • 2013-11-13 17:18:02

A marosvásárhelyi diákszervezetek nem vonultak utcára

Országszerte utcára vonultak szerdán az egyetemisták, magasabb költségvetési támogatást követelve.

A romániai egyetemistaszervezetek szövetsége (ANOSR) az oktatási törvényben is előírt hatszázalékos részesedést követel a hazai össztermékből a tanügy számára. A demonstráció szónokai szerint az utóbbi években Románia már a bruttó hazai termék három százalékát sem fordította az oktatásra.

Az ANOSR felhívására több ezer diák vonult fel Bukarestben és az ország másik tíz egyetemi központjában.

Múlt szerdán a tanügyi szakszervezeti szövetség (FSLI) felhívására több ezer pedagógus tüntetett a fővárosban. A tüntetők 50 százalékos béremelést követeltek a pályakezdőknek, és állást foglaltak a hazai össztermék hat százalékát kitevő költségvetési támogatás mellett.

 

A marosvásárhelyi diákszervezetek nem vonultak utcára

Tubák Nimród, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) elnöke lapunk érdeklődésére kifejtette, a román diákszövetséggel közösen úgy döntöttek, nem csatlakoznak az utcai megmozdulásokhoz, de szolidaritást vállalnak tiltakozó kollégáikkal. Ennek jeléül Marosvásárhelyen is plakátokat ragasztottak ki különböző helyszínekre, hogy mindenki lássa, támogatják a célt, amiért az egyetemisták harcolnak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató