Orgonamuzsika teljes gőzzel

A hőmérséklet nagy úr. Alig hihető, mekkora erő lappang a hőmérsékletkülönbségben (minél nagyobb a különbség, annál nagyobb az erő). Aki nem hiszi, otthon is kipróbálhatja. Elég, ha ebédet akarunk főzni, és a vizet tartalmazó edényt lefedjük. Egy idő után majd táncolni kezd a fedő a fazék tetején. Nehogy azt higgyük, örömében teszi! Sőt inkább kényszerből, mert a vízgőz ugráltatja. Vannak körünkben, akik ennél a jelenségnél sokkal kellemetlenebb körülmények között tapasztalták meg a gőz erejét. Megesett már néhányszor, hogy fölszállt a kávéfőző, és leírt egy kört a kályha fölött, miközben új díszeket festett a falra...

Az emberiséget sokáig foglalkoztatta, hogyan lehetne hasznosítani ezt az erőt. Az 1700-as években végre ez a kérdés is megoldódni látszott. James Watt (1736 – 1819) arról ismert, hogy feltalálta a gőzgépet. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy már Watt születése előtt megalkották az első működőképes gőzgépet. Thomas Newcomen és Thomas Savery szerkezete a gőz lehűlésekor keletkező térfogatcsökkenést használta munkavégzésre. Ebben a gépben forró gőzzel töltöttek meg egy hengert, melyben mozgó dugattyú volt, majd a gőz csapjának elzárása után hideg vizet fecskendeztek a hengerbe, mire a gőz kicsapódott, s az így keletkezett vákuum magával rántotta a dugattyút. Ezt az erőt már hasznosítani lehetett a munkavégzésben. Newcomen gépei képesek voltak egy bányából kiszivattyúzni a vizet.

James Watt ismertsége és érdeme a gőzgép tökéletesítésében jelentett nagy előrelépést. Akár azt is mondhatnánk, hogy Watt véletlenül botlott bele a gőzgép históriájába. Londonban matematikai gépek, más szóval mérőműszerek készítését tanulta, de túl hamar abbahagyta az inaskodást, és saját vállalkozásba kezdett. A kézműveseket tömörítő céh ellehetetlenítette működését, mert nem szolgálta ki az inaséveket, magyarán szólva nem törlesztette a tandíjat. Watt legnagyobb szerencséjére a glassgow-i egyetem vezetősége megengedte, hogy az intézmény keretén belül műhelyt alapítson. Itt találkozott Newcomen egyik elromlott gőzgépével. Watt a gőzgépet nemcsak megjavította, hanem egy sajátos megoldással a hatásfokát is többszörösére tudta emelni. Később pedig a dugattyú egyvonalú mozgását forgómozgássá alakította, s ezzel hihetetlen áttörést hozott az iparban. Nem ok nélkül nevezik ipari forradalomnak ezt a korszakot.

Nem lennék hű önmagamhoz, ha James Watt nevét nem kötném össze a zenével. A híres skót mechanikus igyekezett minél szélesebb körben kamatoztatni technikai tudását. Talán nem meglepő, hogy az orgona mechanikai részét tökéletesítette, sőt, létezik egy olyan orgona, amelyet teljes egészében ő épített.

Watt orgonája Glasgow-ban épült 1764-ben. A gótikus stílusú hangszert restaurálták, és ma is megszólaltatható a múzeumban. A kis, hordozható orgona egyetlen manuálos (billentyűsoros), négyoktávos. További érdekessége és egyedisége, hogy nincs pedálsora, ugyanis a harmóniumhoz hasonlóan az orgonistának magának kell fújtatnia. Ha alaposan tanulmányoznánk a hangszert (amit én egy film segítségével tettem meg), megfigyelhetnénk, hogy a billentyűk rendkívül könnyen lenyomhatók, ellentétben sok nagy mechanikus orgonával. Watt úgy alkotta meg a hangszer traktúráját (azt a mechanikát, ami a billentyűt kapcsolatba hozza a sípokkal), hogy lehetővé tegye a könnyed játékot. A fújtatás sem megerőltető, de hatékony, szemmel láthatóan nem nehezíti meg az orgonista dolgát.

Mi vonzott annyira egy gazdag mérnököt a zenéhez, hogy a gépgyártás mellett orgonát tervezzen? A válasz csakis a zenében keresendő. Watt világrengető sikereket ért el a technika terén, elégtétele is bőven volt, hiszen az ő gépei valósággal elsöpörték Newcomen masináit, de ezek a sikerek csak az anyagi világhoz köthetők. A lélek azonban másféle gépezet, annak lelki táplálék kell. A lelki eledelben is vannak természetesek és mesterkéltek. Mivel a zene a természet része (rezgésekből áll, akár az energia, akár a létezés), a léleknek szüksége van erre a természetes hatásra. Az aktív zenélés vagy zenehallgatás abban különbözik a passzívtól, mint az evés az élelem nézésétől. Tehát ha csak zajforrásnak használjuk a muzsikát, saját lelkünket csapjuk be ezzel, mert megmutatjuk neki a táplálékot, de nem engedjük ízlelni, élvezni.

A gőzgép egyenletes pöfögése, a szelepek ismétlődő kattogása akár egy érdekes muzsika ritmusa is lehetett. A ritmus a zene egyik összetevője, s ez már magában is nagyon befolyásolja az életünket, gondolatainkat, érzéseinket. „Kezdetben vala a ritmus” Hans von Bülow szerint, de ősidők óta az emberi és a biológiai élet alapeleme. A Szentírásban az idő tagolása és az időegységek elkülönítésére szolgáló égitestek már az első oldalon megjelennek. Tehát az egyenletes lüktetésalapú gondolkodás maga az időérzék. A napok, hetek, hónapok, évek, évsza-kok periodikus váltakozása génjeinkbe írta a ritmust. Így alakult ki az életritmusunk is. Időérzék, életritmus – mind az életünk velejárói, és komoly következményekkel jár, ha felborul a megszokott rend. A periodikus pihenés létfontosságú, már 72 órás ébrenlét után felbomlik az ember személyisége, elveszíti önirányítását. A folyamatosan kevés alvás is egészségi panaszokat okoz. Manapság eléggé gyakori, hogy az embernek nem jut valamire ideje, tehát nem képes megfelelően beosztani az idejét. Miért van ez? Mert nincs kellő gyakorlata az idővel. Ha az ember uralja az idő múlását és ismeri önmagát, alig történnek meg látványos, tőle függő időeltolódások. Sok baleset is annak tudható be, hogy az ember azt hiszi, elegendő ideje van átszaladni valami előtt…

A zene egyik komponense tehát a ritmus. Ha komolyan tanuljuk a zenét, tudat alatt finoman hangolódik az időérzékünk. Mit nyerünk tehát a zene (ritmusa) által? Szélsőséges esetben az életünk függhet tőle. Továbbá a ritmus a mozgásunkat és a gondolkodásunkat is pontosabbá teheti. Használjuk ki az énekelés nyújtotta lehetőséget, és gazdálkodjuk okosan saját időnkkel!

Szilágyi Mihály