2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Oroszország a kimenetelétől függően ismeri el az ukrán elnökválasztást

  • 2014-05-23 14:53:32

  • MTI

Oroszország attól függően ismeri el az ukrán elnökválasztást, hogy az hol, hogyan és milyen eredménnyel zárul – mondta Szergej Ivanov, az orosz államfői hivatal vezetője a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon pénteken.

Oroszország attól függően ismeri el az ukrán elnökválasztást, hogy az hol, hogyan és milyen eredménnyel zárul – mondta Szergej Ivanov, az orosz államfői hivatal vezetője a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon pénteken.

A befolyásos politikus hozzátette, hogy nem a választás a legfontosabb, sem az, hogy kit választanak meg elnöknek, hanem, hogy mi lesz később, milyen lesz az ukrán alkotmányos reform.

„A logika azt diktálná, hogy minden ember, aki a szavazóurnákhoz járul, tudná, mi várja a jövőben, nem azt, hogy ki fogja irányítani (az országot), hanem azt, hogy mi lesz az országgal, a nyelvvel, a decentralizációval”. „Ez a fontos, de még nem világos” – tette hozzá Ivanov.

Az orosz államfői hivatal vezetője aláhúzta, hogy sem Oroszország, sem az Egyesült Államok nem tud megállapodni Ukrajna sorsáról, ezt maguknak az ukránoknak kell eldönteniük.

Szergej Ivanov közölte, hogy Moszkva nem küld hivatalos megfigyelőket a vasárnapi szavazásra.

Az Izvesztyija című orosz napilap pénteken arról írt, hogy orosz és nemzetközi társadalmi szervezetek 800 megfigyelője vesz részt az előre hozott ukrajnai elnökválasztáson. Közöttük vannak a Golosz választási jogvédő szervezet aktivistái is. A lap szerint Mihail Hodorkovszkij, a börtönéből tavaly szabadult orosz ellenzéki üzletember anyagilag támogatja a Goloszt, hogy az igazolja az ukrán választás törvényességét.

A hatalomhoz közel álló orosz újságnak egy a választási jogvédő szervezethez közeli, név nélkül nyilatkozó forrás azt mondta, hogy Hodorkovszkij tudomásukra hozta, hogy szeretne találkozni a Golosz megfigyelőivel Kijevben. Más források szerint Igor Kolomojszkij ukrán oligarcha áll a jogvédő szervezet támogatása mögött, ő adott pénzt Hodorkovszkijon keresztül arra, hogy annak megfigyelői törvényesek minősítsék a vasárnapi elnökválasztást.

Grigorij Melkonjanc, a Golosz egyik vezetője ugyanakkor azt nyilatkozta az Izvesztyijának, hogy megfigyelőik többsége saját költségén utazik Ukrajnába. Ott „Az Európai Platform a demokratikus választásokért” nevű nemzetközi szervezet égisze alatt követik figyelemmel majd az elnökválasztást.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató