Oppenheimer időszerűsége,
2023-09-07 14:00:00
- Ábrám Zoltán
Teller Ede emlékezete
Amerikától Magyarországig – Marosvásárhelyen is – nagy érdeklődés mellett vetítik Christopher Nolan Oppenheimer című filmjét. A Manhattan-terv igazgatójaként Robert Oppenheimer kiemelt szerepet játszott az első nukleáris bomba kifejlesztésében, ezért az „atombomba atyja”-ként emlegetik. Az emberiség történetének egyik legmeghatározóbb pillanata a nevéhez kapcsolódik, amikor 1945. július 16-án hajnalban az új-mexikói sivatagban felrobbantották az első atombombát. Néhány héttel később Hirosima és Nagaszaki bombázása máig az a két nukleáris fegyverhasználat, ami fegyveres konfliktusban történt. Azóta fokozottabban szembesül az emberiség az önkipusztítás lehetőségével, amit a nukleáris fegyverek nyújhatnak egy katonai konfliktus során. Márpedig az Oppenheimer című film éppen a hidegháború mélypontjait idéző orosz atomfenyegetések idején készült el. Mondanivalója örök érvényű, időszerűsége vitathatatlan.
Egyébként a film végigköveti Oppenheimer életét. Az általa kifejlesztett atombomba bevetésének döntése már az atombomba fejlesztését végző Manhattan-terv irányításával megbízott Groves tábornok hozzáállásán, végül Truman elnök döntésén múlott. Miután a felvállalt szakmai-tudományos munkát sikeresen elvégezte, a második világháború befejezése után Oppenheimer az atomenergia nemzetközi ellenőrzéséért lobbizott, hogy megakadályozza a nukleáris fegyverek elterjedését, és ellenezte a hidrogénbomba kifejlesztését. Ezért kegyvesztett lett az amerikai kormányzati és katonai vezetők körében, kommunista kapcsolatokkal vádolták meg, és megalázó módon, igaztalanul kizárták az Atomenergia-bizottság tanácsadói bizottságából. Az ünnepelt tudósból politikai üldözött lett, bár később részben rehabilitálták.
A filmdráma egyik kulcsszereplője Teller Ede, aki Oppenheimer tudóskollégája volt a Manhattan-tervben. A filmkockákon jól körvonalazódik, és a „bombatörténetet” végigkíséri az Oppenheimer–Teller ellentétpár. Oppenheimer a saját maga által alkotott atombomba pusztító erejétől megrettenő, az emberiség biztonságát a fegyverkezés korlátozásában kereső tudós, miközben Teller a katonai erő fitogtatásában, a kölcsönös elrettentésben, a mindenkori bizalmatlanságban bízó tudós. És bár kettejük hozzáállása és véleménye sokszor párhuzamosnak bizonyult, végül is – mások mellett – nekik köszönhető, hogy az Amerikai Egyesült Államok atommonopóliummá vált.
Miközben az Oppenheimer című filmben végigkövetett jó néhány gondolat időszerűsége felülértékelődik a globalizált ukrán–orosz konfliktus idején, Amerika árnyékában, éppen Teller Edére emlékezünk, aki 95 évesen, 2003. szeptember 9-én halt meg Kaliforniában. Tudományos nagysága és zsenialitása vitathatatlan, életművének a megítélése ellentmondásos és politikafüggő. Az Amerikai Egyesült Államok elnökeitől minden lehetséges kitüntetést megkapott, beleértve a legrangosabb elismerést, a Szabadság Érmet is.
Teller Ede kiváló számolási és matematikai képessége már gyermekkorában megnyilvánult. Egyetemi tanulmányait a budapesti Műegyetemen, majd a karlsruhei, müncheni és lipcsei egyetemeken folytatta. Göttingenben kezdett dolgozni, koppenhágai és londoni megállók után az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le véglegesen. A harmincas éveiben járó fiatalember ismertségét az alapozta meg, hogy teljes titoktartás és elzártság mellett a Los Alamos-i laboratóriumba került, ahol Oppenheimer vezetésével elkészítették az első atombombát. A hidegháború, az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti fegyverkezési hajsza korában vezető szerepet kapott a hidrogénbomba kutatási programjában, amely egy új termonukleáris kutatólaboratóriumban zajlott Kaliforniában. Aktív részese volt a nyolcvanas évek csillagháborús tervének, a fegyverkezési verseny oly mértékű fokozásának, amelyre a Szovjetunió már képtelennek bizonyult válaszolni a megterhelő kiadások miatt, és felbomlásához a túlméretezett fegyverkezés is nagyban hozzájárult. Amúgy Teller Ede a nukleáris energia békés és biztonságos felhasználásának a híve volt, az atomenergia hasznosítását az emberiség létérdekének tartotta.
Teller Edét tudományos körökben militarista szakembernek tekintették, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem kapott Nobel-díjat. De ha figyelembe vesszük, hogy a legrangosabb tudományos díj létrehozója, a dinamitot felfedező, alaposan meggazdagodott Nobel Alfréd fegyvergyáros éppen a nevéhez fűzött „halálgyáros” jelzőt szerette volna feledtetni a róla elnevezett díj megalapításával, akkor elmondhatjuk: Teller Ede méltán nevezhető a nobeli út követőjének. A róla való visszaemlékezést önéletrajzi könyvében megfogalmazott gondolataival zárjuk: „Mélységesen sajnálom azokat a haláleseteket és sérüléseket, amelyek az atombombázásokból következtek. De a legjobb magyarázatom arra, miért nem sajnálom azt, hogy fegyvereken dolgoztam, voltaképpen egy kérdés: mi lett volna, ha ezt nem tesszük?”
